460 felszólalás
T/566 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Örülök ennek a beterjesztett javaslatnak. Annak idején jómagam is be akartam egy ilyen törvénymódosítást adni - lehet, hogy emlékeznek rá -, de azt mondták a jogászok - én közgazdász vagyok, a joghoz olyan mértékben ne…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Süllyedünk, tovább süllyedünk erkölcsileg. Akkor, amikor Répássy képviselőtársam kiment, sajnos a verbális és a nonverbális beszéde nem volt összhangban egymással, mert nem kifordított zsebekkel beszélt, hanem a zsebeit nem láttuk. De…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A közvélemény bizalma: a közvélemény bizalma azért inog meg, nemcsak a vagyonnal kapcsolatban, hanem azzal az etikai magatartással kapcsolatban, amit ez a Ház most már két éve folytat. Annak idején azt mondták a kormánypártia…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Én gratulálok azoknak, akik még itt vannak. Én Salamon képviselőtársamnak azt szeretném mondani, hogy nem összehasonlítottam a magyar parlament ülésrendjét más országokéval, össze lehetne hasonlítani, hanem azt mondtam, hogy…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Reggel 8 előtt érkeztem a Házba, azóta itt ülök, talán kétszer mentem ki. De higgyük el, majd a történelem megállapítja, hogy világcsúcs-felállítás történt a kétpercesek kapcsán. Ez egyrészt jó, mert azért világcsúcsot itt a…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A szegényeknek valóban elsősorban nem halat, hanem hálót kell adni, nem segélyekkel, hanem munkahelyekkel kell segíteni őket, azonban választókörzetemben és az ország keleti régióiban igen kevés a munkahely, és elsősorban nem…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Az általános vita során is elmondtam - Dancsó képviselőtársam a szemtanú erre -, hogy a betétbiztosításhoz szeretnék hozzányúlni. Tudom, hogy az általános vita során képviselőtársam már reagált erre a felvetésemre, de mégis beadtam egy mód…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Gratulálok a doktori disszertációhoz, és valóban sok gondolattal egyetértek. Azzal is egyetértek, hogy elsősorban a reálkamat nagysága az, ami a megtakarítási hajlandóságot növeli. Persze hozzátehetném, hogy ez a reálkamat Magyarországon nem túl rózsás - a pozitív reálkamatra…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek azzal, hogy az alacsony jövedelműek megtakarítási hajlandósága minimális, hiszen a jövedelmük nagy része fix költség, és igen minimális a diszponálható jövedelem. Magyarul: alig tudnak kijönni egyik fizetéstől…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Dancsó Képviselőtársam! Valóban reális számot mondott, 440 ezer forint a '99-es betét. De nézze meg, hogy milyen nagy a szóródása ennek az összegnek! Igen jelentős szóródást mutat ez az összeg. A másik pedig az, hogy ez az átlag egy életve…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Domokos úr, elnök asszony, miniszter úr és mind a négy fideszes képviselőtársam, szeretettel köszöntöm önöket. Domokos László képviselőtársam megint megemlítette ezt az úgynevezett "elvettek a nyugdíjasoktól"-t. Hadd mondjuk már el még egyszer, századszor, ezredszer, hogy '92…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Valóban, amit a turizmusra szán a kormány jövőre, a 25 milliárd forint, az nem kevés. Azonban hozzá kell tenni azt, hogy ellentmondásos ez. Hiszen én beadtam egy módosító javaslatot a 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elke…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Még csak egy mondatot Szekeres képviselőtársamhoz. A kiemelt jelentőségű beruházások között szerepel a Székesfehérvárt elkerülő, a Zalaegerszeget elkerülő, a Hajdúszoboszlót elkerülő és - mint ahogy Szekeres képviselőtársam mondt…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Konkrétumokról beszéljünk! Az előző ciklusban az én választókörzetemben, Ebesen egy hihetetlenül nagy vállalkozást hoztak létre, az úgynevezett Curvert, ahol nagyon sok dolgozó dolgozik. Ebben a ciklusban az egyik német…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Valóban 12,6 százalékos a jövő évi központi forrásnövekmény, illetve 10,3 százalékos 2002-re. De hozzá kell tenni, a jövő évinél nem a 2000. évi előirányzatból számolták ezt ki, hanem a 2,1 százalékkal csökkentett előirányzatból. Tehá…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Perlaki