2 003 felszólalás
J/18641 A NATO irányítású koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi erőkben (KFOR) történő magyar katonai részvételről H/18797 A NATO irányítású koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi erőkben (KFOR) történő magyar katonai részvételről szó
GÖNDÖR ISTVÁN, a honvédelmi bizottság tagja, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottság mint első helyen kijelölt bizottság múlt év december 7-én tárgyalta a NATO-irányítású koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi…
T/16928 A földgáz biztonsági készletezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció külön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról, enélkül fogadtuk el a támogatott sort, és nem szavaztunk a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról. Köszönöm.
T/18708 A minősített adat védelméről
GÖNDÖR ISTVÁN, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottság megtárgyalta a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat benyújtását indokolja az államtitokról és a szolgálati titokról szóló…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elállnék a két perctől, hogy tényleg hadd szólaljanak meg a képviselők; normál felszólalásra is jelentkeztem. Elnézést kérek.
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A tartalmi kérdések előtt - mivel még bizottsági véleményként is volt olyan megszólalás, hogy itt politikai felhangot próbáltak adni ennek a dolognak. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha most azon kezdenénk el vitatkozni, hogy hány település…
Az ülés napirendjének megállapítása
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kérem, hogy az előbbi szavazást géppel ismételjük meg. Köszönöm szépen.
T/18592 A Nemzeti Vagyonról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat nem ér annyit, hogy szót kérjek miatta (Moraj az ellenzék padsoraiban.), de a jegyzőkönyv számára szeretném rögzíteni, amit Márton képviselő úr elmondott Tegnap azért kért Áder János rendkí…
T/18107 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A törvényjavaslathoz több módosító javaslatot nyújtottam be. Azt gondolom, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak mindig fontos kérdés az, amikor a jövedelmükről van szó, akár az aktív korban, akár a nyugdíjas viszonyba…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én tökéletesen megértem, hogy Varga Mihály kétségbeesve próbálja elterelni a figyelmet a saját kormányzásuk sikertelenségéről. Szeretnék önöknek egy skiccet felmutatni, amit itt gyorsan csináltam. (Felmutat e…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én figyelembe veszem az ön feddését, mert én is a XX. fejezetre várok, de egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni azt, amit Gémesi képviselő úr mondott, mert tárgyszerűen nem mond igazat a képviselő úr. Nagyon hosszú ideig tárgyalt…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Szeretném önt tájékoztatni, hogy a szocialista frakció képviselte azt a házbizottságban, hogy az időkereten belül ne legyenek szakaszok. Az ellenzéki frakciók kérték, hogy csak úgy haladjunk, ahogy egy szakaszt lezártunk és úgy a…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Arról akarom önöket győzködni és a pénzügyi kormányzatot is, hogy támogassanak egy általam benyújtott módosító indítványt. Önök előtt is ismert, hogy az államháztartási törvényben van egy nagyon szigorú kitét…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az oktatási fejezetben egy indítványhoz kérem a támogatását. A Veszprémi Egyetem nagykanizsai képzési intézményének a beruházása, felújítása elkezdődött egy évvel korábban, hogy ez fo…
T/18239 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen minden képviselőnek, aki foglalkozott ezzel a törvényjavaslattal, és módosító indítványt nyújtott be. Szeretném önmagam is bizonyítani, hogy nemcsak a benyújtáskor volt fontos számunkra a rendezett mun…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, két percben és nem módosító indítványról beszélek. Az, amit Simon képviselő úr mond, vagy azt jelenti, hogy fogalma sincs arról, amiről beszél a képviselő úr, vagy hihetetlenül tisztességtelen. Tetszik tudni, hogy az az 1 százal…
T/17967 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt elnök úr, csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy az ajánlás 4. és a kiegészítő ajánlás 4. pontját is kikérték, ami azt jelenti, hogy a kettő egymás mellett is megfér, ezért kérem, hogy mind a kettőről döntsünk. Mind a kettő bent van a tá…
T/18239 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaimmal az államháztartásról szóló törvényhez nyújtottunk be egy kis terjedelmű módosítási javaslatot. A módosítási javaslatunknak az a lényege, hogy a központi költségvetésből és elkülönített…
T/18637 A nyugdíj-előtakarékossági számlákról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérek tíz perc szünetet, elnök úr. (Moraj.) Van néhány képviselőtársunk, akinek vissza kell érkezni a büféből, miután nem vesznek részt a szavazásban az ellenzéki képviselők. Köszönöm szépen. (Font Sándor: De…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság megvitatta a foglalkoztatás bővítése és rugalmassá tétele érdekében készített T/18360. számú törvényjavaslatot. A bizottságban több célt fogalmaztu…
T/16338 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik módosító indítványt nyújtottak be a törvényjavaslatunkhoz. Valójában a módosító indítványok tükrözik azokat a kezdeményezéseket, amelyekről az általános vitában szó esett, jele…
T/18239 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy a Házban mindenki számára fontos, hogy rendezzük, és fogalmilag törvénybe iktassuk, hogy mit jelent a rendezett munkaügyi kapcsolat. Kérem önöket, hogy támogassák az indítványunkat. Kös…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akinek a családjában, vagy a közvetlen környezetében volt, vagy van munkanélküli, az tudja és megérti, hogy ez mennyire szörnyű helyzet. Ezen változtatni közös feladatunk, és ma Magyarországon az a furcsa helyzet van, hogy folyamato…
T/18108 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nekünk, jogalkotóknak az is a feladatunk, hogy az élet változásaihoz igazítsuk a jogszabályokat szükség szerint. Itt most, úgy, ahogy az államtitkár úr elmondta, nem történik más, mint figyelemmel kormányrendeletre, büntetőtö…
T/18212 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az informatika a szemünk előtt fejlődik rohamosan, mondhatnánk azt, hogy nem napról napra, hanem percről percre, és lopakodik be a mindennapi életünkbe, ezzel sok esetben és nyilván általában arról beszélünk…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Soltész képviselő itt most elmondott: én azt mondom, képviselő úr, ki lehet pipálni, a leckét tetszett teljesíteni, de nem túl sok köze volt ahhoz, ami ebben a törvényben van. De én megpróbálom összerakni. Tiszte…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony és Soltész Képviselő Úr! Visszatérve a családi adókedvezményhez, tájékoztatom önöket, hogy a szocialista frakció politikai vitanapot kezdeményezett pont azért, hogy egy egész nap álljon rendelkezésünkre, és legyen leh…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Én tudom, hogy ön is tudja: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás bizonyos korlátokhoz kötött. (Horváthné Stukics Erzsébet: Persze.) Tehát bizonyos feltételek esetén lehet megkapni. Ugye, egyetért velem, képviselő asszony, abban, hogy az a fiatal pár…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak Firtl képviselő úrnak az adózással összefüggő dolgára három dolgot mondok, amit ön is tud ellenőrizni. Az egyik: az adóbevételek a GDP-hez képest folyamatosan csökkennek, a 39,3 százalékról most 38-nál tartunk, a jövő évben ez már csak 37,…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy Soltész képviselő úr a mai napig nem érti, amivel nem értettünk egyet. Tessék már beszélni legalább két vagy három kis- és középvállalkozóval, és akkor el fogja önnek magyarázni, hogy mit jelentett az önök 50 ezer forintos minimá…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! A honvédelem-igazgatás, csak egyet most még mazsolázva: a 6,6 milliárdból 14,4 milliárdra tettek javaslatot elosztani. Tessék elgondolni, hogy milyen felelőtlenség ez! Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Kovács Zoltán:…