7 350 felszólalás
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP-frakció, jelzi, hogy innen, az előadói pulpitusról fog beszélni. Hadd lássuk, és hadd halljuk! Öné a szó, képviselő asszony.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Egy perc jár ilyenkor, csak kérni kell.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő asszony. Kétpercesre szót kért Kovács Zoltán képviselő úr. Mielőtt megadom a szót, hadd köszöntsem Péterfalvi Attila urat, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, aki jelen van, és a helyszínen figyelemmel kíséri a vitát, az előterjesztés tárg…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Lamperth Mónika képviselő asszony, két percre.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tarnai Richárd képviselő úr, kétperces, KDNP.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kovács Zoltán képviselő úr, kétperces, Fidesz.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces: Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Lamperth Mónika képviselő asszony, kétperces!
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Közben átvettem az ülés vezetését Balczó alelnök úrtól. Megadom a szót..., miután Z. Kárpát Dánielt nem látom a teremben, de a kártyája bent van - ebben az esetben visszavárjuk -, Steiner képviselő úrnak, illetve bocsánat, mivel váltott a hozzászólási lehetőség…
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
ELNÖK: Steiner Pál képviselő úr következik, az MSZP frakciójából. Öné a szó.
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nem látok több hozzászólási szándékot, így megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó.
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Lezárom az általános vitát. Mivel módosító javaslat érkezett, így a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára majd a következő üléseinken kerül sor. Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevéke…
J/10288 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről H/12814 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük, elnök asszony. Akkor az általános vitát ezennel zárom le. És jelzem, hogy nem érkezett módosító javaslat, így részletes vitára nem kell hogy sort kerítsünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szól…
J/10573 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről H/12813 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Kollarik Tamás úr, a Médiatanács tagja után zárhatjuk a vitát. Műsoron kívül megjegyzem, hogy én magam is azok közé tartoztam, akik Szalai Annamária, volt képviselőtársunk és elnök asszony halálát követően a legnagyobb őszinteséggel nyilvánítottam részvétet a Fidesz frakciój…
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Üdvözlöm az Országgyűlést és persze a munkáját kísérő kedves hallgatóságot, a tévénézőket is. Továbbadom a szót: Baráth Zsolt képviselő úr, Jobbik.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Zagyva György Gyula képviselő úr, Jobbik-frakció.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Egy kétperces hozzászólásra érkezett jelzés, Ékes József képviselő úr, Fidesz. (19.00)
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Lenhardt Balázs képviselő úr, független képviselő, kétperces.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tóth József képviselő úr, Fidesz, kétperces.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Ékes József képviselő úr következik, kétperces.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Baráth Zsolt képviselő úr, kétperces!
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kíván újabb képviselő szólni, így lezárom a vitát. Megkérdezem, a vita lezárását megelőzően természetesen Doncsev András államtitkár urat, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra válaszolni. (Doncsev András jelzi, hogy igen.) Berényi László képvi…
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Következik Berényi László képviselő úr, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója. Öné a szó.
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Most zárom le az általános vitát, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem érkezett módosító javaslat, így részletes vitára nem kerül sor. Következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink végéhez értünk. Napi…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. A kormány jelezte, hogy később, valószínűleg írásban kíván reagálni. A következő napirend utáni hozzászólásra felkérem Suhajda Krisztián képviselő urat: "Erdély legszebb tájai, Lövéte és Kirulyfürdő"; a Jobbik-frakcióból, tessék parancsolni!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr, azt is, hogy belefért az 5 perces időkeretbe. Az utolsó napirend utáni hozzászólásra adok lehetőséget, Lenhardt Balázs, független képviselő úr: "Ellopott rendszerváltás I." címmel; első fejezet. Öné a szó öt percben.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nem jelezte, hogy válaszolni szeretne, ezért be tudjuk zárni a mai napi munkánkat. Megköszönöm, hogy jelen voltak, köszönöm a technikus kollégáknak is, ahogy máskor is szoktam, a hivatal munkatársainak és a jegyzőkönyv vezetőinek is, a teremb…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Jó napot kívánok! Üdvözlöm az Országgyűlés munkáját folytató képviselőket és persze a munkánkat figyelőket. Átvettem az elnöklést, és Kőszegi Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót, kétpercesre, Fidesz.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Én meg nagy tisztelettel kérem az időkorlátok betartását, még ha időkeretes vitában is vagyunk. Simicskó István államtitkár úr, kétperces!
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Balczó Zoltán alelnök úr, képviselő úr, Jobbik-frakció, kétperces.