969 felszólalás
T/17307 A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az 1666/2013. számú kormányhatározottal elfogadott, a szellemi tulajdon védelmére létrehozott nemzeti stratégia a belföldi iparjogvédelmi oltalomszerzés esélyeinek javítása érdekében stratégiai célkén…
T/17165 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról T/17166 A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról T/17167 A
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindhárom törvényjavaslat egységes célja, hogy az Országgyűlés által 2016. november 22. napján elfogadott, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, vagyi…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az önök előtt is ismeretes, dr. Rubovszky György képviselőtársunk elhalálozása okán a Fidesz és a KDNP jelölőszervezet által az országgyűlési képviselők 2014. évi általános…
H/17250 L. Simon László országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Pesti Központi Kerületi Bíróság 25.B/11155/2017/2. számú végzésében indítványozta L. Simon László országgyűlési képviselőtársunk mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vé…
H/17379 A jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyíltan jogsértő mivolta által égbekiáltó az ukrán legfelsőbb tanács, a verhovna rada által nemrégiben elfogadott oktatási törvény, mert a törvény 7. cikkelye korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanye…
T/17300 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló Je
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták is támogatják a törvényjavaslatot. Nem kívánva megismételni azt, amit Tállai András államtitkár úr elmondott, a lényege mégis a dolgoknak akként fest, hogy az Észtországgal köt…
T/17306 A Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légi közlekedési megállapodást szükséges alanyi oldalról kiegészíteni, figyelemmel arra a tényre, hogy az akkori 27 tagállamnak nem volt r…
T/17308 A felelősségnek a belvízi hajózásban való korlátozásáról szóló strasbourgi egyezmény (CLNI 2012) kihirdetéséről
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem megismételve a Homolya Róbert államtitkár úr és a Hörcsik Richárd képviselőtársam által már elmondottakat, de szükségesnek tartom hangsúlyozni, kiemelni azt, hogy míg…
T/17309 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam Kormánya közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyz
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam kormánya közötti euromediterrán légi közlekedési megállapodást, amely 2013 nyarán köttetett, szüksége…
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a T/17383. számú törvényjavaslat kapcsán a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérést egyhangúlag támogatták a mai szavazáson az egyes frakciók, mégis, ha körülnézek itt az ülésterembe…
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy Gyüre Csaba képviselőtársam megszólított, egy nagyon rövid választ adnék az általa elmondottakra. Álláspontom szerint a Jobbik egy jó politikai fogásnak, marketingnek gondolta…
T/15329 A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok mindent hallottunk ebben a vitában, de vissza kéne térni ahhoz, amiről tulajdonképpen maga a vita szól. Maga a vita a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2017…
H/16032 A 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugati keresztény értékrenden alapuló szuverén magyar államot Szent István királyunk alapította, de Szent László király szilárdította meg. Szent László királyunk személy…
H/16032 A 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt a köszönetemet szeretném kifejezni. Köszönöm Potápi Árpád államtitkár úr támogatását a kormány részéről, Simon Róbert képviselőtársam támogatását a Fidesz-KDNP részéről, Kiss László kép…
T/15844 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! „A kommunizmus két nagy ellensége a valóság és az igazság. Ezekkel soha sehol nem bírta és nem bírja felvenni a harcot, előttük mindig kapitulál.” Így fogalmazott az író, N…
T/15844 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is köszönöm Hoppál képviselőtársunk és államtitkár úr támogató nyilatkozatát a kormány részéről. Az egyes frakciók részéről valóban Bárándy Gergely képviselőtársunk az MSZP részéről azt mondt…
T/15785 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánytisztviselők és az igazságügyi, valamint az ügyész, ügyészségi alkalmazottak javadalmazási rendszere közötti összhang megteremtése érdekében immár 15 éve az iga…
T/15776 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2017. január 1-jén kezdte meg működését a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Mezőhegyesen. A jelen törvényjavaslat célja pedig az, hogy a ménesbirtok állami közfeladatána…
T/15555 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült Jegyzőkönyv ki
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták fontosnak tartják Szerbia európai integrációjának az elősegítését. A jogállamiság és a demokrácia megszilárdítása ugyanis hozzájárul a balkáni régi…
T/15556 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti kapcsolatokról és együttműködésről szóló partnerségi megállapodás kihirdetéséről
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a vezérszónoki gondolataimra, amit eredetileg szerettem volna elmondani, rátérnék, kénytelen vagyok reagálni az imént elhangzott vezérszónoklatra…
Napirend előtti felszólalások
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy megértsük jelenünket, és jövőnkre vonatkozóan is megfelelő válaszokat tudjunk adni, emlékeznünk kell történelmünkre, emlékeznünk kell hőseinkre, hogy példaként lássuk küzdelmeiket és áldo…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr a kormány nevében a jogszabályi előírásoknak megfelelően 2017. május 2-án benyújtotta a hazánk 2018. évi központi költségvetéséről szóló T/15381. számú törvé…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Érintettség címén nyomtam kétperces gombot. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Az MSZP-s képviselőtársunk először is Schumant idézte. (Dr. Szakács László: Nem. Hivatkoztam, nem idéztem.) Ugye, az alap…
Napirend előtti felszólalások
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk az Európai Bizottság első alelnökének, Frans Timmermansnak mesterkélt és hamis antiszemita vádjait, amelyeket Magyarországgal és miniszterelnökével, Orbán…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Évenként a bíróságokra több mint 200 ezer peres ügy és közel 1 millió nemperes ügy érkezik, amelyek hatékony és időszerű lefolytatásához a jelenleg hatályos polgári perre…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Staudt Gábor képviselőtársam felvetett egy problémát. Azt a problémát vetette fel, hogy mi a jogi helyzet akkor, ha a jogi képviselővel eljáró fél a bíróságon nyújtja be az ügyvédi meghatalmazást. Mi a helyze…
T/15361 A választottbíráskodásról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy ha bármilyen jogvitás ügyben a bírósághoz fordulunk, akkor egy egyszerűbb ügy jogerős befejezése is évekig húzódik, még ha a bírósági s…
T/15371 Az ügyvédi tevékenységről
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták fontosnak tartják, hogy a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősödjön. Ennek jegyében került sor az alapvető anyagi jo…
T/15362 Egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napjaink egyik legfontosabb feladata hazánk versenyképességének megerősítése. A versenyképesség kérdése azt akarja láttatni velünk, mint ha a verseny az egyes cégek közöt…
T/15362 Egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/15362. számú törvényjavaslat kapcsán a vezérszónoki felszólalásomat folytatandó elő kívánom még azt adni, hogy a törvényjavaslat bővíti a végrehajtójelöltek feladatainak körét akként, hogy a végr…