27 896 felszólalás
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételten kénytelen vagyok felhívni képviselőtársaim figyelmét az időkeret betartására. Ez minden képviselőtársunknak feladata. A vezérszónoki körből még Schiffer András képviselő úr van hátra. Képviselő úr a helyén mondja el a beszédet. Képviselő úr, öné a szó…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalásokra kerül sor. Nagy Gábor Tamás és Szilágyi György képviselő urak kértek szót. Elsőnek megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak, a Fidesz-frakcióból.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Szilágyi György képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik képviselőcsoportjából.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő úr felszólalását. Most előre bejelentett felszólalások következnek. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy nyolcan jelentkeztek be eddig rendes felszólalásra. Most Lázár János képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak adom meg a szót, a Fidesz-frakcióból. Képviselő…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Most Bárándy Gergely képviselő úr következik rendes felszólalásra, az MSZP-frakcióból. Képviselő úr, öné a szó.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Jó estét kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntök mindenkit. Folytatjuk a kétperceseket. Rozgonyi Ernő képviselő úr kért szót a Jobbik-frakcióból.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétperces hozzászólások következnek. Fónagy János képviselő úr kért szót. Képviselő úr, öné a szó.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr felszólalását. Rendes felszólalásra Veres János képviselő úr kért szót, az MSZP-frakcióból. Képviselő úr, öné a szó.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ajjaj, most szaporodnak csak meg a kétpercesek, többen is kétperces felszólalásra kértek lehetőséget. Elsőnek Papcsák Ferenc képviselő úrnak adom meg a szót, a Fideszből; őt Volner János fogja követni, a Jobbikból.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mint már említettem, Volner János képviselő úr következik, a Jobbikból.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Fónagy János képviselő úr fog következni, a Fidesz-frakcióból; utána Veres János képviselő úrnak adom meg a szót.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Veres János képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP-frakcióból; őt követi Bohács Zsolt képviselő úr, a Fidesz-frakcióból. (Dr. Bohács Zsolt: Ez téves, elnök úr!)
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bohács Zsolt képviselő úr jelezte, hogy téves név jelent meg a monitoromon. Józsa István képviselő úr kért szót közben, úgyhogy a képviselő úré a szó.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Igen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Mivel további jelentkezőt nem látok, tisztelt képviselőtársaim, akkor megkérdezem Fónagy János urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzott kérdésekre. Igen, Fónagy képviselő úré a szó.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendnek megfelelően a törvényjavaslathoz a holnapi ülésnap végéig lehet módosító javaslatokat benyújtani. Az általános vitát elnapolom, a vita lezárására a holnapi nap folyamán kerül sor, várhatóan az ülésnap végén. Most, megk…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Szép jó estét kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntök mindenkit. Folytatjuk a vitát. Kétperces felszólalásokra kerül sor. Elsőnek Szilágyi László képviselő úr kért szót az LMP-frakcióból. Képviselő úr! (Szilágyi László: Nem kértem szót, elnök úr.) Köszönöm. Akkor Varga Lászl…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Gúr Nándor képviselő úr következik, az MSZP-frakcióból.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces felszólalásra jelentkezett Gyimesi Endre képviselő úr, a Fidesz-képviselőcsoportból.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra kért szót Gőgös Zoltán képviselő úr, az MSZP-frakció részéről.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőnek Szatmáry Kristófnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt Soltész Miklós fogja követni, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Soltész Miklós képviselő úr következik, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Gőgös Zoltán képviselő úr következik két percre, az MSZP-frakcióból. (Közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Én tisztelettel megkérem a képviselő urakat, hiszen amennyiben bejelentkeznek, mindenkinek fogok adni szót, de kérem, hogy a magándiskurzusokat és -párbeszédeket lehetőleg nélkülözzék. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Most Pósán László képviselő úr következik, a Fidesz kép…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most rendes felszólalásra Kalmár Ferenc képviselő úrnak adom meg a szót, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra László Tamás képviselő úr jelentkezett, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most rendes felszólalásra Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik képviselőcsoportjából.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt továbbmennénk, tisztelettel kérek minden további felszólalót, hogy e törvény szellemiségének emelkedettségét személyeskedésekkel lehetőleg ne árnyékolja. Köszönöm szépen. Kétperces megszólalásra Nyakó Istvánnak adok lehetőséget, MSZP-frakció.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, én nem hallottam itt a mai este folyamán egyetlenegy olyan felszólalást sem, amelyikben a náci Németország sorra került volna. Nem szeretném, ha ebbe az emelkedett vitába ezt a politikai fordulatot belevinnénk. (Nagy taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.) Tisztelt…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőnek Wittner Mária képviselő asszonynak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt Potápi Árpád képviselő úr követi, ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, öné a szó.