1 263 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi nap során a költségvetési javaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat vitájában már tettem indítványt, az akkor az ülésvezető elnök indítványomra azt a reakciót tette, hogy a mai napon a Köl…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi indítványom tárgya, hogy az Országgyűlés hallgassa meg a Költségvetési Tanács elnökét abban a kérdésben, amelyet az iménti vitában két képviselőtársunk is érintett. A kérdés pedig, amelyben meg kell hallga…
T/12974 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott indítvány kapcsán, azt hiszem, három dolgot érdemes megemlíteni. Az első: egy olyan európai bírósági döntésről van szó, amely az előterjesztés szerint november 12-én született meg, ebből következően valób…
T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott javaslat címe "Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról". Szeretném kérni az államtitkár urat, hogy akkor a kettes törvények mó…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, az összefoglalt kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A parlament bizottságaiban a szocialista képviselőcsoport tagjai kisebbségi véleményként megfogalmazták az ezzel a költség…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én magam a következő évre benyújtott költségvetési javaslat megalapozottságának néhány kérdéséről szeretnék először szólni, lévén, hogy a bizottsági kisebbségi vélemény tolmácsolójaként már érinthettem ezt a kérdést a…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott indítványban elsőként a 4. sorban szereplő indítványról szeretnék szólni, azt követően pedig a benyújtott javaslatsor egyéb elemeihez. Úgy gondolom, helyes dolog, hogy a kormány belátta, hogy az a bizonyo…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője, az összegzett kisebbségi vélemények ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban az ellenzéki képviselők mindegyike kifejtette álláspontját azzal kapcsolatban, h…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 3. ponthoz szeretnék hozzászólni ebben a vitaszakaszban, amely 3. pont összefügg a 10. ponttal. Lényegében azt a kérdést érinti, miszerint 71 milliárd forintot kívánnak ezzel a költségvetés-módosítással az MVM számá…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 6. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. A 6. ajánlási pont az MFB Zrt. tőkeemeléseként tartalmaz 100 milliárd forint összeget. Ez az a bizonyos 100 milliárd forintos összeg, amely úgy szerepel a javaslatban, hogy…
T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 1. és a 2. pontokról szeretnék szólni. Azért e két pontról, mert e két pontnak a szövege teljes mértékben megegyezik. Az előterjesztője más a két pontnak. Az 1. pontnak a költségvetési bizottság, a 2. pontnak pedig…
T/12018 Egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Nem kívánok a benyújtott indítványokból a gazdasági bizottság által benyújtott javaslatrésszel foglalkozni, hiszen láthatóan olyan kodifikációs kérdéseket érintenek, amelyek szakmai előkészítését vélhetőleg a Nemzetgazd…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A benyújtott javaslat, mint az indoklása is tartalmazza, azért kerül az Országgyűlés elé, mert az Országgyűlés és a kormány az elmúlt időszakban több olyan fontos jogszabályt alkotott, illetve d…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy Varga Mihály miniszter úr jelen pillanatban téved. Téved, ha azt mondja, hogy elég tájékoztatni az ország közvéleményét a tranzakció lezárultát követően arról, hogy mire is költötték el a 71 milliárd forint közpénzt,…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék oda visszatérni, ahonnan a miniszter úr jelenlétében a kérdéseim megválaszolatlanok maradtak. Van ennek a benyújtott javaslatnak két olyan pontja, amely így nem tárgyalható az Országgyűlésben, amely így nyit…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Babák képviselő úr rosszul emlékszik, ezért szeretném az emlékezetét pontosítani. Képviselő úr, amit ön tőlem kért, azt mintegy négy órával azt követően a teljes magyar nyilvánosság megismerhette, és nem egy…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy így a vita végefelé érdemes még egyszer azt a kérdést föltenni, amire a vitában nem kaptunk választ. Nem kaptunk választ, hogy pontosan milyen feltétellel, milyen módon, mil…
T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban egy rövid törvényjavaslatról van szó. Sajnálatos módon ezt a rövid javaslatot sem tudta a kormány elkészíteni úgy, hogy jó legyen a hivatkozás benne, azaz a benyújtott javaslat bizonyosan tartalmaz rossz szöve…
T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amit elmondott, abban nincs vita közöttünk, valóban szükségesek eszközök, valóban szükséges az, hogy az elkötelezettség meglegyen, ugyanakkor az államtitkár úr sem vitatta azt, hogy ami itt mo…
T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Balla képviselő úr, legközelebb figyeljen arra, amit mondok, és akkor hivatkozza meg, hogyha meg is értette, amit mondtam. Két dolog, az első. Pontosan elmondtam azt, hogy a MOL-részvények értékesítését a Fidesz-kormá…
T/11548 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvénynek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Dr. Apáti István Babák Mihálynak: Technikai KO!) Visszatérve az eredeti javaslathoz (Moraj a Jobbik és a Fidesz soraiban. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), az eredeti javaslat kapcsán szeretném megismételni azoka…
T/12018 Egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A benyújtott javaslat tulajdonképpen egy indokolt részt tartalmaz, amikor is átvezeti a különböző törvényeken a PSZÁF-MNB-egybeolvadás kapcsán létrejövő új szervezet nevét - ebben érdemben vi…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban ennek a kérdésnek a tárgyalása során, úgy fogalmazok, hogy az ellenzéki aggályok és felvetések voltak időben mindenképpen túlsúly…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A véletlen úgy hozta, hogy két, költségvetési kérdésekkel foglalkozó képviselő kerül egymást követően a hozzászólási sorba, és ha megengedi, akkor én a beterjesztett javaslat egyéb vonatkozásaival nem is igazán foglalkoznék, lévén, hogy a m…
T/11398 Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nyújtottam be néhány zárószavazás előtti módosító javaslatot az anyaghoz, hiszen az a furcsa helyzet teremtődött meg, hogy a gazdasági bizottság és annak vezetője, Rogán Antal egy olyan indítványt terjesztett a Ház el…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Pontosításképpen, a 63-as törvényjavaslattal kezdjük, noha összevont vita van? Ez a költségvetésről szóló benyújtott indítványa a kormánynak. Ehhez képviselőtársaimmal közösen....
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most a másik javaslatról szeretném elmondani a véleményem, lévén, hogy együttes vitában folyik a vita.
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magam akkor nyomtam meg a kétpercest, amikor Szatmáry államtitkár úr ezt a bizonyos 10 milliárd eurós számot itt elmondta. Ezzel két baj van. Egyrészt 300 millió euró kivételével a többi nem Magyarországon maradó pénz…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ugye, államtitkár úr, a mostani MNB-hitelre jelentkezőket és a vállalkozásokat nem a 2010 előtti elmaradt beruházási pénzéhséggel magyarázza? - remélem. Remélem, nem akarja azt mondani, hogy olyan beruházásokkal és ol…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr, és nagyon röviden. A reakcióm csak annyi, hogy államtitkár úr, remélem, hogy csak nyelvbotlás volt az ön részéről; a kormánynak abban, hogy a jegybank milyen kamatszintet állapít meg, nem volt szavazati joga, nem volt beleszólása. A kormány képviselője akk…