2 003 felszólalás
T/1616 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az épített környezet alakításának és védelmének elsődleges eszköze az építésügyi hatósági rendszer, illetőleg az építésügyi hatóság, amelynek feladata a közérdek és a jogos mag…
T/1616 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal: Tóth képviselő úr, én az indítványomhoz azért csatoltam egy többoldalas indoklást, mert éppen azt szerettem volna, hogy a mögöttes tartalmat lehessen látni. Ha ön ezt elolvasta volna, akkor tu…
H/2414 Az Észak-atlanti Szerződésből eredő nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése keretében Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A NATO-tagállamok prágai csúcstalálkozójukon 18 egyhangú igennel döntöttek Törökország megsegítéséről. Ennek megfelelően kapta a NATO védelmi tervező bizottsága azt a feladatot, hogy ezt tervezze meg. Ebben a fel…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amikor ezt az országos területrendezési tervet a kezünkbe vesszük, többszöri áttanulmányozás után rendre visszatérő gondolat az, hogy kell-e ennél több vagy elég lenne ennél kevesebb. Ahogy az általáno…
H/2305 Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a Házszabálytól való eltérés kezdeményezésben arról van szó, hogy a javaslat a mai napon kerüljön megvitatásra, és lehetőség szerint kerüljön sor a határozathozatalokra. Ez semmi…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelettel kérek néhány perc türelmet, amíg a bizottságokból visszaérnek a képviselő urak. (Nagy zaj és derültség az ellenzéki oldalon.) Kedves Mádi képviselő úr, ön is kérhet szót, és elmondhatja, amit akar. A költségvetési és a honvédelmi b…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kérem, hogy a Házszabály 43. § (2) bekezdésére való tekintettel tegyük közzé azoknak a képviselőknek a nevét, akik nem vettek részt ebben a munkában. Most már a parlament elektronikus működése révén megállapítható, hogy kik tartózkodna…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy, ahogy eddig többen elmondták, tényleg rendkívül fontos ez a törvényjavaslat, és sok mindent elmondtak előttem képviselőtársaim, ezért inkább reagálok egy-két dologra. Miért is olyan fontos ez a hosszú nevű törvén…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem, Répássy képviselő úr, nem erről van szó, csak én arra mondtam példát, hogy milyen furcsa helyzetek vannak, és egyébként a közbeszerzési törvény ma már szerencsére ugyanígy kimondja, hogy amikor valaki elindul egy közbeszerzési pályázaton,…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy Keleti képviselő úr után szólhatok, mert ő legalább helyre rakta azokat a dolgokat, amelyeket megéltünk az előző ciklusban itt, e Ház falai között. De most valahogy úgy vagyok, mint a régi indián mondásban, hog…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra hadd reagáljak. Tóth képviselő úrnak: van rendfokozatom, de sose voltam munkásőr, viszont három évet szolgáltam a hadseregben önként és behívások alapján, tehát van kellő tapasztalatom. És Horváth képviselő úrnak: én azt gondolom, h…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy kicsit elkanyarodunk, de végül is része ennek a mai vitának. Tóth Képviselő Úr! Szeretném az ön figyelmébe idézni, és ha tudtam volna, hogy ennyire tájékozatlan, akkor vettem volna ma a fáradságot magamnak, hogy felhozzam a könyvtárból és i…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Már őseink is tudták, hogy egy fenékkel nem lehet két nyeregben ülni. Tudom, hogy Németh Zsolt képviselő úr olvasta ezt a nyilatkozatot, de a Fidesz kettőslelkű magatartását már volt módu…
A/2086 Az őstermelők borértékesítési lehetőségei
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Magyarországon nagyon sok ember foglalkozik szőlőtermesztéssel és jó minőségű bor előállításával. A jó minőséget bizonyítja az, hogy borversenyeken rendre érmes borokat tudnak bemutatni. A termelt mennyiség elég sokszo…
A/2086 Az őstermelők borértékesítési lehetőségei
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Azonos jogszabályi helyekre hivatkozunk, és az a meggyőződésem, hogy ezek a feltételek, amelyeknek meg kellene hogy feleljenek ezek a kistermelők, olyan összegű beruházást igényelnének, amelyeket nem tudnak elviselni, mondhatom így: közga…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelettel azt kérném, hogy az egyes pontokról majd a határozatot külön-külön hozzuk meg, ne csomagban. Köszönöm szépen.
