1 880 felszólalás
T/5239 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pócs képviselőtársam, remélem, hogy vissza fogja majd nézni mindazt, amit mondott, és rá fog döbbenni, hogy mennyi olyan típusú dolgot mondott, ami tényleg nem az emberekről szól meg az emberekért. Nézze, ha ön egy picit is aggódik az emberekért, akkor a…
I/5241 Évről évre emelkedik a munkavállalókkal szemben elkövetett jogsértések száma
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt esztendőkben a munka világát érintő szabályozási rendszereket felforgatták. Gondoljanak csak bele, mondjuk, a munka törvénykönyvébe ‑ 2012 ‑, hogy mit is hívtak életre; felforgattak, megszüntettek olyanfajta biztonság…
I/5241 Évről évre emelkedik a munkavállalókkal szemben elkövetett jogsértések száma
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezt szomorú magyarázkodásnak tartom, államtitkár úr, amit lefolytatott, sajnálatos az, ami a háta mögött meghúzódik. Arról kellene önöknek gondoskodni a kormányzaton, hogy az emberek érdekét szem előtt tartva a hatóságok úgy végezzék a dolgukat, hogy egy…
T/4852 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, igen, nincs kétperces, csak 2 perc 3 másodperc volt, és ösztönszerűen kétpercest nyomtam. Köszönöm szépen, elnök úr. A dolog lényege három mondatot, talán annyit sem tesz ki. 2013… ‑ most 2015-öt írunk, ’16 januárjával foganatosítjuk az adaptációt, az á…
T/4972 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden. Az általános vita utáni visszatérés kapcsán két gondolattal szeretném kiegészíteni a Demeter Márta képviselő asszony által elmondottakat. Az egyik az arra való figyelemfelhívás ‑ bár nem ennek a törvénynek a keretei között fog ez megvalós…
T/4824 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát igazából felvetődik az emberben a kérdés, hogy valójában mi van a háttérben; Orbán Viktor átenged-e mindent Lázár Jánosnak, vagy Lázár János veszi ki Orbán Viktor kezéből itt a dolgokat, ha politikai értelemben közelítjük meg a dolgokat. De ennek a k…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a képviselői létem időszakában azt tapasztaltam, hogy alapvetően ‑ úgy, ahogy az előbbiekben is elhangzott, alapvetően ‑ a kistelepülésen lévő polgármesterek azok, akik szerteágazó munkatevékenységet kell hogy folytassanak.…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy dologra szeretném még felhívni a figyelmüket. Az pedig az, hogy a közfoglalkoztatás tekintetében akkor még, amikor a munkaügyi hálózatrendszerek léteztek és működtek, akkor volt valamifajta egzaktivitás, mármint hogy milyen alapon történjenek a…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, de nem leszek hosszabb, mint két perc, normálban. Köszönöm szépen. Boldog István Képviselőtársam! Azt hiszem, nemcsak a magam nevében mondhatom azt, amit mondok. Azt hiszem, többünk nevében, és talán még azt is mondhatom, nem is biztos, hogy csak a Magya…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, nem tudom, talán a nagy meleg okozta, hogy ez a törvényjavaslat idekerült a Ház elé. Persze lehet, hogy valami más is van a háttérben, de elsőre, amikor elolvastam, akkor ez jutott az eszembe: talán a nagy meleg.…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazából egy dolog, amivel ebben a két percben foglalkoznék, de azt szeretném, ha államtitkár úr bekapcsolódna, egy kicsit intenzívebb lenne, tehát reflektálna itt a felvetésekre, hogy tényleg, ha már törvénytervezet vitájáról esik szó, akkor beszélgetni…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, nem serénykedik az államtitkár úr, majd az összefoglalójában. (Kónya Péter: Majd válaszolsz magadra. ‑ Dr. Józsa István közbeszól.) Nem tudok más tenni…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Simon képviselőtársam, csak annyit, hogy ha valaki megalázta a közmunkásokat, azok önök voltak. Megalázták azzal, hogy egyharmadát elvették a bérük vásárlóerejének. Megalázták ezzel. Mondhat ön bármit, felállhat az államtitkár, mondhat akármit (Derültség…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak, hogy mondott néhány gondolatot, bár úgy ítélem meg, hogy messze nem azokat a kérdéseket érintette, amelyeket az ellenzéki padsorokban felálló képviselők érintettek, és így, mondjuk, vitatkozni megint nehéz, hogy ön mond valami…
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Simon képviselőtársam, arra kérem, minél kevesebb képviselőtársamnak mesélje el azt, amit ön gondol erről a történetről (Derültség.), hogy jó irányba tudjon menni ez a dolog, ha még van esély rá. Ez az egyik része a dolognak, amit szeretnék kérni nagy ti…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A vezérszónokok szerintem szinte minden fontos kérdést érintettek, ezért nem ismétlem ezeket. Igazából a bajom, a gondom ezzel a törvénytervezettel az, hogy olybá tűnik számomra, hogy egy működő rendszer szétverése zajlik. Szatmáry képviselő úr, amikor a…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azért, hogy legyen nyomatékos a kérés: ez nem egy kormány-előterjesztés. Ez egy önálló képviselői előterjesztés. Képviselőtársam, tisztelje meg a többi képviselőtársát, aki azért van ma itt a parlament falai között többek között, hogy az ön által je…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az már önmagában megtisztelő, hogy képviselőtársam egy kétpercest nyomott, bár én bíztam abban, hogy egy hosszabb okfejtést fog tenni. Egyszerűen azért, mert úgy gondolom, hogy az a bevezető mondat az tényleg kellő bizonytalanságot adott az ön szájába, a…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Teljesen helytálló volt, amit elnök úr mondott, hogy a kormány képviselői maguk döntik el, hogy ki ül itt, de a praktikum azért azt diktálja, hogy egy-egy napirendi pontot, mondjuk, egy államtitkár végighallgasson, mert akkor könnyebben tud válaszolni a…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ha már egy-egy kétpercest bevállalt az előterjesztő is meg az államtitkár is, akkor ezt követően nézzük meg azt a részét a dolognak, hogy mi az, ami indította, gerjesztette ennek a törvénytervezetnek a benyújtását. Ki szúr…
T/4857 Az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindösszesen két megjegyzést szeretnék tenni, tehát nem használom ki az időkeretet. Az egyik megjegyzésem az, hogy az jó, hogy az általános vitában elhangzott sok érv közül több meghallgatásra került, és ez a TAB ülésén keresztül is visszaigazolódik. Ily…
K/5168 Mennyi lesz jövőre, azaz 2016-ban a minimálbér nettó összege?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kérdésem azért kerül megfogalmazásra, mert általában úgy szoktak költségvetést elfogadni egy adott országban, hogy közben az emberek is tudják, hogy körülbelül milyen juttatásokra várhatnak abban az esztendőben, amelyre vonatkoztatottan költségvetést f…
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Folyamatos forráskivonás zajlik az egészségügyben. Az a baj, az a baj, tudják, hogy teljesen mindegy, milyen időszakokat hasonlítunk egymáshoz, hogyha időben előrehaladva kevesebb pénz megy az emberek gyógyellátására, az emberek egészségének a megőrzésér…
H/5048 A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot olvasva és hát elgondolkodva annak beltartalmán, igazából először is némi hiányérzet alakult ki bennem. A hiányérzet abból fakad, hogy azt látom, hogy az elmúlt évek törvénykezésének beltartalmiságát az el n…
T/4883 Az egészségügyi alapellátásról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyön belül az egészségügy kereteihez illesztetten az alapellátás kérdésköre nyilván egy nagyon fontos szelet ‑ de egy szelet. Szóval, tisztázzuk itt a törvényjavaslat indulásánál, tárgyalásának az indulásánál, hogy…
T/5052 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Czibere Károly államtitkár úr a bevezető gondolataiban arról szólt, hogy mennyire fontos az időskori biztonság. Ebben nincs közöttünk nézetbeli különbség. Hogy mennyire fontos az időskori biztonság, ennek tekintetében szeretném azonban néhány, de csak té…
T/5052 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két egyszerű megjegyzésem van, meg két kérésem. Az egyik megjegyzésem, hogy ‑ nyolc év? ‑ hatodik éve kormányoznak, arról beszéljünk! Hatodik éve kormányoznak! Ha mi hibákat elkövettünk, akkor a nyolc év lezárta után a választók levonták a konzekvenciáka…
T/4767 Egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, a mai napirendi pontnak én úgy indultam neki, hogy számtalan kérdést megfogalmazok, de látom, hogy túl sok értelme nincs, mert ugyan hosszan, mintegy egyetemi előadást tartva beszél a dolgokról, de kevésbé válaszol a feltett kérdésekre. E…
T/4682 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően három-négy kérdést szeretnék érinteni. Az egyik magának az elektronikus kártyának a bevezetésével, annak a szabályozó törvényi hátterével kapcsolatos. Józsa képviselőtársam érintette, hogy jelen pillanatban ‑ hogy is…
T/4972 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A világháborúk áldozatairól való gondoskodás nem is lehet kérdéses. Ez erkölcsi kötelem. Ez a kötelezettség, ez a kötelem szerintem hovatartozástól vagy színezettől függetlenül minden parlamenti frakcióban ülő képviselő számára…