7 350 felszólalás
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Gúr Nándor képviselő úr!
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Hat perc. Ennyit tudok felajánlani.
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Újból szót kér, képviselő úr? (Gúr Nándor: Igen.) Akkor természetesen szót adok egy újabb hozzászólásra.
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Jól látom a mozdulataiból, hogy kér még időt, képviselő úr? (Jelzésre:) Öné a szó.
T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Mi is köszönjük szépen, elnök úr. Nem látok több képviselői hozzászólási szándékot. Lezárom a vita ezen szakaszát, a vita egészét is. Kérdezem Czomba államtitkár urat, hogy kíván-e most válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A következő ülésünkön döntünk majd a benyújtott módosító javaslatokról. A napirendi pontok megtárgyalását követően a napirend utáni felszólalások következnek, ahogy ez máskor is szokott lenni. Most két bejelentett felszólaló van; elsőként Magyar Zoltán, Jobbik, öt percb…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében most nem reagál senki. Jelezték, hogy írásban kívánnak válaszolni. Végül megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak, Jobbik: "Sikeres magyar akciók a délvidéki magyarságért" címmel. Öné a szó. (0.20)
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kormány jelezte, hogy írásban kíván válaszolni. Ez azt is jelenti, hogy elbúcsúzhatok önöktől ma estére egészen holnap reggelig. Köszönjük szépen a technikus kollégáknak (Hegedűs Lorántné: Ma reggelig.) - ma reggelig, jegyző asszony kiigazított -, az Országgyűlés Hiva…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Szép jó reggelt kívánok, 9 óra 00 már el is múlt, 9 óra 1 perc van, úgyhogy épp ideje, hogy elkezdjük a mai napi ülést. Sok szeretettel köszöntöm az Országgyűlés mai munkáját, a technikus kollégáknak is a mai napi segítséget, mindannyiuknak, hogy itt lehetünk és dolgozhatunk, és természetesen…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében a készülődésnek megfelelően úgy látom, hogy Doncsev András államtitkár úr válaszol a kérdésre. (Doncsev András: Parancsol?) A napirend előttire Doncsev András államtitkár úr válaszol. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Csak, mert nem kaptam más jelzést, ezért kérdezem.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A következő napirend előtti hozzászóló a Magyar Szocialista Párt frakciójától Hiller István képviselő úr: "Ünnep és tiltakozás - a pedagógusokról" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében a napirend előtti hozzászólásra dr. Hoffmann Rózsa államtitkár asszony válaszol. Öné a szó öt percben.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hidvéghi Balázs képviselő úr, a Fidesz frakciójából: "Mit üzen nekünk az aradi vértanúk kiállása?" címmel. Öné a szó, képviselő úr. Öt perc áll rendelkezésére.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e válaszolni államtitkár úr. (Vargha Tamás: Igen.) Vargha Tamás államtitkár úré a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Aradszki András képviselő úr, a KDNP frakciójából: "Az ENSZ éghajlat-változási jelentés aktualitásai" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Fónagy János államtitkár úr jelzi, hogy válaszolni kíván a napirend előtti hozzászólásra. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Az utolsó napirend előtti hozzászólásra megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, a Jobbik frakciójából, hosszú a cím, de természetesen felolvasom: "Mikor lesz végre mersze a kormánynak szembeszállni a külföldi politikai manipulációval, és mikor kívánják v…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr jelzi, hogy válaszolni kíván. Öné a szó.
T/12011 A személyszállító szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti hozzászólásokat követően rátérünk a mai napirendi pontjaink megtárgyalására. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat (Jelzésre:) - nincs, bocsánat, Göndör István jegyző urat, hogy ismertesse a tárgysorozatba-vételt elutasító bizottsági döntéseket.
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. T/12228. számon ismerhették meg a törvényjavaslatot. Az előterjeszt…
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr, az expozét. Most az európai ügyek bizottsága álláspontjának ismertetésére kerül sor, 5 perces időkeretben, Hörcsik Richárd képviselő úr, elnök úr adja elő. Tessék parancsolni!
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, elnök úr. Most az előre bejelentkezett képviselői hozzászólásokra kerítünk sort. Elsőként megadom a szót Lipők Sándor képviselő úrnak, Fidesz-frakció.
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Staudt Gábor képviselő úr következik, Jobbik-frakció.
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Elnézést, igaza van képviselő úr, nekem még a fejemben a bizottsági öt perc járt. Elnézést.
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Még egyszer elnézést kérek, elnéztem, hogy ez már nem bizottsági, hanem normál hozzászólás, tehát 15 perces időkerete volt, önnek igaza volt ebben. Hörcsik Richárd képviselő úr, elnök úr most nem a bizottság nevében, hanem - magamnak jegyzem meg - 15 perces max…
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Mile Lajos LMP-s képviselő kért kétperces hozzászólási lehetőséget.
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem látok több hozzászólási szándékot. Megkérdezem Németh Zsolt államtitkár urat, hogy kíván-e most válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem. Ebben az esetben lezárom az általános vitát. Ha jók az információim, akkor nem érkezett módosító javaslat, így rész…
J/11399 A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről H/12168 A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Az államtitkár úr expozéját követően Potápi Árpád János képviselő úr következik, a nemzeti összetartozás bizottsága elnöke, aki napirendipont-előadóként 15 perces időkeretben fog szólni. Tessék parancsolni, képviselő úr!
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Ismét üdvözlöm a Házat, reggeli ülésvezetésem után most Balczó alelnök úrral váltottuk egymást. Bejelentem, hogy a mostani vita kapcsán a benyújtott módosító javaslatról várhatóan a következő ülésünkön döntünk majd. Így léphetünk tovább a következő napirendi…