14 799 felszólalás
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy több hozzászóló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a második vitaszakaszt, az ajánlás 17-39., valamint 49-57. pontjai alapján. Megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr, önt illeti…
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak a MIÉP frakcióból. Öné a szó, képviselő úr.
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a harmadik vitaszakaszt a 40-48. pontok alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportj…
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát és a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Varga Mihály politikai államtitkár urat... (Varga Mihály nemet int.) Ismételten jelzi az államtitkár úr, hogy a határozathozatalt megelőzően kív…
T/207 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996.évi LXXXI.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Varga Mihály államtitkár úr jelzi, hogy e vitában is a határozathozatalt megelőzően kívánnak válaszolni a vitában elhangzottakra. A módosító javaslatokról történő határozathozatalra a jö…
T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Kovács Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr hozzászólását. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Kávássy Sándor politikai államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kávássy Sándor: Most.) Most. Álla…
T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr zárszavát. Bár megjelent a monitoromon Kovács Tibor képviselő úr neve a Szocialista Párt képviselőcsoportjából, de tájékoztatom a képviselő urat, hogy államtitkár úr most mondta el azt a zárszót, amit egyébként a határozathozatalt megelőzően szoktak megtenni. Így me…
T/164 A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm, hogy képviselő úr kérdést intézett hozzám, én válaszolok. Ez teljesen házszabályszerű, ezért is történik, hogy minden egyes alkalommal megkérdezzük az előterjesztőt arról, hogy a vitában elhangzottakra most vagy a határozathozatalt megelőzően kíván reflektálni. Hozzátenném azt is…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem Kosztolányi képviselő urat, két percben kíván-e szólni, vagy rendes hozzászólásra jelentkezett. (Dr. Kosztolányi Dénes: Két percben.) Akkor önt illeti a szó, képviselő úr.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Azt hiszem, korrekt volt az az eljárás, amikor megkérdeztem önt, hogy milyen időkeretben kíván hozzászólni. Ön azt jelezte, hogy két percben. Kérem, a jövőben tartsa ezt az időkeretet. Megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Vancsik Zoltán képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Nikolits István képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Balczó Zoltán képviselő úr, a MIÉP frakciójából. Képviselő úré a szó.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kosztolányi Dénes képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Vancsik Zoltán képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából.
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úrnak két percre adtam hozzászólási lehetőséget, és kérem tisztelt képviselőtársaimat, vegyék figyelembe azt, hogy a mai vitánk tárgya a politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvény…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr, ha megengedi, tekintettel arra, hogy a tárgyra térés és a részletes vita szabályaira történő figyelmeztetés már részemről megtörtént, így természetesen a képviselő úr indítványát a jövőre nézve fogadom el, és majd alelnöktársaimat is tájékoztatni f…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Képviselő úr, önt illeti a szó.
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Képviselő úr, öné a szó.
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik a MIÉP vezérszónoka, Lentner Csaba képviselő úr. Megadom a szót önnek, képviselő úr.
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő Úr! A vezérszónoki felszólalások 15 perces időkeretben folytak. Ezzel, tisztelt képviselőtársaim, a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Hende Csaba politikai államtitkár úrnak, az Igazságügyi Minisztérium részéről. Államtitkár úr,…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Elnézést kérek, de kétperces hozzászólásra kapott lehetőséget. Kérem valamennyiüket, hogy a Házszabály vonatkozó szabályait tartsák be! (Dr. Hende Csaba: Köszönöm szépen.) Elnézést kérek, hogy önbe fojtottam mondat közben a szót, de egy kicsit hosszúra nyúlt a mondat.
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Igen. (Derültség.)
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.