2 566 felszólalás
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A Párbeszéd képviselőcsoportjából Jámbor András Imre képviselő úr következik normál időkeretben. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Balatonaliga egy gyönyörű, ám hányattatott sorsú település, a Rákosi-diktatúra kommunista vezetői kártalanítás nélkül elvették a település központját a lakosoktól, majd gépkarabélyos őrökkel őrzött üdülőhelyet hoztak l…
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Illés Boglárka képviselő asszonynak, a Fidesz vezérszónokának. Parancsoljon!
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Most a DK képviselőcsoportjának vezérszónoka, Sebián-Petrovszki László képviselő úr következik. Megadom a szót, parancsoljon!
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Most Vejkey Imre képviselő úr következik, a KDNP vezérszónoka. Megadom a szót. Parancsoljon!
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Most az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka, Szabó Sándor képviselő úr következik. Megadom a szót.
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Mivel kétperces felszólaló nem jelentkezett, most a további képviselői felszólalások következnek. Ennek keretében megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról T/1621 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az együttes az általános vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy válaszolni kíván‑e a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, h…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Sas Zoltán képviselő úr, a Jobbik képviselője: „A kor…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés holnap reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom.
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! „Önrendelkezés, létbiztonság, nemzetvédelem” ‑ ezzel a címmel fogadott el kiáltványt a Mi Hazánk Mozgalom harmadik kongresszusa, mert ezek azok a sarokpontok, amelyeket a válságból való kilábaláshoz vezető úton rendkív…
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Berki Sándor jegyz…
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most megadom a szót Kovács Zoltán úrnak, az Igazságügyi Bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének, szintén 30 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván álláspontot ismertetni a vita során. Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószólók felszólalása következik, összesen 15 perces időkeretben. Először megadom a szót Kissné Köles Erika szlovén ne…
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most megadom a szót Giricz Vera ruszin nemzetiségi szószólónak, aki nemzetiségi nyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd magyarra fordítja azokat. Parancsoljon, öné a szó a fennmaradt időkeretben.
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Mé-száros Lajos képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! (10.00)
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most a DK képviselőcsoportjának vezérszónoka, Sebián-Petrovszki László képviselő úr következik. Megadom a szót. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka, Juhász Hajnalka képviselő asszony következik. Megadom a szót, parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most Gurmai Zita képviselő asszony következik, az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most a Momentum képviselőcsoportjának vezérszónoka, Lőcsei Lajos képviselő úr következik. Megadom a szót, parancsoljon! (10.40)
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka, Dudás Róbert következik. Megadom a szót. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most a Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka, Dócs Dávid képviselő úr következik. Megadom a szót. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, s mivel kétperces felszólalásra senki nem jelentkezett, most a további képviselői felszólalások következnek. Ritter Imre német nemzetiségi képviselő úr jelentkezett felszólalásra. Megadom a szót. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni a vitában. (Jelzésre:) Z. Kárpát Dániel képviselő úr jelentkezett hozzászólásra. Megadom a szót. Parancsoljon!
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki felszólalni a vitában. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az együttes általános vitát lezárom. Megkérdezem Kozma Ákos urat, az alapvető jogok biztosát, hogy kíván‑e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kozma Ákos bólint.)…
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Kovács Zoltán képviselő úrnak, az Igazságügyi Bizottság előadójának is lehetősége van válaszolni a vitában elhangzottakra. Megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/1306 Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyvének, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2016. évi isztambuli k
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Soron következik „Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyvének, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegye…
T/1306 Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyvének, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2016. évi isztambuli k
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Zsigmond Barna Pál képviselő úrnak, a Fidesz vezérszónokának.
T/1306 Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyvének, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2016. évi isztambuli k
ELNÖK: A következő hozzászólónk Dudás Róbert, a Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka. Megadom a szót, parancsoljon! (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Napirend előtti felszólalások
DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az oktatás nemzetstratégiai ágazat kellene hogy legyen, azonban a kormány mintha nem venné észre, hogy mekkora a probléma ebben az ágazatban. Pedig a Holdról is látszik, hogy mennyire alacsony a pedagógusok fizetése, é…