371 felszólalás
I/2268 Melyek a legújabb családtámogatási intézkedéseink?
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelettel köszönöm államtitkár úr válaszát, azt elfogadom. Ön a családok évét is említette, hogy az idén Magyarországon a családok évét ünnepeljük. Ebből a válaszból is az derült ki, hogy a Fidesz és a KDNP számára nemcsak egy év a…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan nyolc órája kezdtük el a vitát erről a kiemelt jelentőségű országgyűlési határozatról. Nagyon sok mindenről volt szó ez alatt a nyolc óra alatt. Azt sajnálattal lehetett halla…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon szívesen elküldöm bármelyik ellenzéki képviselőtársamnak és Ungár Péternek külön szeretettel ennek a felszólalásomnak az írásbeli változatát (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.), amint megjelenik a jegyzőkönyvben. Én nagyon sajnálom, hogy magukra vették e…
T/1356 Az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2018. szeptember 27-én megtartott ülésén megtárgyalta az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létreh…
H/893 A földművesek emléknapjáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2018. szeptember 27-én megtartott ülésén megtárgyalta a földművesek emléknapjáról szóló T/893. sz…
T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2018. július 12-én tartott ülésén megtárgyalta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntart…
T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Most nem, majd a vita végén kívánok szólni. Köszönöm szépen.
T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előterjesztőként előterjesztőtársammal, dr. Gulyás Gergellyel köszönjük a tisztelt Háznak azokat a hozzászólásokat mind a bizottsági üléseken, mind itt a parlamenti vita során, amely…
T/712 A sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2018. július 12-én megtartott ülésén megtárgyalta a sportró…
T/856 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása megerősítette a magánélet védelmét. Ennek értelmében az Alaptörvény kimondja: mindenkinek joga van ahho…
T/856 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elképesztőnek találom, pedig nagyon türelmes ember vagyok, néhány ellenzéki képviselőtársamnak a véleményét hallgatni. Például Varga-Damm Andrea olyan dolgokat mondott el az imént például a veronai buszbales…
T/708 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva itt az ellenzéki hozzászólásokat, sajnos az a benyomásom, hogy önök szántszándékkal az utcán, a közterületeken szeretnék tartani a hajléktalanokat. (Felzúdulás az ellenzéki…
T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz célja, hogy a magyar közigazgatás a kor kihívásainak megfelelő, a magyar emberek életét és ügyeik intézését megkönnyítő, letisztult feladat- és ha…
T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen mindenkinek, még az ellenzéki képviselőtársaimnak is a hozzászólásokat. Úgy látom, hogy a mai vitát elsősorban a felsőoktatás tágabban vett kontextusa uralta. Nagyo…
K/663 Milyen ütemben halad a Budapest-Hatvan vasútvonal fejlesztése?
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Nemrégiben tettük le a Budapest-Hatvan-vasútvonalszakasz korszerűsítését és az ehhez kapcsolódó közlekedésbiztonsági rendszer kiépítését célzó beruházás alapkövét. A térségben élők nagy örömére szolgál ez a…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor arról beszélünk, hogy a 2019-es költségvetés-tervezet középpontjában a biztonságos növekedés áll, az nemcsak a költségvetés fő célkitűzéseire igaz, nemcsak a biztonság megőr…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): (A képviselő mikrofonja nincs bekapcsolva.) Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretném kérni ügyrendileg, hogy mivel kétszer voltam leadva írásban előre megadott hozzászólóként, ezt nézze meg. Kérem tisztelettel, hogy ezt nézze meg. De egyébként, ha ez valamilyen módon nincs regisztrálv…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2019. évi költségvetés nemcsak a biztonságos növekedés költségvetése, hanem egyben a családok költségvetése is. Második felszólalásomban a családok költségvetéséről kívánok beszé…
K/377 Középpontban a családok!
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-KDNP-ben az előző években azon dolgoztunk, hogy megerősítsük a családokat; azon dolgoztunk, hogy minél több anyagi támogatást tudjunk nyújtani a gyermeket vállaló, gyermeket…
T/14 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A polgári kormányzat az előző 8 esztendőben világosan kijelölte a társadalmunkat érintő legfontosabb prioritásokat, amelyekről a magyar választópolgárok egyértelmű támogató döntést h…
T/18380 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja nem támogatja, hogy tárgysorozatba vegyük ezt az előterjesztést, ezt a törvényjavaslatot. Az ezzel kapcsolatos szakmai álláspontunkat már kifejtettük…
H/17954 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon rövid leszek, hiszen az előző napirendhez szerettem volna igazából ügyrendi kérdésben szólni. Én azt nem tartottam, de ha lehetséges, akkor ezt az egy gondolatot elmondom ennek a napirendnek a keretében. Nem volt fair képviselőtársam részéről, Bangóné B…
T/17997 A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosításokról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabályi rendelkezések 53. §-a alapján megtárgyalta a fiatalok életkezdési támogatásának…
T/18309 Egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabályi rendelkezések 46. §-a alapján megtárgyalta az egyes oktatási, szakképzési és felnőttkép…
T/18566 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabályi rendelkezések 46. §-a alapján megtárgyalta a műsorterjesztés és a digitális átállás s…
T/18566 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztők nevében köszönöm a törvényjavaslat vitájában megfogalmazott észrevételeket, módosító, pontosító javaslatokat is. Azt gondolom, mindannyiunk előtt világos tény az, ho…
T/18296 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Nemzetiségi Szószólók! Tisztelt Országgyűlés! A nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítását célzó javaslat elsődleges szándéka, hogy egy szélesebb körű, a nemzetiségi…
T/18297 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi. CXC. törvény módosításáról
DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Nemzetiségi Szószólók! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat kiindulópontja, hogy a magyarországi köznevelési intézményekben az elmúlt években egyre jelentősebb kihí…
I/17801 Milyen eszközökkel segítjük a nők munkaerőpiaci elhelyezkedését?
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nekünk a Fidesz-KDNP-ben a gyermek az első, folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. Ehhez szükség van arra, hogy támogassuk a nőket abban, hogy minél könnyebben visszatér…
I/17801 Milyen eszközökkel segítjük a nők munkaerőpiaci elhelyezkedését?
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Ahhoz, hogy Magyarországon tovább növekedjen a gyermekvállalási kedv, ahhoz minden segítséget meg kell hogy adjunk a családoknak, a gyermeket nevelő édesapáknak és édesanyáknak egya…