GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy most csak annyit kellene mondanom, hogy botránypolitizálásból jeles, és talán le kellene ülnöm. (Lengyel Zoltán: Ezt te mondod?!) Igen! És mondom a következők miatt.

Képviselőtársaim! Önök kétségbeesve mindent elkövetnek, és önöknek semmi nem szent, csak azért, hogy a négyévi tehetetlenségükről megpróbálják elterelni a figyelmet, és kísérletet tegyenek arra, hogy több százezer embernek elrontsák az örömét, az élményét abból, hogy sikerült megoldani egy problémát. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Én szívesen mondanék olyan mondatokat, amikor azt mondta Márton Attila képviselő úr, hogy: nem akarta eladni. Igen. Tessék végiggondolni! Innen jön az első; olyan valamit akartunk megszerezni, amit a tulajdonos nem akart eladni. És nem most nem akarta, hanem évek óta nem akarta. Ezért nem tudta megvásárolni az önök kormánya sem. Sem az előző miniszter, sem az utolsó, Fónagy miniszter úr. De szívesen beszélnék arról, még mielőtt visszatérek, hogy még belekavarják a postabanki sikert is - mert az is siker, amilyen áron sikerült eladni a Postabankot.

Képviselőtársaim! Önök csak konszolidálták a Postabankot, többszörösen, mint amint kellett volna, és meg sem engedték, hogy ebben a házban erről beszéljünk, mert egyetlen vizsgálóbizottságot nem engedtek létrehozni. Úgy, ahogy Szalay képviselő úr elmondta, mi egyetlen bizottságot nem akadályoztunk meg, sőt nem éltünk azzal az önök által gyakorolt új típusú módszerrel, hogy ugyan a parlament létrehozza a bizottságot, de nem jelölnek önök tagokat, és ettől a bizottságok nem tudnak működni. Lehet ezt így is csinálni, képviselőtársaim, és lehet föltenni kérdéseket. Csak az az érdekes, akik gazdasági társaságokkal foglalkoztak, hogy a kisebbségi tulajdonról azt mondani, hogy ugyanannyiért meg lehetne szerezni a többségit, egyszerű, arányos számítással - ugye, nem tetszettek komolyan gondolni? De fantasztikusan jól hangzik! Itt van, bocsánat, amiről Szalay Gábor beszélt, hogy itt óriási prejudikációk vannak. Mert már ott van, hogy miért nem vette meg 72-ért? Akkor most elmondom önöknek, mert én összegyűjtöttem. Fónagy miniszter úr 2001 őszén azt mondta: a kivásárlás - azt most már egy beszélgetésen próbáltuk tisztázni, hogy nem ezt értette alatta, de a szövegben ez van - minimum 120-150 milliárd forint között bonyolítható le, óriási társadalmi és politikai veszteségek közepette.

Képviselőtársaim! Mi történt most? Megvásároltuk a 40 százalékot, és menedzsmentjogokhoz jutottunk. Lehet, kedves Márton képviselő úr, ezen poénkodni, de én azt mondom, hogy amikor az van kiírva, hogy a két ügyvezető együtt ír alá, akkor az elég súlyos dolog. Ezt ön is tudja, de a politikai hisztériáért mindent föláldoz. Önnek semmi sem szent.

Aztán megyek tovább. Ami itt van, és szerepel ebben a dologban (Lengyel Zoltán: Miért magyarázod?), hogy kapott-e más ajánlatot. Képviselőtársaim! Erre csak a következő példát mondom. Biztos, hogy önök is találkoztak vele. Az utca két oldalán van két zöldségbolt. Az egyikben 50 egységért adják az újburgonyát. A másik oldalon szeretnének több vevőt, és kiírják, hogy újburgonya 20-ért. A vevők mennek, sok minden mást vesznek, és végül van egy vevő, aki azt mondja, hogy ő újburgonyát is venne. Ja, az nincs. Szóval amikor már valaki megköt egy szerződést, és utána azt mondani, hogy én ezt egyharmad árért is megcsináltam volna? Hát persze. Mondhatott volna egynegyedet is. Nincs rajta semmi felelőssége.

Szeretnék visszamenni még oda, amiről beszélt már Fónagy volt miniszter úr, képviselőtársam is, hogy itt a korábbi szerződésekben voltak bizonyos kikötések, amelyek még mindig élnek, amelyeket célszerű figyelembe venni a továbbépítés szempontjából. (Az ülésteremből távozni készülő Balogh László felé fordulva:) Sajnálom, ha elmegy Balogh képviselõ úr, akkor egy kicsit hadd ugorjak. Ajánlanám az ön figyelmébe, és szívesen el fogom küldeni önnek azokat a '93 õszi cikkeket, amikor az ön által olyan nagyra értékelt, az ön akkori frakciójába tartozó Schamschula úr állapodott meg annak a keretszerzõdésnek minden feltételérõl, még arról a passzusáról is, hogy az árképletben az inflációt meghaladó plusz 3 százalék meg a kompenzáció. Ezt aláírta ugyan a Horn-kormány minisztere, de megvan, önök megkapták levélben, mert ez késõbb kiderül az újságból, hogy hosszú utánjárásra ehhez sikerült hozzájutni, de ezt most megpróbálja szépen politikailag rákenni valaki másra.

(19.00)

Aztán továbbmegyek. Tisztelettel ajánlom az ön figyelmébe - ahogy elnézést kérek, közbeszóltam, amikor beszélt -, hogy mikor mondott a miniszterelnök először határidőt. Akkor még kongresszusról szó sem esett, de önök ezt megpróbálják, tehát önöknél, mint sok mindenben másban, az “előbbö és az “utóbbö sokszor fölkeveredik. Ez alkalmas arra, hogy megfelelő cirkuszt csináljanak.

Szeretném szóba hozni a hitelszerződések dolgát, érdekes módon arról nem esik szó. (Balogh László távozik az ülésteremből.) Megmondom miért: mert Márton Attila is és Lengyel képviselő úr is tudja, hogy ennél a szerződésnél, ha egy szerződésfelmondásnál azt mondta volna a finanszírozó bank, hogy uraim, lejártnak tekintem a hiteleket, akkor bizony az év végi problémáink még nagyobbak lettek volna. Lehet erről így beszélni, lehet a hitelről és a hiányról úgy beszélni, hogy úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a kettő közt milyen összefüggés van. Más a költségvetés hiánya, erről beszélt az államtitkár úr, és más a hiány finanszírozása. A kettő nem egészen ugyanaz. De ebbe beleteszem azt is, amikor önök itt a több száz milliárdról beszélnek. Én leegyszerűsítem a példát, számolják ki, és tudom, hogy ki tudják számolni, vegyenek föl 10 millió forintot ma lakásépítésre harminc évre - és mennyit fognak visszafizetni harminc év alatt? (Soltész Miklós: Nem veszek fel, mert fölnyomtátok a kamatokat.) Mi, a jegybankelnök helyett. Köszönöm szépen, Soltész úr; ez tanúskodik arról, hogy ön mennyire foglalkozik ezekkel az ügyekkel. A kamatemeléshez a kormánynak semmi köze nincs, ez a jegybanké és a jegybanktanácsé. (Derültség a Fidesz soraiban.) De erről külön folytathatunk vitát. Tehát, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ezen bizony van mit gondolkodni.

Hadd menjek tovább! Hogy mibe kerül? Tessék megnézni, ma az autópálya-építésnél csak az előkészítés és a régészeti kutatások majdnem ugyanúgy egymilliárd forintba kerülnek kilométerenként, mint maga az autópálya-építés. (Soltész Miklós: És két éve mennyibe került?) Bocsánat, most kell továbbépítenünk és jövőre. Két éve még önök megköthették volna ezt a szerződést, ha tudták volna, de nem volt rá tehetségük. Szóval ott tartottam - és hadd kanyarodjak vissza, képviselőtársaim -, tudom, hogy önök tudják, hogy más a jelen érték, és más az, amikor folyamatosan kell egy hitelt törleszteni. És én meg vagyok győződve arról, hogy ez a vizsgálóbizottság választ kap a kérdéseire, de azt szeretném elmondani, és ezért ezt a munkát, hadd mondjam - nem megismételve Szalay Gábor szavait -, amiért tényleg komolytalannak érzem, tessék csak megnézni, hogy mit írtak be: hogy titkos anyagokba betekinthetnek mindenféle átvilágítás nélkül a képviselők. Netán egy országgyűlési határozattal megkerüljük a képviselőknek a C típusú átvilágítását? Nem, önöket ez nem is érdekelte! Önöket csak ennek a 19 kérdésnek a feltevése érdekelte, hogy ezzel hangulatot lehessen kelteni.

A másik dolog, és én ahhoz is nyújtottam be módosító indítványt, a határidő. Igen, ez a dolog része az önök európai uniós kampányának, mert önök ezt megpróbálják minden körülmények között belpolitikai cirkusszal terhelni, és annak ez egy része. Kérem, gondolkodjanak el azon, hogy föltegyük-e huszadiknak azt a kérdést ennek a vizsgálatnak a végére, hogy az önök viselkedése, sajtónyilatkozatai a tárgyalás időszakában - 36 oldalt tesz ki csak a címek gyűjteménye - mennyiben akadályozta, milyen ballaszt volt Csillag miniszter úrnak a hátán, amikor tárgyalt.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu