7 350 felszólalás
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
ELNÖK: Kétperces szót kért Pál Béla képviselő úr.
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
ELNÖK: Én nem látok több bejelentkezőt, ebben az esetben a részletes vita első szakaszának vitáját lezárom. Áttérünk a második szakaszra, az ajánlás 1. pontjára. Kérdezem, ki kíván felszólalni. (Nincs jelentkező.) Amennyiben senki, akkor a vita egészét lezárom. Megkérdezem Kepli Lajos képviselő urat…
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
ELNÖK: A képviselő úr válaszolt a vitában elhangzottakra. Várhatóan a következő ülésünkön döntünk magáról az indítványról. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a l…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Köszönjük szépen. Két, írásban előre jelentkezett képviselő úr, Korondi Miklós és Bödecs Barna jobbikos képviselők ugyanolyan eljárással jelentkeztek az írásban előre megadott lehetőség szerint, mint az előbb Kepli Lajos. Tehát az a kérésem, hogy döntsék el, hogy a vita első vagy második szak…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Szakaszban most az első szakasznál járunk.
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bödecs Barna képviselő úr? (Bödecs Barna: Nem kívánok hozzászólni.) Nem kíván szólni. Ebben az esetben kétperces szót kért Kovács Zoltán képviselő úr, Fidesz.
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Az előző hozzászólásánál Kovács Zoltán képviselő úrral egyetértettem, hiszen az ajánlásban benne is volt a házszabályszerűség hiánya az alkotmányügyi bizottság döntése értelmében, de most nincs az alkotmányügyi bizottságnak ilyen döntése. (Dr. Kovács Zoltán: Attól nekem még lehet az a vélemén…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem látok több bejelentkezőt, akkor az első szakasz vitáját lezárom. Megyünk tovább a második szakaszra, az ajánlás 4. és 5. pontjaira. Kétperces szót kért Bárándy Gergely képviselő úr, MSZP.
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Ez nem ügyrendi javaslat volt, gondolom, mert ilyen módon nem is lehetne eltérni a megadott napirendtől. (Dr. Bárándy Gergely: Nem, ez egy sima hozzászólás volt.) Bödecs Barna képviselő úr, Jobbik. (Jelzésre:) Bocsánat, elnézést, ön jelezte az előbb, hogy nem kíván szólni. Korondi Miklós képv…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Majdnem lezártam a vitát. Kétperces hozzászólásra Vágó Gábor képviselő úr következik.
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
ELNÖK: Megkérdezem Kovács Zoltán képviselő urat, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra reagálni. (Dr. Kovács Zoltán: Igen, röviden, elnök úr.) A vitát akkor lezártam, és öné a reagálás lehetősége.
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Várhatóan következő ülésünkön döntünk a javaslatról. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1320. számon, az együttes bizottsági ajánlást pedi…
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy elfogadják-e a vitaszerkezetet. Kérem, szavazzanak! Egy kis mozgás senkinek sem árt, én is szavazok most gyorsan. (Szavazás.) Kérem a képviselőket, hogy a felszólalások során csak a módosító javaslatokról kialakított álláspontjukat ismertessék. A jegyzőkö…
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Kérdezem, kíván-e valaki ehhez a vitaszakaszhoz hozzászólni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem... (Jelzésre:) Szabó Timea képviselő asszony, LMP.
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ELNÖK: Nem látok több jelentkezőt, a vita első szakaszát lezárom. Megnyitom a második szakaszt az ajánlás 69-93. pontjaira, valamint a 96. pontra. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni 6 perces időkeretben. (Nincs jelzés.) Valaki esetleg kétperces időkeretben? (Nincs jelzés.) Ha egyik sem, ebben a…
T/1381 A jogalkotásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Várhatóan a következő ülésünkön döntünk a módosító javaslatokról. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a jogalkotásról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1381. számon, a bizottságok együttes ajánlását T/1381/49. számon kapták kézhez. Indítványozom,…
T/1381 A jogalkotásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslatot meghallgattuk a jegyző úrtól. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadják-e a javaslatot. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Látható többség, az indítványt elfogadta az Országgyűlés. Megnyitom a részletes vita első szakasz…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a Magyar Országgyűlés munkáját. Az őszi ülésszak 11. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Erdős Norbert jegyző úr és Szilágyi Péter jegyző úr lesznek segítségemre a mai délelőtt folyamán. S…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A napirend előtti felszólalásra Matolcsy György miniszter úr válaszol a kormány nevében.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vágó Gábor frakcióvezető-helyettes úr, az LMP frakciójából: "Cserbenhagyott többség, az Orbán-kormány első hét hónapja a befogadói társadalom ellen" címmel. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem, hogy a kormány nevében... - igen, államtitkár asszony, dr. Hoffmann Rózsa államtitkár asszony válaszol.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A napirend előtti felszólalások sorában következik Szabó Imre frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából: "Vörösiszap-katasztrófa után" címmel. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az előkészületekből úgy látom, hogy Kontrát Károly államtitkár úr készül a válaszra a kormány nevében. Tessék, parancsoljon, államtitkár úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mikola István frakcióvezető-helyettes úr: "A működőképesség helyreállítása a kórházakban" címmel. Ötperces időkeretben öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében dr. Szócska Miklós államtitkár úr készül a válaszra. Öt percben öné a szó.
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. A napirend előtti felszólalásaink végéhez érkeztünk, 9 órakorkezdtük, körülbelül ilyenkor szoktunk áttérni az első napirendi pont tárgyalására. Akiknek a kávé hatása csak most ért el a szervezetükbe, azoknak ismét jó reggelt, a később jövőknek is ismét jó reggelt kívánok, ok…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A miniszteri expozét követően a bizottsági vélemények ismertetésére kerül sor. Vannak kisebbségi vélemények is. A megszokott rendben, 5-5 perces időkeretben adok lehetőséget ezek ismertetésére. Elsőként megadom a szót Balla György képviselő úrnak, a számvevőszéki bizottság előadójának. Tessék…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Miután az első bizottsági álláspont ismertetésére került sor, és ezt követően szinte minden bizottságban lesz kisebbségi és többségi vélemény is, azt javaslom a bizottsági előadóknak, hogy próbáljanak meg az adótörvényről beszélni. Utána hosszú órákon keresztül mód lesz arra…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megyünk tovább. Az emberi jogi bizottság álláspontja ismertetéséhez Varga László képviselő úrnak adom meg a szót 5 percben. Tessék parancsolni!
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Elnézést, csak kikapcsoltam a mikrofonomat. Szóval, most megadom a szót Kara Ákos képviselő úrnak, a foglalkoztatási bizottság előadójának. Képviselő úr, 5 percben öné a lehetőség.