ELNÖK: Köszönjük szépen. Miután az első bizottsági álláspont ismertetésére került sor, és ezt követően szinte minden bizottságban lesz kisebbségi és többségi vélemény is, azt javaslom a bizottsági előadóknak, hogy próbáljanak meg az adótörvényről beszélni. Utána hosszú órákon keresztül mód lesz arra, hogy politikai típusú vita alakuljon ki. Nehéz helyzetben lesz a levezető elnök, ha politikai típusú hozzászólások lesznek akár egyik, akár másik oldalról, mert akkor elkerülhetetlen a bekiabálás, elkerülhetetlen a vélemények hangos megjelenítése, ez pedig valószínűleg nem tesz jó a mai délelőtti vitánknak.
A kisebbségi álláspont ismertetésére felkérem Szekeres Imre képviselő urat, ugyancsak ötperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés