2 003 felszólalás
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hadd mondjam azt: ebben a 3. számú indítványban, Nyitray képviselő úr, amiben ön is szerzőtárs, ha annak a 4/a pontját elolvassa, akkor az első helyen találja azt, amit ön hiányol, hogy a szuverenitás az első helyen szerepel, és kiemelt. A mási…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy most csak annyit kellene mondanom, hogy botránypolitizálásból jeles, és talán le kellene ülnöm. (Lengyel Zoltán: Ezt te mondod?!) Igen! És mondom a következők miatt. Képviselőtársaim! Önök kétségbeesve min…
H/8848 Az M5-ös autópálya megvásárlására és továbbépítésére vonatkozó, 2004. február 11-én bejelentett kormánydöntés alapján aláírásra előkészített szerződéstervezeteknek állami számvevőszéki vizsgálatáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az indítvány, ami előttünk van, és szeretném Lengyel Zoltán képviselő úrnak mint előterjesztőnek mondani, ez az indítvány, és ahogy ön elmondta... - én korábban sok helyen nyilatkoztam arról, hogy nincs el…
A/9167 Pontosan mi a Magyar Lobbitanács célja?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy tisztelője vagyok az igazságügy-miniszter úrnak, de megvárnám a miniszterelnök urat, és akkor tenném fel a kérdésemet. (Domokos László: Ó! Ez a bizalmatlanság!) Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány döntött: elhárítja az akadályokat az egészségesen fejlődő magyar gazdaság elől (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.),határozott lépéseket tesz a pénzügyi egyensúly javításáért (Közbeszólások a Fidesz s…
T/6472 A Vám- és Pénzügyőrségről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Font Képviselő Úr! Itt egy speciális helyzetről van szó. A pénzügyminiszter ebben az esetben nemcsak felügyeli, hanem irányítási jogköre is van. Ennek a feladatának az ellátásához minden körülmények között sz…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sokáig gondolkodtam, hogy beavatkozzak-e ebbe a vitába, de szeretnék néhány gondolatot megosztani, különösen, amit Lezsák képviselő úr elmondott. Font képviselő úrnak mondom, hogy tudom, melyek azok az indítványok, és Karakas képviselő úr tudja…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció politikai vitanapot kezdeményezett, hogy beszéljünk őszintén a jelenről és a jövőről. A politikai vitákban jelenleg nem válnak el a valódi, az eltúlzott és a művi problémák. A foly…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Életünk során sokszor tapasztaltuk, hogy gyakran hasznosabb a hallgatás, mint a sok beszéd. Hallgatással az ördögöt is le lehet győzni - mondja a magyar közmondás. 2002 végén az egyszeri tételeket is tartalmazó költségvetési hiány 9 százalék. (A…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Azért kezdeményeztük a Házszabálytól való eltérést, hogy tényleg még ebben az évben, a mai napon ezt a törvényt elfogadja a parlament, és január 1-jétõl alkalmazni lehessen minden olyan személyre, akik eddig nem tettek nyilvános vagyonnyil…
T/7929 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a törvényjavaslatot a kormánykoalíció pártjai egyszer már megszavazták, ezt ajánlom Tállai képviselő úr figyelmébe is. Sajnos, ez a törvény, ami a pénzmosásról szól, szintén a belpolitikai csatározás áldozatává vá…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az általános vitában kiderült, itt egy joghézag van, tehát a korábbi törvény nem szabályozta a nem képviselő miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatali szabályait. E…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindössze néhány mondattal szeretnék Font képviselő úrra reagálni. Képviselő Úr! Én tisztelettel javasolnám: ha megnézné figyelmesen az elmúlt héten elfogadott két indítványt, amelyeket önök is mind megszavaztak, az ellenzéki frakciók is. Itt n…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Röviden szeretném megköszönni Avarkeszi képviselõ úrnak azokat az indítványokat, amelyekkel hozzájárult ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat lehetőség szerint még ebben az évben megszülessen. Toller képviselőtársammal közösen itt megbeszéltük, hogy…
V/6647 "Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve"
