GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság megvitatta a foglalkoztatás bővítése és rugalmassá tétele érdekében készített T/18360. számú törvényjavaslatot.
A bizottságban több célt fogalmaztunk meg. Közös érdekünk, hogy fokozatosan növekedjen az aktív korú lakosság körében a foglalkoztatás. A kormány eddig is számtalan intézkedést tett, mint tudjuk, itt csak nagyon fokozatosan, lépésről lépésre lehet eredményeket elérni. A kormány korábban lépéseket tett annak érdekében, hogy a feketemunkát terelje a fehér felé, ezért még azt is bevállaltuk, hogy átmenetileg növekszik a regisztrált munkanélküliek száma, így meglehetősen pontos adatunk van arról a körről, akit segítenünk kell, akit ösztönözni kell, valamint azoknak a foglalkoztatóknak a köréről, akiket arra kell ösztönözni, hogy ebből a körből válasszanak maguknak munkaerőt.
Ebben a törvényjavaslatban két másik dolog is megjelenik, ami egymással összefügg. Az egyik, hogy érdemben csökkennek a közterhek abban az esetben, ha valaki legalább három hónapig regisztrált munkanélküli állományban lévő alkalmazottat foglalkoztat. Ezzel megteremtjük azt a feltételt is, hogy a munkaerőköltségek csökkennek az adott vállalkozásban, és járulékos lehetőség, hogy a bérek gyorsabban növekedjenek. Ha valaki átfogóan vizsgálta a magyar vállalkozások versenyképességét, az tudja, hogy nem a munkaerőköltségekben van a különbség, hanem a bérek és a rajtuk lévő járulékok közötti arány egyelőre nem jó.
Ezzel a lépéssel a kormány lehetőséget teremt arra - ugyanúgy, mint ahogy korábban tettük a minimálbér esetében is -, hogy ne járuljon egy rendkívül nagy nyomás a vállalkozásokra. Ennek érdekében akkor az adókat mérsékeltük, most a járulékokat. Szeretném hangsúlyozni, a gazdasági bizottságban kiemeltük, hogy itt az a helyzet áll elő, amikor a vállalkozásoknál csökken a járulékbefizetés, ugyanakkor a társadalombiztosítási alapok hiányát ez nem növeli, mert a Munkaerő-piaci Alapból kerül megtérítésre az így kieső járulék.
Nagyon fontos hangsúlyozni azt, hogy a vállalkozások számára ez versenysemleges. Tehát bármely vállalkozás számára, amely a piacon úgy érzi, hogy tudja bővíteni a termelést, az értékesítést, lehetőség nyílik ennek a kedvezménynek az igénybevételére, nem kell különleges eljárás.
Nagyon fontosnak tartjuk a közszférát érintő részmunkaidő kérdését, mert ez jelentheti egyben azt, hogy fokozatosan szorul vissza itt a foglalkoztatás, ugyanakkor tisztes visszavonulási lehetőséget teremt mindazok számára, akik ebben részt akarnak venni. Ezért rettentően fontos, hogy a prémiumévek programja kiegészül az öt évvel és a 70 százalékos térítési lehetőséggel. Ez nagyon fontos, különösen azoknak a munkavállalóknak, akik nyugdíj előtt állnak, mert nem vesztik el azt a lehetőségüket, hogy tisztes nyugdíjjal kezdhessék meg majd adott időpontban a nyugdíjba vonulást. Tehát itt is egy lehetőség a munkáltatónak és egy lehetőség a munkavállalóknak.
A gazdasági bizottság a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(9.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés