1 748 felszólalás
T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Bocsánat, én csak azért szólok hozzá, mert megszólított a képviselő úr, de ugye, azt ön is tudja, hogy ez nem ehhez a törvényhez tartozik, tehát az, hogy a Végrehajtói Karban mi újság, az egy egészen más probléma. Én csak azt jeleztem önnek e…
T/367 Egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden ismertetni szeretném a Törvényalkotási Bizottság által elfogadott összegző módosító javaslat fontosabb pontjait. A javaslat hiánypótló jelleggel véghatáridőt szab a nemzetközi megfigyelők bejel…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy tegnap este nem tudott részt venni az Országgyűlés ülésén, mert egy napirendi pont keretében vitatta meg az Országgyűlés azt a politikai nyilatkozatot, amely az ön álta…
P/578 A Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kihasználni az időkeretet, csak szeretném jelezni önöknek, hogy a kormány támogatja a politikai nyilatkozat elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket arra a dokumentumra, amit az Igazságügyi Minisztérium adott ki az Európa jövőjéről szóló konferencia magyar javaslatainak összefog…
T/362 A közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjai védelméről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnézést kérek, elnök úr, hogy megszakítom a vitát, de fontosnak tartom tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a kormány támogatja a törvényjavaslat elfogadását, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet és a kis…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ilyen esetekben, amikor az Országgyűlés saját magára vonatkozó szabályokat alkot, a kormány nem szokott állást foglalni. De annyi…
T/361 Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítása
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Előterjesztők! A Kocsis Máté frakcióvezető úr, Simicskó István frakcióvezető úr és képviselőtársaik által beterjesztett alaptörvény-módosítás két területen módosítaná Magyarorszá…
H/364 Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A polgárok véleményét érdemes kikérni a mindennapi életüket és jövőjüket érintő alapvető kérdésekben. Ez a felismerés Magyarországon nem hat az újdonság erejével. A magyar kormány 201…
T/367 Egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Idén tavasszal Magyarország történetében első alkalommal került sor általános országgyűlési választás és országos népszavazás egy napon, közös eljárásban való m…
T/367 Egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valószínűleg nem fogok tudni mindenre válaszolni most itt az ülés során. Előre szeretném jelezni, hogy Szolga József szószóló úr részletes felvetéseire írásban fogok válaszolni…
I/377 Jogállami szankciók
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mint tudjuk, az ukrajnai háborúval párhuzamosan az Európai Unióban folytatódik egy ideológiai alapú, a jogállamiság védelmének köntösébe bújtatott küzdelem is. Az Európai Parlament által hazán…
K/397 Hány kilakoltatás várható Nógrád megyében és az országban?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném, ha tisztáznánk, hogy milyen esetben kerülhet sor kilakoltatásra. Lakásügyben hozott bírósági határozat végrehajtása esetén, önkényesen elfoglalt lakás kiürítése esetén, valamint árv…
K/396 A fogyasztói jogok lehetnek fapadosak?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mivel ma már volt szó itt a Házban a Ryanair ügyéről, ezért csak röviden szeretném megismételni a kormány álláspontját ebben az ügyben. (Az elnöki széket dr. Oláh Lajos, az Országgyűlés alelnö…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék idézni a Fővárosi Törvényszék március 16-ai sajtóközleményéből, amelyben tájékoztatást adott az ön által említett büntetőeljárásban hozott elsőfokú, nem jogerős íté…
A/348 Így trükközik megint a baloldal!
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A jelenlegi szabályozás szerint a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben az országos listán mandátumot szerzett pártok között kell felosztani.…
A/348 Így trükközik megint a baloldal!
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én még csak néhány adattal szeretnék szolgálni a tisztelt Háznak. A Magyar Közlöny május 31-ei számában, pontosabban a Hivatalos Értesítőben megjelent a baloldali pártok 2021-es pénzügyi beszámolója. Engedjék meg, hogy egy ki…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön felszólalása is jól példázta, hogy a baloldal folyamatosan és kitartóan nemzeti hatásköröket akar átadni az Európai Uniónak, a nemzeti szuverenitásunkat akarja csökkenteni. A kormán…
A/274 Sértette-e a baloldal kampányában felhasznált eszköz a magyar választók személyes adataihoz fűződő jogát?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Amit eddig biztosan tudunk, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés miatt rendelt el nyomozást az ön által említett ügyben. F…
A/274 Sértette-e a baloldal kampányában felhasznált eszköz a magyar választók személyes adataihoz fűződő jogát?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Egyetértek a képviselő asszony által felvetettekkel. Magyarország demokratikus jogállam, a törvények mindenkire vonatkoznak, ha pedig valahol felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor a hatóságnak a nyomozásról döntenie kell. A…
I/68 Hány családra vár kilakoltatás?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először azzal kezdeném, hogy mi a helyzet. Ön azt mondja, hogy nem lehet tisztán látni, nem tudják pontosan, hogy mi fog következni. Az Országgyűlés döntése következtébe…
I/126 Hajlandó-e végre a kormány az állambiztonsági múlt titkosításainak feloldására?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Alaptörvény U) cikkének (3) bekezdését szeretném idézni. „A kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében Nemzeti Emlékezet Bizottsága működik. A Nem…
I/115 A bírósági végrehajtások miért súlytják aránytalanul jobban a nehézsorsú embereket?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogyan ön is említette, a végrehajtások felügyelete ma már nem az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik, hanem a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához, ezért az igazságügyi minisz…
A/197 Méltó-e a magyar emberek képviseletére az erkölcsi határokat súlyosan áthágó Jobbik?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt kérdezi, hogy méltó‑e a magyar emberek képviseletére az erkölcsi határokat súlyosan áthágó Jobbik. Az a válaszom, amit a magyar emberek közvetítettek a Jobbik felé, hogy egyre kevé…
A/197 Méltó-e a magyar emberek képviseletére az erkölcsi határokat súlyosan áthágó Jobbik?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Köszönöm, képviselő asszony, hogy ezt az ügyet is az Országgyűlés nyilvánossága elé tárta. Szeretném az Országgyűlés nyilvánosságát felhívni arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium által működtetett áldozatsegítő központok pon…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az országgyűlési törvény, amelyet 2012-ben fogadott el a Ház, azt írja az országgyűlési képviselők jogairól és kötelezettségeiről a 28. §-ában, hogy a képviselő joga és kötelessége, hogy kezde…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön pontosan ismertette velünk azokat az információkat, amit jelen pillanatban erről az ügyről tudunk. Szeretném az egész Országgyűlés és a közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy egy sú…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az az út, amin önök járnak, nem új, és több kudarc övezi, mint amennyi siker. Ön bizonyára tudja, hogy 2005-ben Harmadik Út néven a MIÉP, a Magyar Igazság és Élet Pártja, valam…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Teljes egészében egyetértünk azzal, hogy a gyermekeinket meg kell védeni, ezért a gyermekvédelem a kormány politikájának a középpontjában áll. Ön több mindenről beszélt, és elég tágan értelmezte a gyermekvédelmet.…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mivel ön Gyurcsány Ferenc szövetségese (Derültség az ellenzéki oldalon.), ezért kétségtelenül a korrupció szakértője. Azt tudom mondani, azok után, hogy önök például Szombathelyen egy gyanúsít…