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném önt megkérni arra... - a Házszabály 106. §-a szerint most záróvitáról van szó, tisztelt képviselő hölgyek és urak, amely a részletes vita szabályai szerint kellene hogy történjen; ezért kérem az elnök urat, hogy nagyobb szigo…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelettel kérem, hogy tegye föl még egyszer szavazásra ezt a kérdést. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) Bocsánatot kérek, képviselőtársaim, az elnök úr azt mondta, hogy az 1. pont nem kapta meg a bizottságban az egyharmados támogatást,…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sokáig hezitáltam, hogy bekapcsolódjam-e ebbe a vitába, de most Font Sándor után azt kell mondanom, hogy szerintem önöknek el kellene olvasni az előző törvényt, azokat a kifogásokat is, amelyeket Herényi Károly is elmondott, és a kettőt összeil…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Lezsák Sándor képviselő úrnak szerettem volna reagálni, mert ő azt mondta, hogy bántó. Elfogadom, annak is szántam, és még folytatom is ezek után. Én azt gondolom, hogy Lezsák képviselő úr - akit tisztelek, mert sokszor vettünk részt vitákba…
H/1810 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és támogatta volna a kormány eredeti javaslatát is. Tesszük ezt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelettel kérem a következőt. A 195. ajánlási szám nem szerepel a kormány által támogatott listában, itt pedig mint kétharmados törvény szerepel, feltehetően ezért került be. Kérem, hogy amikor erről a csomagról szavazunk - 121., 122., 276.,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is a Bánki Erik által elmondottakra utalnék vissza, azonban egy másik oldalával foglalkoznék. Lehet, hogy tételesen kellene hivatkoznom arra a módosító javaslatra, amit Szabó Lajos képviselőtársam is említett, és a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd folytassam ott, ahol az előbb abbahagytam, mert Bánki Erik képviselő úrnak kell még egy mondatot mondanom. Tényleg bizonyítandó, hogy semmi sem drága a vitában, pedig ő, aki önkormányzatban jártas, tudja, hogy ne…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Domokos Képviselő Úr! Az ön hozzászólásából tökéletesen látszott, hogy a mai napig nem tudta a Fidesz feldolgozni a két választási vereséget. De ha ön azt gondolta, hogy ezt mi itt meg fogjuk önnek magyarázni,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelettel megkövetem, ön azt mondta, hogy állapodjunk meg külön. Én a szocialista frakciótársaimmal és a jelen lévő képviselőkkel konzultálva, figyelemmel arra, hogy a későbbi vitaszakaszokban szeretnének még részt venni a képviselőink, ezér…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pettkó és Lengyel Képviselő Urak! A pedagógusoknál előállt az a helyzet, amiről itt már sokat beszéltünk, és önöknek ezt is meg kellene nézni: miközben mi megemeltük 50 százalékkal az alapbéreket, az önkormányzatok az…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szijjártó képviselő úrnak hadd mondjam: én hallottam ma már önt beszélni erről a parlamentben. Sajnálom, hogy nem nézte meg a miniszterelnökség fejezetet, mert ott találkozott volna ezzel, csak én tudom, hogy a Fidesz-frakció pont azokat a forr…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hadd mondjam megint: tisztelettel kérem Szijjártó urat, hogy nézze át a személyi jövedelemadó ide vonatkozó részeit, mert amit hiányol, az ott van benne. Tehát nagyon széles kör számára, beleértve a pedagógusokat is, egyéb munkavállalókat is, t…
T/1219 Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval ez az 5. ajánlási pont azért sem lehet, még azt is mondhatnám Lengyel képviselő úrnak és Tóth képviselő úrnak: az újszülöttnek minden vicc új. De azért tessék figyelembe venni, ha ebből rendszer csinálnánk, hog…