410 felszólalás
T/8023 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy hozzászólhatok ehhez a jogszabályi javaslathoz. Gyüre Csaba képviselőtársam igen részletesen elmondta a frakciónk álláspontját, illetőleg azokhoz az életviszonyokhoz illesz…
T/7991 Magyarország Alaptörvényének nyolcadik módosításáról, az önálló közigazgatási bíráskodás megszüntetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor megtudtam ma este itt ezt a remek dolgot, mert másik bizottsági ülésen voltam, és nem az igazságügyin, akkor bennem, a fejemben abban a pillanatban megjelent ez a párbeszéd, ami ezt a Párbeszéd…
T/7844 A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/7844. számú törvényjavaslat vonatkozásában az általános vitában a plenáris ülésen már előadta a Jobbik-frakció az álláspontját, amely úgy szólt, hogy ezt a törvényjavaslatot támoga…
T/7693 Az ingatlan-nyilvántartást, valamint egyes közigazgatási hatósági eljárásokat érintő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a T/7693. számú jogszabály-módosító javaslatcsomag, amit tulajdonképpen egyrészről nevezhetnénk jogtechnikai módosításnak, de azért alapvetően mindenképpen a polgárok közérzetét javító jogszabályja…
T/7694 Egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Törvényalkotási bizottság előadója ismertette a szavazati arányt arra vonatkozóan, hogy a bizottság ezt a javaslatot milyen arányban támogatta. A tartózkodó és a nem szavaza…
H/6715 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról B/6003 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Én a felszólalásomban abból indulnék ki, hogy elfogadom, ami a beszámolóban van. Elfogadom azt, hogy önök azt szeretnék, hogy ami a beszámolójukban van, azt higgye el az a társadalo…
H/6715 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról B/6003 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt percekben szó volt arról, hogy önök számtalan jelzést tesznek a hatóságok felé, amikor jogellenes magatartásokkal találkoznak szembe, sőt ebben a beszámolóban le is írják,…
T/6265 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2018. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Nevetve:) Nagyon vicces volt hallani, hogy a kormány független a médiától, és azért nincs itt. De nem szabad azon csodálkozni, hogy bármely ellenzéki képviselő, amikor a Médiatanács és társult szerve…
T/7844 A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/7844. számú törvényjavaslat alapvetően a törvényszéki végrehajtás és egyéb jogszabályok módosítását tűzte ki célul. Az általános indoklás szerint az ál…
I/7711 A Magnitszkij-ügy margójára
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Vélhetően sem önnek, sem a parlament tagjainak nem kell bemutatnunk az orosz Szergej Magnyitszkij néhai ügyvéd és adótanácsadó tragédiáját. 2008-ban feltárta az orosz állami köl…
I/7711 A Magnitszkij-ügy margójára
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Ritka pillanat lesz a Házban, mert kénytelen vagyok elfogadni. (Moraj a Fidesz soraiban. ‑ Az elnök csenget.) Nem tehetek mást, tekintettel arra, hogy ez az ügy és ez az ügycsomag nem önmagában egy kormánypártot vagy ellenzéket érint, hanem az egész országunkat, és or…
Napirend utáni felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1956. november 4-e, nulla óra: Vaszilij Kazakov hadseregtábornok átveszi a szovjet csapatok parancsnokságát Magyarországon. A hajnali órákban Dalibor Szoldatics jugoszláv nagykövet tájékoztatja, Tito…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Hölgy és Úr! Amikor a költségvetés vitája zajlik, rendre Banai államtitkár úrral azon vitatkozunk, hogy vajon a tervek jók-e, jó alapokra építi‑e a minisztérium a gondolatait, a s…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egypár gondolatot szeretnék önökkel még megosztani a költségvetési törvény végrehajtása tárgyában. Hogy őszinte legyek, kifejezett boldogságom, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának az államtitkára pont előttem szólt, ugyanis az egyik…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót. Azt már többször el szerettem volna mondani az elmúlt másfél évben, amikor költségvetést vagy végrehajtást tárgyaltunk, hogy államtitkár úr rendre mindig elmondja, hogy az előző kormányhoz képest ez a kormány mennyivel jobb gazdaságpolitikát folytat,…
