831 felszólalás
T/12450 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A többségi véleményt megfogalmazó fideszes képviselőtársam elég szűkszavú volt, ennél azért mélyebb vita volt a bizottsági ülésen, majd’ m…
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A „Modern városok” programot még 2015-ben indították el, az elmúlt másfél évben ennek kapcsán és ezzel párhuzamosan is számos beruházásról, ezt kiegészítő fejlesztésről számoltak be, tettek ígéreteket. Húsz településen jár…
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Először is, államtitkár úr, az első kérdésemre a válaszadást azért megkerülte. Remélem, hogy nem azért, mert nem volt elég négy perc arra, hogy felsorolja azokat a beruházásokat, amelyek elmaradnak vagy késnek. Ezért már nyilvánvalóan nem tudom elfogadni…
A/12452 Miért tesznek különbséget két ugyanolyan érem, két ugyanolyan siker között?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Megvárnám a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen.
T/11023 A kistelepülések polgármestereinek javadalmazásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Magunk is benyújtottunk hasonló javaslatot, amely arról szólt, hogy ezt a kérdést rendezzük. Nem véletlenül, hiszen látjuk azt az áldozatkész munkát, amelyet a kistelepülési polgármesterek folytat…
T/12176 A Habsburg Ottó Alapítványról
DR. VARGA LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a kisebbségi véleményt ismertetem, mindenekelőtt annak kell hangot adnom, hogy tartalmilag támogatjuk az előterjesztést. Természetes…
K/12128 Miért különböztetik meg az oktatást segítő munkatársakat, technikai dolgozókat?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Februárban önök fűt-fát ígértek akkor, amikor tele volt a Kossuth tér tüntetőkkel a pedagógusdemonstrációk idején, amelyek Miskolcról indultak. Akkor megígérték azt is, hogy kétszer 35 ezer forint bérkiegészítést adnak az o…
A/12145 Miért tesznek különbséget két ugyanolyan érem, két ugyanolyan siker között?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom.
A/12145 Miért tesznek különbséget két ugyanolyan érem, két ugyanolyan siker között?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök tényleg nem értik a helyzetet szerintem, tehát ez most már teljesen világos. Az a helyzet, hogy mindenféle nemzetközi kitekintést el lehet mondani, meg fel lehet olvasni ilyen válaszokat, de egy jó üzenet volt 2008-ig…
I/10948 Lehet-e újra acélgyártás Diósgyőrben?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy választókerületemet érintő beruházás kapcsán fordulok most önhöz, amely nemcsak Miskolc, de a magyar feldolgozóipar számára is kimagasló jelentőséggel bír. Egy évvel ezelőtt, 2015 májusában a…
I/10948 Lehet-e újra acélgyártás Diósgyőrben?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Értem én a válaszát, csak ebben a formában egyáltalán nem tudom elfogadni. 2014-ben, egy héttel az országgyűlési választás előtt azzal kampányoltak, hogy újraindítják az acélgyártást Diósgyőrben. Ott volt a városvezetés, a…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Május 11-e van, és ez Miskolc város ünnepe is. Ma volt a miskolci ünnepi közgyűlés, és ez jó alkalom volt áttekinteni azt, hogy hol tart a város. Ezúton gratulálnék a város díjazottjainak. Egys…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megnyugtatni azokat a néhányakat, akik a köztévé közvetítése hiányában az interneten keresztül követik az ülést, én úgy látom, amit a fideszes képviselők ma mondanak a felszólalásaikban,…
T/9621 A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr…
T/9621 A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehezen találja az ember ilyenkor a műfajt, mert a módosítások valóban technikai jellegűek és - mondjuk úgy - az államtitkári felvezetőben és az előterjesztő mon…
V/9122 A közoktatás állapotáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Szakács László frakciótársam elég pontosan elmondta azt a költségvetési helyzetet, amiben a közoktatás ma van, és ahonnan indult 2010-ben. Én ennek kapcsán már csak néhány szikár mondatot monda…
T/8840 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokszor vitatkoztunk már a társasági adóról szóló törvényjavaslatokról. Elmondtam az általános vita során is, hogy 2011 óta folyamatosan az asztalon van a társasági adókedvezmény rendsz…
T/8840 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy kicsit hosszabb leszek, de rögtön egy korrekcióval kezdeném, és nem akarom Szilágyi képviselőtársamat kiigazítani, de úgy emlékszem, hogy Felcsút akkor többet kapott, mit négy látván…
A/9109 Miért nem figyelnek a tüntetők szavára?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom.
A/9109 Miért nem figyelnek a tüntetők szavára?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tájékozódom a szülővárosom és választókerületem problémáiról, igaz, nem abból az elfogadhatatlan, ötvenes éveket idéző közmédiából, amit önök üzemeltetnek, és a helyi önkormányzati médiából sem tájékozódom. (Taps az MSZP sora…
T/7832 A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát eljött ez a nap is, amikor egy sok-sok éve elkövetett hibát legalább részben megpróbálnak korrigálni. Nagyon sokat beszéltünk ezekről a kérdésekről, és az el…
T/7832 A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott a vitában, és tulajdonképpen egyre inkább erősödik bennem az, hogy az, amit javasoltam a hosszabb felszólalásomban, a vezérszónoki felszólalásomban, megoldást jelent eze…
T/7401 Egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok minden elhangzott az előterjesztésről, és a frakciómból is többen felszólaltak, nyilván elmondták kritikájukat az előterjesztéssel kapcsolatban, elsősorban a gyorsút mint fogalom és bev…
T/7378 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes, hogy egy ennyire rövid módosítási salátacsomagot mennyire másképp is lehet látni, hiszen én nem feltétlenül ezeket a szándékokat olvas…
A/7341 A miskolciaknak tett ígéretekről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nemrégiben, mintegy fél éve Miskolcon járt, és több ígéretet tett a „Modern városok” program keretében. Néhány ilyen, ezzel kapcsolatos kérdésre térnék ki azonnali kérdésemben. Először is, ön az M30-as meghosszabbítását…
A/7341 A miskolciaknak tett ígéretekről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A miskolciak majd’ kétharmada létminimum alatt él. Én küzdök minden miskolciért, és azt tudom mondani önnek, hogy változtatni kell ebben az aspektusban a kormány politikáján. Elfogadhatatlan, hogy ennyien élnek mélyszegé…
T/6326 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szűcs képviselő úr elmondta a kormánypárti álláspontot, amely nyilván támogató volt az előterjesztést érintően, az az ellenzéki kritika azonban szerintem teljesen jogos, hogy három merőben eltérő ügyet kezel ez a költségv…
A/7112 Hová tűntek a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Lázár János miniszter úr a 2015. október 15-ei kormányinfón a következőket mondta: „A társadalombiztosítási nyugellátási rendszerben meglévő számla arra alkalmas, hogy az ember számára befizetett járulék és az eltöltött évek arány…
A/7112 Hová tűntek a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én reménykedtem, hogy ez a kormányinfón elhangzott néhány mondat elindít egy folyamatot, hogy erről nyugodtan tudjunk beszélni, de úgy tűnik, hogy nem sikerül, mert ugyanabban a mezőben beszélt az egész ügyről, mint amit az…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szó esett itt több visszaélésről, olyan problémáról, olyan problémás ügyekről, amelyek itt az elmúlt öt évben meghatározták a hétköznapokat az agráriumban. Ezekre csak részben kaptak válaszokat azok a képviselők, akik eze…