GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd folytassam ott, ahol az előbb abbahagytam, mert Bánki Erik képviselő úrnak kell még egy mondatot mondanom.
Tényleg bizonyítandó, hogy semmi sem drága a vitában, pedig ő, aki önkormányzatban jártas, tudja, hogy nem az adott évi személyi jövedelemadó marad ott az önkormányzatnál, hanem egy korábbi évi. Azon túl, itt volt a Házban és tudnia kell, hogy a 2003. év lesz az első, amikor érdemben csökken a személyi jövedelemadó mértéke. Tehát, ha éppen a 2003-asról lenne szó, akkor valóban többlet személyi jövedelemadó abból nem származik, hogy az adótételek növekednek.
Továbbmenve: Domokos képviselő úr, azt, hogy egyes önkormányzatok előrehozták, ne tessék már rajtunk számon kérni! Tehát azt, hogy valahol egy önkormányzat arra vállalkozott, hogy korábban kifizeti a 13. havi béreket, ezt a saját helyzetét mérlegelve megtette. Ha most ezt emiatt nem tudja folytatni, azt ne tessék már rajtunk számon kérni.
Még tovább megyek. Mindannyiuknak ajánlom, nagy tisztelettel a figyelmébe az 1180/2. ajánlási számmal szereplő indítványt, amely a kiegészítő ajánlás I/2. kötetében van. Ez az, amire hivatkoztam, és ebben benne van még az is, hogy nem kell év végéig várni. Tehát az az önkormányzat, aki az itt nagyon részletesen leírt feltételek szerint nem tudja kigazdálkodni ennek a bérnek a fedezetét, már év közben folyamatosan bejelentheti az igényét. De az is benne van, képviselőtársaim - miután nem olvasták, elmondom -, hogy aki úgy veszi igénybe, hogy év végén kiderül, hogy belenyúlt a kasszába, de nem lett volna rá jogosult, ott nagyon súlyos kamatterhek vannak. Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés