GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Én tudom, hogy ön is tudja: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás bizonyos korlátokhoz kötött. (Horváthné Stukics Erzsébet: Persze.) Tehát bizonyos feltételek esetén lehet megkapni.

Ugye, egyetért velem, képviselő asszony, abban, hogy az a fiatal pár, amelyik mondjuk két gyermeket nevel, kapott 1500 forintos béremelést, átbillent a határon, és ettől kezdve nem volt jogosult a rendszeres gyerekvédelmi támogatásra, egyik napról a másikra került kilátástalan helyzetbe? Most pedig a családi pótlékjához hozzájut folyamatosan, és ösztönözve van arra, hogy nyugodtan növelheti a teljesítményét, nyugodtan kaphat több munkabért a munkahelyén, dolgozhat legálisan, tehát kimehet a feketegazdaságból a fehérbe, mert megkapja a gyermeke után a gyermektámogatást. Tehát nem érvényesül az a kontraszelektált rendszer, amit az önök által bevezetett rendszeres gyerekvédelmi támogatás…

Ennek arról a részéről nem akarok beszélni, hogy milyen megaláztatás volt a sorban állás, mekkora adminisztráció volt az önkormányzatnál - erről majd Sisák polgármester úr biztos fog önöknek beszélni. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu