620 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző ülésnapon megkezdtem a 2019. év áttekintését, amelyben az igazán érdekes vagy különösen érdekes közéleti témákról volt szó. Szó volt a rabszolgatörvény elleni tüntetésről, a menet közben…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mögülem hangzik a kérdés, hogy milyen is volt ez a 2019. év. Rövidesen választ kaphatunk rá, hogy politikai értelemben milyenre sikerült az év, ugyanis minden évnek a végén talán érdemes egy összegzést, e…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Karácsony előtt egy másik kedvelt ünnepünk, illetve kedvelt esemény van, ez a Mikulás érkezése. Politikai értelemben véve bár a Mikulás kevés dologban tud segíteni, mégis fontos lenne áttekinteni…
I/8058 Vörös kódot a kórházakban is: annyian halnak meg kórházi fertőzésben, ahányan az utakon?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Sokáig titkolta a kormányzat a magyar kórházi fertőzéseknek a közérthető módon való közzétételét, ezek számának közzétételét. Évek óta küzdött a szakma, politik…
I/8058 Vörös kódot a kórházakban is: annyian halnak meg kórházi fertőzésben, ahányan az utakon?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! A választ nem fogadom el. Államtitkár úr, ön bármit mondhat, a magyar betegek rettegnek a kórházi fertőzéstől. (Dr. Rétvári Bence: Az uniós betegek is! Minden beteg!) Menjen el, beszéljen a magyar emberekkel, rettegnek befeküdni a magyar kórházba…
T/8021 A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azokat a részeket nem kívánom megismételni, amelyek a vezérszónoki kör legelején, az előterjesztői felszólalásban, illetve fideszes képviselő…
T/8018 Egyes törvényeknek az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Mielőtt magával a törvényjavaslattal foglalkoznék, engedjenek meg pár szót az előző ülésnappal, illetve a mai nappal kapcsolatosan. Engedjék meg, hogy…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Most még ezekre a kreatív tevékenységekre van lehetőség, de ez egy jó tesztje is lehetne. Képviselőtársaim, mit javasolnak Jakab frakcióvezető úrnak? Nyugodtan bekiabálhatják. Kitiltást? Egész…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Én nagyon rég, jó sok órával ezelőtt, a vezérszónoki körben szólaltam fel, és azóta elég sok minden ülepedett itt a gondolatok közül, és nagyon sok mindenre szeretnék reflektálni, de legfőképp ar…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mostanában nincs sok oka örömre annak, aki az egészségügy híreit vagy akár a saját egészségét vagy egészségi állapotát és annak a szélesebb kontextusát vizsgálja. Ugyanis napról n…
H/7892 A ritka betegségben szenvedők támogatásának elősegítéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én továbbra is támogatom, illetve bátorítok mindenkit, hogy támogassák ezt a javaslatot. Az egészségügyre rengeteg mindent kellene költeni, itt a mai napon hallottuk a szuperkórháznak vagy Újpest…
K/7949 Biztonságos -e a kínai Huawei cégre bízni a hazai 5G hálózat kiépítését?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter éppen Kínában, hogy Magyarországon a kínai Huawei telekommunikációs cég közreműködésével épül ki az ötödik generációs mobiltávközlési hálóza…
T/7847 Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A napi politikai, egészségpolitikai kérdéseket nem kívánom idehozni, azokról a Házban, bár szerintem nem elég sokszor, de azért van szó,…
I/7705 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr, a kérdésem ön előtt nem lesz ismeretlen, hiszen én ezt már feltettem önnek egyszer, azonban akkor teljes választ nem kaptunk rá, így továbbra is időszerű…
I/7705 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Többek között azért nem fogadom a válaszát, mert ön nem mondta ki kategorikusan azt, amit mindenki szeretett volna hallani, hogy ez a kormány nem fog osztályokat és kórházakat bezárni. Ezt azért nem mondta ki, mert valószín…
A/7881 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elfogadom.
A/7881 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Miniszter úr, csak az a baj, hogy ezeket a kérdéseket, amiket meg lehet fogalmazni az országban, és itt a parlamentben feltehetünk, például hogy elfogult‑e vagy részrehajló‑e ‑ és ez egy kérdés, nyugodtan megválaszolhatja ‑, a magyar emberek teszik fel, hiszen azt…
K/7763 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt egy évtized egyik legnagyobb egészségügyi kudarca, hogy nem sikerült megállítani a kórházaknak a hónapról hónapra történő eladósodását. Évekkel ezelőtt a havi átlag 2-3 milliárd forint vo…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A címben az szerepel, hogy mi köze a jegybanknak az egészséghez, illetve az emberek egészségügyi problémáihoz. Nagyon is sok, miután Matolcsy elnök úr mindig veszi a fáradságot, hogy különböző eg…
I/6661 Nálunk a legrosszabb gyógyszertárba járni? Miért nem enyhíti a kormány a patikába járók terheit?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Vitán felül áll, hogy a magyar betegeknek fáj anyagilag a legjobban az uniós állampolgárok közül, ha gyógyszertárba kell menniük. A gyógyszer-finanszírozásban 2012 óta a magánszfé…
I/6661 Nálunk a legrosszabb gyógyszertárba járni? Miért nem enyhíti a kormány a patikába járók terheit?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): A választ ugyan elfogadni nem áll módomban, de azzal tartozunk, hogy itt pár dolgot helyreigazítsunk. Tisztelt Államtitkár Úr! Lehet, hogy ön elmondja, hogy a számokban hogy szerepel, és mi jött ki a matematikából a gyógyszerkiadásokban, de az a helyzet, hogy az em…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy itt az üléskezdéskor is hallhatták, hallhattuk, Semmelweis Ignácra emlékezünk, és az ő emlékén keresztül a magyar egészségügyi dolgozókat méltatjuk a mai napon. Születésének emléknapja a ma…
K/6664 Miért nem lehet előre készülni elegendő K-vitaminnal az újszülöttek és csecsemők részére?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben egyre többen figyelték aggodalommal hazánkban a kibontakozó újabb gyógyszerhiányt. Ahogyan az egyébként a gyermekkori oltásoknál már menetrendszerűen lenni szokott, újabb hiány b…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem lesz meglepő, hogy az egészségüggyel fogok foglalkozni, és igazából ez nagyon sokszor egy egyirányú vagy nagyon szűk keresztmetszetű vita szokott lenni. Külön örülök…
I/6467 Miért halhat meg egyre több ember a szúnyogcsípés okozta Nyugat-Nílusi lázban?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban a sok esőt követően jött hirtelen jó időben mindenki saját bőrén tapasztalhatta, hogy szúnyoginvázió van hazánkban. A szúnyogok nemcsak kellemetlen csípésükkel okoznak problémát, de kom…
I/6467 Miért halhat meg egyre több ember a szúnyogcsípés okozta Nyugat-Nílusi lázban?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. A válaszát nem tudom elfogadni, államtitkár úr. Egy biztos, amiről beszélt, annak az eredményét egyáltalán nem látni, és államtitkár úr, az nem kellő védekezés, hogy ön délután, mondjuk, szombaton vagy vasárnap tíz szúnyogot lecsapott a karján (Dr.…
T/6212 A képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Van abban valami fura, hogy mentelmi jogról beszélünk Farkas Flórián jelenlétében, aki azért méltán letett elég sok mindent az asztalra ahhoz, hogy a mentelmi jogot a…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megköszönjem a Ház dolgozóinak és képviselőtársaimnak is, hogy így a keddi ülésnapon, most már immár szerdán elmondhatjuk, 14-15 órai ülésezés után, hogy vannak még mindig olya…
T/4668 A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvénynek az SMA betegség gyógyítására kifejlesztett gyógyszer támogatásához szükséges módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Bár csak egy ül velünk szemben, és ő sem az egészségügyért felelős, de mégis engedjék meg, hogy hadd méltassam, bár előttem többen megtették, Rig Lajos képviselőtársam indítványát. Rig képviselőtársam semmi mást ne…
A/5145 Mennyire hiteles a kormány politikája?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Türelemmel várom miniszterelnök urat. Köszönöm szépen. (Dr. Rétvári Bence: Így is lehet válaszolni. Nem úgy, mint az előző!)