T/7690 Egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosításokról
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy köszöntsem képviselőtársaimat az új őszi ülésszak kezdetén. Nagy öröm számomra mindig, amikor a kormányzat részéről olyan javaslatok terje…
T/7691 A Genfben, 1949. év szeptember hó 19. napján kelt közúti közlekedési Egyezmény, a Genfben, 1949. év szeptember hó 19-én kelt közúti jelzésekre vonatkozó Jegyzőkönyv, a Genfben, 1950. év szeptember hó 16-án kelt, az 1949. szeptember hó 19-én Genfben
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én sem ismétlem meg a törvényjavaslat címét, mert valóban egy egyezménycsomag kihirdetése következik most. Csak azért, hogy oldjam a hangulatot, elgondoltam, amikor készül…
T/7694 Egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem gondoltam, hogy hozzá fogok szólni ehhez a javaslathoz. Balczó Zoltán képviselőtársam azt mondta az előbb, hogy kereste azt, amit az államtitkár úr indokolt magában a javaslatban, és azt is kereste, hogy mi köze ennek a javaslatnak a kis…
Napirend utáni felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondod, néptanító? Azt mondom, Szigeti Tóth János. Azt mondod, állhatatosság? Azt mondom, Szigeti Tóth János. 2019. június 25-én Szigeti Tóth János barátunk, a Modern Konzervatív Kör alapítója, a…
A/6777 Meddig mérgezitek még a honfitársaitokat?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Hát, ha muszáj, akkor kénytelen vagyok elfogadni, mert…
A/6777 Meddig mérgezitek még a honfitársaitokat?
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Miniszterelnök-helyettes Úr! Van egy 50/2001-es június 3-i kormányrendelet, ez határozza meg, hogy egyébként hova lehet ilyesmit tenni. De miniszterelnök-helyettes úr, nyugtasson meg engem abban, és nyugtassa meg Magyarország lakosságát, hogy nem arról van itt szó, ho…
T/6552 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Trócsányi László miniszter úr 2014-es és ’18-as miniszterjelölti meghallgatása során mindkét alkalommal hangsúlyosan fejezte ki azt, hogy rendkívül komoly figyelmet kell f…
B/417 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2017 B/4398 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2018 H/6544 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017. évi tevékenységéről szóló
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Biztoshelyettes Asszony, Biztoshelyettes Úr! Nagy öröm számomra, amikor olyan jelentést van módom olvasni, amelyben valóban az látható, hogy e…
T/6457 A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iskolában szünet van, és a gyerekek reményeim szerint nyaralnak, és nem fognak tankönyvet elővenni szeptember 1-jéig. A szülőknek végre vége az a kilenc hónapos küzdelem, amit a gyerekekkel kell vé…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nyomtam kétperces gombot, mert amikor Banai államtitkár úr a devizahitelesek megsegítéséről beszél, akkor kénytelen vagyok vele vitatkozni, mert olyan társadalmi csoportról és olyan mennyiségű e…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2020. évi költségvetési törvény tárgyalása vonatkozásában igyekszem olyan témákat és olyan szempontokat felvezetni, amelyek még ma a Házban nem hangzottak el. Felesleges lenne ismételni az ellenzék…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Vasárnap volt 30 éve Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, és érdemes ilyenkor megállni egy pillanatra, és ezt a 30 évet kicsit, bár öt percben nehéz, de mégis valahogy értékelni. Elképesztő szim…
H/6454 A Magyar Honvédségnél rendszeresíthető beosztások számáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan határozati javaslatot terjesztett a honvédelmi miniszter a Ház elé, amire egyáltalán nem volt szükség. Nagyon úgy érzem, hogy az utóbbi időben ezek a javaslatok…
H/5486 A 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az utánam szóló Bencsik János képviselőtársam el fogja mondani a frakció álláspontját, és azt, hogy természetesen minden olyan javaslatot támogatunk, mely a nemzetünk megmaradását és összetartozását t…
T/6361 Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, akkor én inkább visszatérek a szakmához; már nem úgy, hanem most ebben a hozzászólásban ‑ úgy majd ’22-ben. Van nekünk egy jogalkotási törvényünk, amit vélhetően mindenki ismer. A kormá…