13 187 felszólalás
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
ELNÖK: A megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetője Balsay István úr. Megadom a szót.
H/8861 Az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el helyüket, folytatjuk a munkánkat. Először négy előterjesztés sürgős tárgyalásba vételéről kell döntenünk. Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el a helyüket. Salamon László, Répássy Róbert és Kósa Lajos, a Fidesz képviselői, H/8861. számo…
H/8861 Az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/8861. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 107 igen, 139 nem, 10 tartózkodás mellett elutasította a sürgősségi kérelmet. (Szórványos taps.)…
T/8976 A mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tízperces szünet következik. (Szünet: 16.00 ‑ 16.20 Elnök: dr. Wekler Ferenc Jegyzők: dr. Füle István és Vincze László)
T/8976 A mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Kérem a tisztelt képviselő asszonyokat és urakat, foglalják el helyüket. Tisztelt Országgyűlés! Ismét megpróbáljuk a határozatképességet. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, részletes vitára bocsátja-e a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletké…
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a frakciónkénti felszólalás lehetőségével kíván-e valaki élni. Két képviselő neve jelent meg az MSZP képviselőcsoportja részéről. A jelentkezés sorrendjében adom meg a szót, de csak egyiküknek fogom tudni megadni. Szabó Zoltán képviselő úr következik,…
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Hozzászólásra következik Pósán László úr, a Fidesz képviselője.
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Hozzászólásra következik Font Sándor, az MDF képviselője.
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ képviselőjének.
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak‑e válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót Tállai képviselő úrnak.
T/8469 A diákhitel visszafizethetőségének elősegítéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Pokorni Zoltán és Tállai András képviselők által T/8469. számon benyújtott törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 134 igen szavazattal, 184 nem ellenéb…
H/8815 Az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
ELNÖK: Megkérdezem, a frakciónkénti felszólalási lehetőséggel ki kíván élni. Az SZDSZ részéről Eörsi Mátyás képviselő úr jelentkezett. Megadom a szót.
H/8815 Az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
ELNÖK: Hozzászólásra következik Herényi Károly úr, az MDF képviselője.
H/8815 Az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelezte felszólalási szándékát, megkérdezem Karsai Péter urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Karsai Péter: Igen.) Megadom a szót két percben.
H/8815 Az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Herényi Károly és más képviselők által H/8815. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 31 igen szavazattal, 183 nem ellenében,…
T/6472 A Vám- és Pénzügyőrségről
ELNÖK: Megkérdezem, ki kíván még felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót Veres János államtitkár úrnak.
T/6472 A Vám- és Pénzügyőrségről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Elsőként az egységes javaslathoz benyújtott módosító indítványokról döntünk. Ezeket a javaslatokat az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő, valamint az alkotmányügyi…
T/8965 A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok következnek. Felhívom figyelmüket, hogy az ajánlás 1. pontjáról nem határoz az Országgyűlés, mivel az nem házszabályszerű. Az ajánlás 2., 3., 4., 5. és 6., továbbá a kiegészítő ajánlás 2. pontját pedig az előterjesztők által támogatott módosító java…
T/8976 A mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről
ELNÖK: Képviselő úr, készséggel elnézést kérek öntől, nyilván a forgatókönyvbe egy kis hiba csúszott, de az is lehet, hogy én néztem el. Elnézését kérem. Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor. Soron következik a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosítás…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni öt percben. (Nincs ilyen jelzés.) Nem látok jelentkezőt. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok, valamint a foglalkoztatási bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: A megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetője Borkó Károly. Megadom a szót.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Lénárt Lászlónak, a társadalmi szervezetek bizottsága előadójának. (Jelzésre:) Nincs jelen. Farkas Imre következik, a gazdasági bizottság előadója.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, 10-10 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Filló Pál, az MSZP képviselője következik hozzászólásra.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Hozzászólásra következik Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője. (Jelzésre:) Nincs jelen. Béki Gabriellának, az SZDSZ képviselő asszonyának adom meg a szót.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Borkó Károly úr, a Fidesz képviselője.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: A bejelentett hozzászólások lementek, dehozzászólásra következik Balsai István úr, az MDF képviselője.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Halász János úr, a Fidesz képviselője.
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Borkó Károly úr, a Fidesz képviselője.
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Csáky András, az MDF vezérszónoka következik.
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Mielőtt az első felszólalónak megadnám a szót, Gusztos Péternek adok kétperces hozzászólásra lehetőséget. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.)