14 799 felszólalás
T/10020 Egyes törvények a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, hogy mindezek alapján elfogadják-e az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a sürgős tárgyalásba vételt 141 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás n…
T/9233 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételét az iménti indokok alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a sürgős tárgyalásba vételt 153 igen szavazattal, 196 nem ellenéb…
I/9999 Hogyan lopjuk el egy falu vízpartját állami segítséggel?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr interpellációjára Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár úr válaszol. Közben az elnöklést átadom Mandur László alelnök úrnak. Kívánok önöknek további sikeres munkát. Öné a szó, államtitkár úr. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlé…
T/9635 A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Soron következik a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9635. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9635/26. és 39. számokon kapták kézhez. (19.00)…
T/9635 A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk következik. A tájékoztatót T/9635/41. számon kapták kézhez. Figyelemmel arra, hogy az ajánlás 51. pontjában szereplő módosító javaslat elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges,…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, a foglalkoztatási bizottság előadójának. Bernáth Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó. (Zaj. - Az elnök csenget.)
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem, hogy az alkotmányügyi bizottság részéről kíván-e bárki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy képviselőtársaim részéről kíván-e bárki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. A záróvitát lezár…
T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kiss Ferenc képviselő urat illeti a szó, a foglalkoztatási bizottság előadóját. Képviselő úr! (Zaj. - Az elnök csenget.)
T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy az alkotmányügyi bizottság részéről kíván-e valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező. Kérdezem, hogy van-e felszólalni kívánó képviselőtársam. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező. A záróvitát lezárom. Feltételezem, hogy miniszter úr nem kí…
T/9981 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Gőgös Zoltán államtitkár urat illeti a szó a kormány részéről. Államtitkár úr!
T/9981 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Godó Lajos képviselő urat illeti a szó, a mezőgazdasági bizottság előadóját, hatperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.
T/9981 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a képviselőcsoportok nevében kívánnak-e képviselőtársaink felszólalni, vagy esetleg független képviselő jelentkezik-e. (Nincs jelentkező.) Nem. Tisztelt Képviselőtársaim! Feltételezem, hogy Herbály Imre képviselő úr nem kíván válaszolni. (Herbály Imre: Nem.) Kö…
H/9812 Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szabó Imre miniszter urat illeti a szó a kormány részéről. Miniszter úr!
H/9812 Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről
ELNÖK: Köszönjük szépen. Képviselőtársaim! Nagy Andor bizottsági elnök úr következik, mint a környezetvédelmi bizottság előadója. Elnök úr!
H/9812 Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt erre sor kerül, Herbály Imre bizottsági alelnök urat illeti a szó a mezőgazdasági bizottság részéről. Alelnök úr!
H/9812 Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy a képviselőcsoportok részéről kíván-e bárki szólni, illetőleg az elsőként jelentkező független képviselő. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Feltételezem, hogy Tóbiás József képviselő úr sem kíván ismét szólni. (Tóbiás József: Nem.) Az ös…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésünkön. Köszöntöm miniszterelnök urat, képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját akár itt az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyű…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból. Államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Demendi László frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából: "Kiszolgáltatva a természetnek" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Varga Zoltán önkormányzati miniszter úrnak. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra következik Nagy Kálmán frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából, aki "Maradékelv" címen kívánja elmondani napirend előtti felszólalását. Öné a szó, frakcióvez…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány részéről Székely Tamás egészségügyi miniszter urat illeti a szó. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics Tibor frakcióvezető úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, kíván ugyancsak napirend előtt szólni: "Tekintsünk előre" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Ujhelyi István államtitkár úrnak. Államtitkár úr!
I/9937 Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a Szolnoki Város Bíróság indítványozta Simon Miklós, Tilki Attila és Czomba Sándor képviselők mentelmi jogánakfelfüggesztését magánvádas feljelentés miatt. Ezt…
I/9937 Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?
ELNÖK: Köszönöm. A képviselő urak interpellációjára Varga Zoltán miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr.
I/9937 Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Ivanics Ferenc képviselő urat, hogy a képviselő urak elfogadják-e a miniszter úr által adott választ. Öné a szó, képviselő úr.
I/9937 Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő urak nem fogadták el a miniszter úr válaszát. Kérdezem tehát önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 192 igen szavazattal, 148 nem szavazat ellen…
I/9934 Önkormányzati cégek és a takarékoskodás
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony interpellációjára Varga Zoltán miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr.
I/9934 Önkormányzati cégek és a takarékoskodás
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Gy. Németh Erzsébet képviselő asszonyt, elfogadja-e a miniszter úr által adott választ. Képviselő asszony?