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az életünkben van néhány nagyon fontos kérdés, mondhatnánk úgy is, hogy alapkérdések, amelyekben itt, a patkóban is egyet kellene értenünk azért, hogy előre jussunk, és hogy a társadalmi béke felé törek…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kérem, hogy rendeljen el húszperces szünetet. (Az ellenzék felé fordulva:) A Szentendrei úton baleset van, képviselőtársaim. Ha önök nem vesznek részt a határozathozatalban, meg kell várni azokat a képviselőket, akik sorban állnak. Köszönöm szépen, elnök…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat beszéltünk arról az elmúlt évben, hogy a külső folyamatok nem éppen kedvezőek az ország számára, de ezzel együtt a kormány erőfeszítéseket tesz a koalíciós pártok frakcióival együtt, hogy a gazdaság visszat…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én kellő tisztelettel kérem önt, hogy követelje meg a képviselő uraktól, hogy ne az általános vitát folytassák, hanem a módosító indítványokról legyenek szívesek beszélni. Szerettem volna, ha Szijjártó képviselő úr megnevezi; nem…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, hadd folytassam. Most szeretném igazán indokolni, miért fontos, hogy a képviselő urak és hölgyek megjelöljék, hogy miről beszélnek. Azért, mert akkor alakulhat ki érdemi vita. Tökéletesen megértem Szijjártó képviselő urat, hogy miért is ha…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szintén folytatnám a Szijjártó képviselõ úr hozzászólására való reagálásomat. Teljesen megértem, hogy Varga Mihály képviselõ úr ilyen indulatos és ingerült lett. Tisztelt Elnök Asszony! Szijjártó képviselõ úr sorozatban olyan indítványokró…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Varga Képviselő Úr! Az energiaár kérdésében az, amiről ön beszél, a legnagyobb igazságtalanság, mert az az ár, amelyet önök alkalmaztak - ugye tudja -, a magas jövedelműeknek kedvezett. A magas jövedelműeknek tetszettek kedvezmény…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én Font képviselő úrnak az ökoadókra vonatkozó hozzászólására kell hogy reagáljak. Képviselő Úr! Ugye, ön is tudja, mert hitem szerint elolvasta az egészet: hogy az ökoadó-intézményrendszert bevezettük, talán egyetért velem, igenis, kötele…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim, így tényleg rettentő nehéz lesz vitatkozni. Miközben Tállai képviselő úr elmond sok valós dolgot, közé beágyazza a következőt - azért, képviselő úr, mert szeretnénk tárgyszerűek maradni -, azt állította, hogy megszűnt a l…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három részletre szeretnék válaszolni. Az első: Font Sándor, Tóth képviselő úr és Sisák képviselő úr, ha kell még ötször el fogom ma mondani, hogy mi azért választottuk ezt a vitamódszert, hogy tudjunk reagálni azokra a valótlan állításokra, ami…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Még a két perccel se élek, csak szeretném Lasztovicza képviselő urat megnyugtatni két dologban. Az egyik, hogy a kormány a 375. és a hozzá kapcsolódó 480. számú indítvánnyal támogatja a sármelléki repülőtér fejlesztését, 670 millió forinttal. A…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Domokos képviselő úr, egy tömör mondattal visszautasítom azt a vitakultúrát, amit önök megálmodtak a mai napra, hogy megérkeznek, tartanak egy tízperces beszédet, egy kinyilatkoztatást, aztán elmennek. Ezt tették Szijjártó úrtól egészen Varga M…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most komoly gondban vagyok, de bízom benne, hogy majd képviselőtársaim átadják Sisák képviselő úrnak, vagy a jegyzőkönyvből elolvassa, szeretnék válaszolni. Az európai uniós források megszerzéséhez külön cím és külön forrás van a Belügyminiszté…
T/6459 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem túl nagy terjedelmű törvényjavaslat van előttünk, és ahogyan Kovács Zoltán bizottsági előadóként elmondta, sok kérdésben egyetértünk. Nagyon fontos, amikor az Alkotmánybíróság megálla…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eredendően Bernáth Ildikó hozzászólására akartam reagálni. De ezt megelőzően hadd mondjam el, hogy a házbizottságban tudtuk, amikor eldöntöttük, hogy ezt a vitát abba a szünetbe illesszük be, ami a költségvetés közben…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nekem most nagyon jól jött Latorcai képviselő úrnak azon gondolata, amikor a jogalkotói szándékról beszél. Kedves Kósa Képviselő Úr! Szeretném szó szerint idézni, és elég lassan mondom, hogy érthető legyen: ma 170 (Moraj, közbeszólások a Fidesz…