224 felszólalás
T/11836 Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tisztem, hogy Győrffy képviselőtársammal hosszasan vitatkozzak, csupán arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy talán emlékszik rá, amikor a tavalyi évben a vadászati törvény kapcsán volt egyébként ötpárti egyeztetés, az MSZP részéről engem de…
T/11014 Egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért, hogy az almanachban is rögzítésre kerüljön, néhány mondattal beszéljünk arról, hogy mi is történt itt valójában. A miniszterelnöknek van egy lázálma ‑ nem egy, több is ‑, és ez a lázálom sajnos r…
B/10929 Egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról s
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai ügyek bizottságának ülésén már többször is elmondtam, hogy én az Európai Unió támogató tagja vagyok. Azt gondolom, hogy Magyarországnak az Európai Unióban van a helye, ha lehet így fogalmazni, akkor én e…
T/9648 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvénynek a jegybanki működés ésszerű keretek közé szorításához szükséges módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt támogatja az előttünk lévő törvényjavaslat tárgysorozatba-vételi kérelmét, és azért támogatjuk ezt, mert a Magyar Nemzeti Banknak az elmúlt években mutatott gazdálkodása vagy garázd…
H/9798 Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaival kapcsolatos követelményekről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésre álló időkeret rövidségére való tekintettel két kulcsgondolatra vagy kulcsmomentumra szeretnék kitérni. Az egyik a Schiffer András képviselőtársam által említett élelmiszer-biztonság. Ezúton i…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mesterházy képviselőtársam már említette a közös jogkezelő szervezeteket, és én erre szeretnék kitérni. Ennek a javaslatnak egy uniós irányelv átültetése lenne a célja, és ez az irányelv, amelynek az átültet…
T/10527 A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bocsánat, egy gondolatot az előbb elfelejtettem még elmondani, ami szerintem szintén lényeges, hogy a javaslat a benne szabályozott hatósági eljárásokban, az általa szabályozott hatósági eljárásokban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabá…
T/10688 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan előterjesztőként Farkas Sándor képviselőtársam említette, az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvetően két fő rendező elv mentén szándékszik módosítani a szőlő- és bortermelésről szóló törvényt. Előr…
T/10725 A Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom kiemelni, hogy Mesterházy képviselőtársam már vezérszónoki felszólalásában elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója természetesen támogatja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és…
T/10688 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a hazai bor-szőlő termesztés és borászatitermék-előállítás törvényi keretszabályait meghatározó, a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról sz…
T/10399 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző törvényjavaslatnál elmondtam már, hogy a Magyar Szocialista Párt kifejezetten károsnak tartja azt a gyakorlatot, amikor egyéni képviselői indítvány formájában nyújtanak be törvényjavaslatot a kormán…
K/10410 Fagykárok Szabolcsban
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napok szélsőséges időjárása után számolni kell azzal, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák bevételeik jelentős részétől elesnek, ami akár 10 ezer foglalkoztatottat is érinthet majd. Az említet…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel nagyon rövid már az időkeretünk, ezért nagyon röviden fogok néhány dolgot megemlíteni. Lázár miniszter úr az expozéjában arról beszélt, hogy ez a mi pénzünk, Balczó képviselő úr utána azt mondta, hogy ez az Európai Unió pénze. Énszerintem a k…
A/10392 A fideszes vezetésű önkormányzatokra például Dombrád, nem vonatkoznak a törvények?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Azzal kell kezdenem, hogy sajnos elírás történt a címben, és nem Dombrád városáról szeretnék beszélni, bár lehetne ott is miről beszélni, hanem Demecser városáról szeretném kérdezni mi…
A/10392 A fideszes vezetésű önkormányzatokra például Dombrád, nem vonatkoznak a törvények?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, köszönöm természetesen a válaszát. Annak megítélése nem az én tisztem, hogy miért romlott meg a munkaviszony a polgármester úr és az önkormányzati képviselők között, az viszont elég érdekes, hogy polgármester úr egy szórólapjában azt…
