445 felszólalás
I/6414 Ha tudta, hogy szabálytalanságok vannak a Tartalékgazdálkodási Intézetnél, miért hagyta, hogy több száz millió közpénzt elbrókerezzenek?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Korábban sem és most sem érzem tisztemnek, hogy a sajtóban megjelent híreket a tisztelt Ház nyilvánossága előtt kommentáljam, de szeretném sorra venni mindazokat az…
Napirend utáni felszólalások
NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az 1930-as évek elején bekövetkezett gazdasági válság és a munkanélküliség ráirányította a figyelmet a szociális kérdések megoldására. Munkához, földhöz, életlehetőséghez kell juttatni az elszegényedett magyar családokat. Megrekedt a f…
I/6424 Tényleg semmiről nem tud, hogy mi történik a minisztériumában és annak környezetében?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselő Asszony! Rosszindulatú célzását, miszerint a minisztérium körüli ügyekről a miniszter mit sem tud, határozottan vissza kell utasítanom. Minden olyan ügyről, amely a miniszter hatáskörébe tartozik,…
A/6360 Vészhelyzetnek számít-e a 200 ezerszeres méregkoncentráció lakott területen?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! Az elején tisztázzunk néhány olyan dolgot, amit muszáj tisztázni. Nem oldottunk meg semmit, jelezte ön. Ugyanakkor 1,2 milliárd forintért szállítottunk el már onnan…
A/6360 Vészhelyzetnek számít-e a 200 ezerszeres méregkoncentráció lakott területen?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Tájékoztatom, hogy a kármentesítés kötelezettje jelenleg is a Budapesti Vegyiművek Zrt., és a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének biztosítása a felszámolási eljárás speciális jogi szab…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! A kormány kiemelt feladatának tekinti a vidék népességmegtartó és foglalkoztatási erejének növelését, a vidéki élet minőségének javítását. Ebben fontos szerepet szánunk valamennyi kézimunkaerő-…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Én nagyon nagyra becsülöm, hogy ezt a témát idehozta a Ház elé, de az elején hadd szögezzünk le egy alapelvet. Nagyon hibás gondolat a vadászokat és az állatokat szembeállítani…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Sajnálatos tény, hogy évről évre korábban következik be az a nap, amikor a Föld éves megújuló kapacitását elfogyasztja az emberiség. Amint erről az ezzel foglalkozó nemzetközi…
I/5945 Sokoldalú munkatársak a Miniszterelnökségen
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Megható hallgatni azt, hogy aggódik Mezőhegyes sorsa végett. Ha ez olyan fontos volt és olyan fontos lett volna az ön számára, akkor nem kellett volna privatizálni. De önök…
I/6204 A Fidesz pénzre váltja a hazát?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Ön egyebek mellett a közvagyon elrablásáról, a vidéki kistelepülések ellehetetlenítéséről és az önkormányzatokon keresztül történő földosztásról mint a vidék problémájának meg…
I/6202 Felhatalmazás nélkül hordják szét az állami földet és ezzel jogtalanul nullázzák le a nemzeti vagyon maradékát?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Képviselőtársaim! Ön a mostani interpellációjában a tervezett állami földértékesítések kapcsán olyan értesüléseket oszt meg velünk, amelyeket, ki tudja, milyen ellenőrizetlen és hiteltelen forrásból szerzett. Hisze…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Köszönöm a szót. Szeretném megköszönni először is a felszólalását, amelyben a korábbiakhoz hasonlóan emlékeztet az éghajlatváltozásra, valamint további globális problémákra, mint a sze…
K/5492 Mit tesz a Kormány, hogy megvédje a magyar bortermelőket az olcsó olasz importbortól?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! A Földművelésügyi Minisztérium az importborok magyar borpiacra gyakorolt hatásait 2011 óta kiemelt figyelemmel kíséri. Erről a képviselő úr is tájékozódhat, ha a Mezőgazdasági bizottság Sz…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A minap ünnepeltük Péter, Pál napját, amely minden gazdaember számára egy szent nap, hiszen az aratás megkezdésének (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) hagyományos ünnepe.…
K/5401 Van-e esélye a természetvédelemnek Győrben?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Szeretném kiigazítani az első mondatát: a környezetvédelem a kormány számára prioritás, az ember és a környezet egymás mellett élése, egymásban élése nagyon hangsúly…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Hálával és tisztelettel tartozunk Ferenc pápának, hogy e gondolatait megosztotta velünk, és hogy ráirányította a figyelmet erre a mindnyájunk számára oly fontos és o…
K/5150 Mi lesz a szabolcsi gazdákkal?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy jelenleg a Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve az új vidékfejlesztési program keretein belül a már m…
K/5179 Miért zülleszti méregraktárrá a kormány Magyarország lakott területeit?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Az indulatát értem, csak a címzettet tévesztette el. Ugyanis a környezetszennyező cégek felelőtlen és jogszabálysértő magatartása az, ami ilyen helyzetet eredményezhet. A felszámolók felelőt…
A/5224 A meggy az idén is befőtt?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a meggytermés az összes gyümölcstermés közel 10 százalékát teszi ki, termőterülete körülbelül 15 ezer hektár Magyarországon. 2014-ben rendkívüli j…
A/5224 A meggy az idén is befőtt?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Most már határozottan vissza kell utasítanom, mert kétszer is elhangzott, hogy nem segítettünk a meggytermelőkön. 800 millió forintos beavatkozást hajtottunk végre tavaly a meggypiacon, az egyetlen lehetséges formá…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Teljesen egyetértünk abban, hogy a környezet- és természetvédelem a XXI. század egyik legfontosabb problémája. Hangsúlyosan és hangsúlyozottan kell vele foglalkozni, a jövőnk érdeké…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egyes ember gyarlóságából, jellemgyengeségéből kiindulva abból általános következtetést levonni hibás kiindulópont. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a jogosu…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Több mint négy évtizeddel ezelőtt, 1972-ben Stockholmban az ENSZ „Ember és bioszféra” címmel környezetvédelmi világkonferenciát hívott össze, melynek javaslatára június 5-ét környezetvédelmi…
K/4989 Alaptalan volt a kapuvári húsgyár bezárása?
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az első szavam mindenképpen a megdöbbenésé, a felháborodásé kell hogy legyen, és a felelősök keresése kell hogy legyen az első. Immáron jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a NAV…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Többször vitattuk meg és beszéltünk már Somogy problémáiról, és az az igazság, hogy most hallottam öntől azt, ami a kulcs: akarnak ők, saját maguk kitörni abból a helyzetből, amibe a törté…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm, hogy a parlament nyilvánossága elé hozta ezt az ügyet, hiszen akkor, amikor a baj megtörténik, az szerintem nem ismer határokat, még azt sem, hogy ellenzéki vagy kormánypárti képviselő van ott. Magam is Sz…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Gőgös Zoltán képviselő úr szavaira azt kell mondjam, abban teljesen egyetértek vele, hogy a magyar mezőgazdasággal csak felelősségteljesen lehet foglalkozni. Nyugodt szívvel mondhatom önn…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány mondattal hadd válaszoljak Sallai R. Benedek képviselőtársamnak, és ismét hadd mondjam el az osztatlan közös problémáját. Igen, érzi a kormány, hogy mennyire égető és sürgős feladat. Meg kellett teremteni a…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék Gőgös képviselőtársam szavaira azonnal válaszolni, hiszen olyan kérdést vetett fel, amely nem maradhat reagálás nélkül. A földművelésügyi kormányzat mindent megtesz azért, hogy a tejpiacon kialakuló helyz…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Schiffer Andrást szeretném idézni: a polgároknak jogában áll hitelesen tájékozódni. Ennek jegyében kértem szót, hiszen képviselőtársunk azt mondta, hogy kivéreztetésre kerül a környezetvé…