1 880 felszólalás
T/4862 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Emelni a színvonalat, igen; akkor, amikor egy előző napirendi pont kapcsán arról beszéltünk, hogy mondjuk, a térségi minimálbérek fognak majd meghatározásra kerülni, és látható módon ez főleg a hátrányos helyzetű térségeket érinti, ahol egyébként tudvale…
T/4862 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ferenczi képviselőtársam fél; én mondhatnék még egy jelzőt hozzá, hogy nagyon félek, mert én meg azt látom, akár szakképzési hozzájárulásról van szó, akár bármi másról, Ékes képviselőtársam, minden alapvető ígérvény másként sül el, mint ahogy azt annak i…
I/4824 Miért akarja megnyomorítani a dolgozókat a Kormány az új Munka törvénykönyvével?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Több hónapos nyűglődés, mondhatni, némi agónia után a Ház falai közé került a munka törvénykönyvének tervezete. Ami várható volt, az be is következett. Gyakorlatilag a tervezet alapján a kiszolgáltatottság nő, az érdekképvisele…
I/4824 Miért akarja megnyomorítani a dolgozókat a Kormány az új Munka törvénykönyvével?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Önök minden rosszat összesepernek a különféle munka törvénykönyvi tervezetekből Európából, és azt mondják, hogy mindenütt fellelhető ebből valami. Azt gondolom, ez nem a helyes út. Jogokat tipornak sárba. A kollektív szerződés keretei között negatívabb s…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Nem működik a hangosítás.)
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rónaszékiné képviselőtársam gondolataihoz annyiban csatlakoznék, hogy mindaz, amit mond, azok a negatív változások abból fakadnak sajnos, hogy a kormány gazdaságpolitikája nem pozitív, hanem negatív eredményeket hoz. Az, amikor a hölgyek 40 éves jogosult…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rónaszékiné képviselőtársam, nemhogy nem sajnáljuk, mi azt sajnáljuk, hogy önök nem azt tették, amit először mondtak, hogy a munkaviszony, a szolgálati idő alapján jutnak ezek a hölgyek hozzá a jogosultsághoz. Önök ezt szűkítették. Szűkítették a hozzáfér…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Alapvetően a Munkaerő-piaci Alap dolgaival szeretnék foglalkozni. A bevezető gondolatom az, ami az utolsó volt. Ahhoz, hogy a Munkaerő-piaci Alap, ami átkeresztelődött Nemzeti Foglalkoztatási Alappá, ne csorbákat szenvedjen el, másfajta gazdaságpolitikát…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mágori képviselő asszony biztosan tudja azt is, hogy 2010-ben jóval több, 2009-ben megint csak jóval több közfoglalkoztatásban részesülő ember volt, mint jelen időszakban, több tízezerrel. Ezt is tudja, ugye? Azt is tudja, hogy van nagyjából 600 ezer emb…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszonyok! A közfoglalkoztatás rendszerében messze döntő többségében olyan sajátossági jegyekkel megáldott emberek vesznek és vettek részt, akik mondjuk, nem bírnak szakmai képesítéssel, hozamtermelésre nehezen képesek a vállalkozások…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! A munkaerőpiacra való visszajutás esélye sokkal kisebb azoknak az embereknek, akiknek nincs megfelelő szakmai képesítésük, vagy a kezükben, vagy a fejükben nincs meg az a tudás, ami hozamtermelésre lehetőséget biztosít, hasznot tud hajt…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint azt Nagy István képviselőtársam elmondta, kisebbségi vélemény állítására is sor került, nem véletlenszerűen, valójában azért, mert sok esetben számos pontatlanság és tiszt…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Abban a közel 15 perces expozéban többször mondta, hogy a bírák is így látják, gondolják, hivatkozva azt, amit ön mondott. Én másfajta vélekedésekkel is találkoztam, illetve a vezérszónoki gondolatokban i…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az igazságügy-miniszter urat nem láttuk. Az expozét tartó államtitkár urat már nem látjuk, most jöttek helyette, helyettesítik. (Dr. Rétvári Bence elfoglalja államtitkári helyét.) Ha megengedné a parlament falai közötti szabályozási rendszer, hogy…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most már nyugodt vagyok, mert Rétvári Bence államtitkár úr nyilván fog majd válaszolni a feltett kérdésekre, de hozzáteszem, akkor egy harmadikkal is kiegészítem, hogy személy szerint ne csak a Répássy úrnak feltett kérdésekre kelljen válaszolni a bírósá…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezt kérdeztem háromszor eddig, amiről Dorosz Dávid most beszélt, azt, hogy miért nem egyféleképpen. Ha már bíróság, ha már ügyészség, miért nem egyféleképpen? Az egyik esetben miért úgy, hogy beterjeszti a főügyész, és az Országgyűlés elé kell vinni, nem…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem lesz két perc, csak a Rubovszky képviselőtársam által elmondottakhoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy a következő törvényben - és ezért nem lesz két perc, mert nem szeretném a következő törvény vitáját most lefolytatni -, az ügyészségről szó…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dorosz Dávid szavait röviden folytatva, sőt, ha kell, akkor ehhez módosító javaslatot is benyújtunk, akár együtt, karöltve (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ha te nyújtod be, az nagyon jó lesz!), és onnantól kezdve már csak segíteni kell, el kell tudni fog…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, államtitkár úr szívesen beszél az elnevezések köréről, hiszen többedszer tér vissza. Jobb lenne, ha inkább a jogosítványok, a hatáskörök kérdésköréről esne szó, mondjuk, a bírói tanácsok hatásköriség-nélküliségéről, úgy a véleménynyilvánítás meg a…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb ügyész Úr! Kedves Képviselőtársaim! A tegnapi ülésen úgy, ahogy Kara Ákos alelnök úr ezt elmondta, megfogalmazódott a kisebbségi vélemény is, gyako…
K/4801 Mi lesz a Berentei erőmű dolgozóival?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! A választási ígéreteikben évi 100 ezer új adózó munkahely megteremtéséről beszéltek, ami nagyjából tíz év alatt 1 millió új munkahelyet jelent. Másfél év eltelt, 150 ezer kellene hogy legyen, pulzál a rendszer, hol 20, hol 30 ezer,…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keveregnek bennem a gondolatok, egyszerűen azért, mert akkor, amikor úgymond az a szociális népszavazás zajlott, az én értékítéletem szerint gyakorlatilag költségvetést érintő kérdések is belekerültek a feltett kérdésekb…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Próbálom az intelmét szem előtt tartani, és visszakanyarodni a törvénytervezethez. Nekem személy szerint a népszavazás intézményrendszere akkor is fontos, amikor kormányon van az a párt, amelyiknek én szerepvállalója vagyok, meg akkor is fontos, amikor e…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés Magyarország elszegényedésének a költségvetése. Nem véletlenül mondom ezt, hiszen 1,5 százalékos GDP-növekedéssel számol, 2,5 százalékos államháztartási hiányt vizionál, és 4,2 százalékos inflációs mértéket je…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Vágó képviselőtársam, csak szeretném jelezni, hogy a 2010-es kampányban személy szerint használtam, pontosan a hátrányos helyzetű térségek érdekében ennek a pozitív diszkriminációnak a megkülönböztetését, annak a szükségszerűségét. Örülök, hogy az LMP is…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Veres képviselőtársam beszélt az államadósságról, Kovács Tibor a nagyságrendjéről, 2010, kormányváltás. Aztán jönnek az elkobzások, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, jönnek annak a részbeni beforgatásai az államadósságba. És ennek mi a végeredménye? Az, h…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ékes képviselőtársam! 1998-2002 között voltak pozitív mozgások is a munka világában, de 2002 és 2008 között a legrosszabb foglalkoztatási évben is jobb volt a foglalkoztatottságnak az adata, mint bármelyik esztendőben 1998 és 2002 között. Aztán 2008-ban meg vol…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vége felé én egy kérést szeretnék megfogalmazni kormánypárti politikustársaim felé. Ez pedig az, hogy ne kövessenek el olyan gazdaságpolitikai, társadalompolitikai hibás döntéseket, mint amit az elmúlt másfél esztendőben…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A legfrissebb információm szerint Bertha Szilvia nem lesz itt. Ha megérkezik, akkor abbahagyom két és fél percnél, ha nem, akkor folytatom. Köszönöm…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rogán Antal felelős költségvetési, adókivetési politikáról beszél. Gondolják el, mi lenne, ha nem felelős lenne ez, hiszen így is növeli a társadalmi különbségeket mértékadó módon. Mást mondanak, és mást csinálnak, nem lehet má…