9 817 felszólalás
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére Dancsó József képviselő úrnak.
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági állásfoglalások ismertetésének a végére értünk. Most a vezérszónoki, majd a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerinti nyolcórás időkeretben. Felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse az időkeret felosztását.
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 25-25 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP-képviselőcsoport vezérszónokának.
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét tájékoztatom önöket, hogy a vezérszónoki felszólalások közben nincs mód kétperces felszólalásokra, miután ilyenre is jelentkező volt. Most megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/11434. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/11434/5. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a mó…
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Most megadom a szót a szintén előre, írásban jelentkezett Hörcsik Richárd képviselő úrnak, Fidesz.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Körömi Attila független képviselő úrnak.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Vastagh Pál képviselő úrnak, MSZP.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, SZDSZ.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Ötperces kerete van az ajánlás szerint.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki részt venni a vitában. Körömi Attila képviselő úrnak megadom a szót.
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Több jelentkezőt nem látok, ezért a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Bársony András államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván válaszolni a vitában. (Bársony András: Most.) Jelzi, hogy most. Megadom…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Most soron következik a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szó…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni valaki ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Jelzést nem látok. Most az egyes képviselői felszólalások következnek, 8-8 perces időkeretben. Először az írásban jelentkezőknek adom meg a szót. Gulyás József képviselő urat ill…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót szintén nyolcperces időkeretben Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót két percre Szakács Imre képviselő úrnak, Fidesz.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, MDF.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most szintén nyolcperces időtartamban megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, MSZP.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most két kétperces felszólalásra kerül sor. Megadom a szót Szakács Imre képviselő úrnak, Fidesz.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Szintén kétperces felszólalásra kért lehetőséget Kosztolányi Dénes képviselő úr, Fidesz. Megadom a szót.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A tényszerűség kedvéért megállapítom, és tájékoztatom önöket, hogy a kétpercesek előtt már szót kért Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Most megadom a szót az államtitkár úrnak.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tekintve, hogy több hozzászólót nem látok, ezért megkérdezem Kovács Zoltán képviselő urat, a bizottság elnökét, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen, megadom a szót, képviselő úr.
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. A törvényjavaslat elfogadásáról a következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2003. évi költs…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Gyapay Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz. (21.00)
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz.
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy további felszólalásra jelentkezik-e valaki. (Nincs jelzés.) Megállapítom, hogy nem. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, ezért a részletes vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Katona Tamás államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kí…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Akkor gyakorlatilag ez nem zárszó, ugye, államtitkár úr?
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Nem zárszó, hanem hozzászólás. Öné a szó.