képviselőtársam félreértette Jánosi képviselőtársamat, mert ő azt mondta, hogy a 12,6 százalékot - ma már egyszer én elmondtam ezt, de úgy látszik, nem volt itt Perlaki képviselőtársam - úgy kapják m…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat kapcsán nem akarok szólni már azokról a szakmai kérdésekről, amelyek az elmúlt hetekben és most is elhangzottak, inkább arra hegyezem ki a gondolataimat, ami a banki kockázati tényezőkkel van kapc…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Mi jól tudjuk, hogy a törvényjavaslatban az szerepel, hogy ha belépünk az Unióba, akkor emeljék meg. Ezt mindenki tudja az MSZP-frakcióban, aki ezzel a témával foglalkozik, tehát nem kell felhívni erre a figyelmünket; akkor emeljék meg a betétbiztosí…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Egyetértek ezekkel a gondolatokkal, de amit Lezsák képviselőtársam mondott... - én nem azt mondom, hogy ne legyen hitelképesség-vizsgálat, csak azt mondom, hogy az a helyismeret, amellyel a takarékszövetkezetek rendelkeznek, mivel ismerem a hitelképesség-vizsgálat valamennyi…
T/3257 Az 1956.évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! 1956-nak valóban nemcsak olyan következményei voltak, amelyek egyesek számára bírósághoz vezettek, hanem olyan következményei is, amelyek sok ember számára egzisztenciális problémát jelentettek 1956 után. (10.20) Gondoljunk…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Még mindig jó érzéssel gondolok azokra a reklámszakemberekkel folytatott eszmecserékre, amelyeket 1997 februárjában a reklámról szóló 3712. számú törvényjavaslat kapcsán kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel együtt m…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Herényi Károly képviselőtársam említette, hogy a törvényjavaslat előkészítését szakmai megbeszélés előzte meg. Én magam is mondtam világosan, hogy a megtévesztő és az összehasonlító reklám paragrafusaival kapcsolatban egyérte…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Sok szó esett a dohányról - elsősorban a dohányról. Hozzá szeretném tenni, hogy 1997 márciusában, amikor folyt az általános vita a törvényjavaslatról, az MSZP-frakció is fontosnak tartotta ezt. Például az előbb említett szöveg, hogy a dohányzás súlyo…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Zakó László képviselőtársam a 3. § (2) bekezdését kifogásolta. Van benne igazság. Azt mondja ez a bekezdés, hogy a szexuális árukon kívül tilos közzétenni pornográf reklámot, ez ugyanis szexuális ingerkeltésre alkalmas. Eszembe jutott ezzel kapcsolatban az, amikor 1988-ban Ci…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Folytatni akarom, amit Lezsák képviselőtársam mondott. A reklámnak nagyon sok pozitív hatása is van. A mai vita során elsősorban a negatív hatások csúcsosodtak ki. Emlékszem rá, amikor 1997-ben Pokorni képviselőtársam, mo…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnézést, elnök úr, de Zakó képviselőtársam nem értette, mit mondtam. Én azt mondtam, hogy a pozitív reklámoknak van szerepe, például ha az idegen nyelvet reklámozzuk, vagy ha a nagyon jó tanulási módszereket reklámozzuk és sorolhatnám. A negatív reklámok ellen én is szót eme…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Urak! A provokáció miatt szólok, de örülök ennek. Szóval valóban szörnyű is ez a macskaeledel-reklám, amikor egyes emberek éheznek, és próbálják reklámozni a macskák príma étkezését. De én már elmondtam, hogy mit értek alatta, mondtam egypárat: az idegen…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Lassan befejezéshez közeledik az általános vita, sok mindenről szóltunk már, ezért én az önkormányzatokkal kapcsolatban csak egy-két lényeges kérdésről szeretnék szólni. Az önkormányzatok a költségvetési törvé…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Jó lenne, ha a Házban nem az érzelmek dominálnának ezen a szinten, hanem a realitás. Vegyük már tudomásul, hogy a Bokros-csomag egy kényszerű intézkedés volt! Ne térjünk állandóan vissza arra a csomagra, amely gyakorlatilag mégiscsak egyensú…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mi is örülünk a tartós és gyors növekedésnek. Azonban azt hiszem, egyetértünk azzal, hogy a növekedés nem cél, hanem eszköz a lakosság gyarapodása érdekében is, a szegénység ellen. A másik, amit szeretnék megjegyezni: a növekedés több ber…