T/9784 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mesterházy Attila frakciótársam a vezérszónoki felszólalásában már elmondta, hogy melyek azok a pontok, amelyek mentén nem értünk egyet ezzel a törvényjavaslattal. Én ebből ke…
I/9255 Kész káosz
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazság szerint akkor járnék el helyesen, ha interpellációmat kettő személyhez nyújtanám be, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, ugyanis ennek a…
I/9255 Kész káosz
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mi itt a tisztelt Házban vitatkozhatunk olyan dolgokról, amelyekről most is beszéltünk, de van egy alapvető különbség. Mégpedig az, hogy ahogyan említettem, a területalapú támogatás nagy részét a gazdák nem kapták meg. Megk…
A/9816 Ezért ki a felelős?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, hogy még elhangozhat az utolsó kérdésem az azonnali kérdések órájában. Tisztelt Miniszter Úr! A parlamenti ‑ hogy is mondjam? ‑ sorrend miatt ma már harmadjára fogom érinteni ezt a bizonyos TIOP-kérdést vagy TIOP-problémát. Az Európai Bizot…
A/9816 Ezért ki a felelős?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nekünk is azzal van a legnagyobb gondunk, hogy nemcsak ‑ ahogy mondtam ‑ néhány részlettel, hanem a pályázatok irányítási és ellenőrzési rendszerével volt problémája az Európai Bizottságnak. Én úgy tudom, hogy innentől kezdve két le…
K/9681 Hogyan kívánja segíteni a kormány a határ menti egészségügyi intézményeket és a kárpátaljai magyar közösség egészségügyi ellátását?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Rétvári Bence államtitkár tájékoztatása szerint összesen 27 milliárd forint egészségügyi forrás érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ebből a megyei kórházak - az egyetemi oktatókórházakkal együtt - 23 milliárd for…
T/9299 Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nagyon röviden egy dologra szeretnék fókuszálni. Ellenzéki képviselőtársaim már említették a törvényjavaslattal kapcsolatos szakmai aggályokat. Ezek nagy részét természetesen én is osztom. Ami…
T/9299 Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Semmi gond. Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök úr ülésvezetéssel kapcsolatos intelmeinek megfelelően tényleg én is csak két mondatot hadd emeljek még ki! Nekem V. Németh képviselő úrral nincs abban vitám, hogy ezt a bizonyos 9 magyar fajtát próbáljuk kiemelni, vagy próbáljuk a…
T/9380 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz és a kormány hatalomgyakorlásának, arrogáns hatalomgyakorlásának egy iskolapéldáját látjuk most. Hogyan szokták ezt csinálni? Nem kormány-előterjesztéssel, hanem egyéni képviselő indítványban hozzák…
T/9380 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A rövid ügyrendi előterjesztésem az lenne, mivel ez egy különleges eljárásban tárgyalt jogszabály most a Ház előtt, ezért a különleges eljárásra való tekintettel különleges jogrendet alkalmazzunk most abban is, hogy az elnök úr szavaztasson arról m…
A/9108 Rendetlenség az osztályban?!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nemrégiben, néhány nappal ezelőtt az ön kormányának egyik minisztere, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úr sajtóhírek szerint egy lakossági fórumon, majd azt követően a Kormányinfón „nekim…
A/9108 Rendetlenség az osztályban?!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a választ, miniszterelnök úr, bár hozzáteszem, hogy igen rövid válasz volt, és igazából nem tudtunk meg erről semmit. Ahogyan említettem, Lázár miniszter úr állításainak sajnos van jogalapja. Sokan hallunk mi is panaszokat arról, hogy mi történik az MVH berkein belü…
A/9108 Rendetlenség az osztályban?!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A miniszter úr személyével kapcsolatban nem lenne kifogásom, de azért a miniszterelnök úrtól személyesen szeretném a választ hallani. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
A/9108 Rendetlenség az osztályban?!
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr személyével kapcsolatosan semmilyen kifogásom nincs, de mivel közvetetten ő is érintettje annak a témának, amit szeretnék a Ház elé hozni, ezért megvárnám a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen.
K/7661 Káosz az MVH-ban?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nap mint nap panaszok áradata érkezik hozzánk a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal működésével kapcsolatosan. Az igazi magyar gazdák elégedetlenek az MVH működésével, leginkább azért, mert a rossz működ…