839 felszólalás
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hát ez a helyzet, az államtitkár úr 12,3 százalékos emelkedésről beszél, Szabó képviselő úr meg azt mondja, hogy majdnem 20 százalék. De hát a 12,3 százaléktól a 4-5 százalék is ugyanolyan messzire van, mint a 20. Miért nem 4-5 százalékról b…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevesebbet beszélünk egy olyan módosításról, amely ebben az adótörvényben bújtatva van jelen. De ha figyelmesen olvassuk ezt a törvényjavaslatot, lehet látni, hogy már ez is olyan előszele volt a költségvetésnek, hogy in…
Napirend előtti felszólalások
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Miniszter Úr! Jó volt hallgatni önt. Jó volt, mert az angliai kulturális évad kapcsán egy olyan eseményről számolt be, amely mindnyájunk szívét megdobogtatja. Joggal várhatjuk a rendezvény sikerét, hiszen tudjuk, mi…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tekintve, hogy írásban is jelentkeztünk, természetesen a vita első szakaszához is szeretnék hozzászólni, hiszen számtalan módosító javaslattal éltünk. Tekintettel arra, hogy egy nagyon fontos törvényről van szó, egy…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még az imént szerettem volna Pettkó András képviselő úr egyik javaslatát méltatni és megerősíteni, hogy az milyen fontos. Talán emlékeznek rá azok, akik itt voltak, az általános vitában szóba került, hogy jó-e az íg…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még az első szakaszhoz kapcsolódik, és Pettkó András is utalt rá, az ő módosító javaslatuk volt, és ha megengedik a következő kétpercesben erről a kérdésről szeretnék beszélni. Miről is? Arról, hogy az alapprogram milyen d…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még nem tartunk a második szakasznál, a 73. ajánlási pontnál, amely alapján kormánypárti szocialista képviselők az eredeti javaslathoz képest több mint 2,5 milliárd forintot elvesznek a civil szervezetektől. Arról m…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Van olyan fontos a téma, hogy ebéd helyett is beszéljünk erről, sőt, ennél véleményem szerint még fontosabb. Ha megengedik, elmondom, hogy vették el ezt a pénzt a civil szervezetektől, de majd elmondom a második szakaszban is, most kétp…
I/4131 Jordán tamás: A Nemzeti Színház Tragédiája
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Nemzeti Színház már építése idején is a szocialista rágalmak egyik célpontja volt. Átadása után főleg a nagyszabású avató előadás - Madách: Az ember tragédiája - hatására kezdtek elcsitulni körül…
I/4131 Jordán tamás: A Nemzeti Színház Tragédiája
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a válaszait, miniszter úr, bár nem pontosan a kérdésekre felelt. Az utóbbi megjegyzésével, ha így cselekednének önök is, egyetértenénk. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Elvileg egyet is értünk. De mit csinálnak a szocialisták például a Terror Háza múzeum ügyében…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Öröm számomra, ha a civil szférát érintő törvényjavaslatról tárgyalunk, tárgyalhatunk itt a parlamentben, az Országgyűlésben. Ritkán adatik ez meg, ezért is örülök. Mint ahogy örültek a civil szerve…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Béki Gabriella hozzászólásában volt több olyan elem, ami nekem nagyon tetszett, és az egyikre szeretnék reagálni. Azt mondta képviselő asszony, azon csodálkozik, hogy ennek a nemzeti civil alapprogramnak a forrásoldala m…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Béki Gabriella fölszólalásában - ahogy mondtam - több elem volt, amit üdvözlök. Egy másik a közhasznúsággal foglalkozott. Ebben a kétpercesben én is szeretnék erről említést tenni, mert valóban úgy van, ahogy képviselő a…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fodor Gábor hozzászólásra inspirál. Azt hiszem, valóban fontos kérdés az, hogy az egyszázalékos törvény további működésében érdekeltek lesznek-e, maradnak-e a civil szervezetek, és a civil finanszírozás elve, én ezt a dolgot íg…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fodor Gábor által elmondott dolgokon nagyon érdemes gondolkodni. Nyilván nem lehet azt csinálni, ezt nem is mondta senki, hogy azokét a szervezetekét duplázzuk meg, amelyek kapnak egyszázalékos felajánlást, és maradjon…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is mélységesen egyetértek Tóbiás József utóbbi gondolatával és nagyon sok más fölvetésével is. Igen, legyen mindenkinek hozzáférhető a működési támogatás, közhasznú, kiemelkedően közhasznú vagy ilyen minősítéssel n…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemhiába vitatkozunk, valóban egyformán gondoljuk: törekedjünk arra, hogy minél több szervezet véleményt mondhasson különböző jogszabályokról, akár a civil szervezeteket érintőekről, vagy más, de az ő életüket befolyásol…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szervezetek véleményezésével kapcsolatban még csak egy gondolatot: az sem lenne jó, ahogy Hegyi Gyula mondta, hogy a Duna jegén történne ez, mert az is Budapesten van, és nem vidéken. (Derültség. Hegyi Gyula: Győrben…
A/3889 Mindent eldöntött a titokzatos, "magasabb " politikai akarat"
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Görgey Gábor 2002. november 29-én írt levelében elismeréssel szólt a Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet munkájáról. Majd szinte egyik napról a másikra megváltoztatta a véleményét. Előfordult ez máskor is - gondolju…
A/3889 Mindent eldöntött a titokzatos, "magasabb " politikai akarat"
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Görgey Gábor valóban azt írta egyik kérdésünkre adott válaszában, hogy a Hamvas Intézet pedig ugyanúgy működhet tovább, mint eddig. Egy másik válaszában azt írta: a Hamvas Intézetet a kulturális kormányzat nem kívánja átalakítani. Ehhe…
A/3525 Szocialista civilek a pályán
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Igen.
A/3525 Szocialista civilek a pályán
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Ön érdemi válasz helyett mellébeszélt, és kérem, ne bírálja a kérdéseim címét. Hová jutunk - maholnap a szocialisták már azt is meg akarják szabni, hogy mit kérdezhetünk és milyen címen? Hát mit képzelnek? (Közbeszólás a Fidesz padsoraib…
T/2128 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Támogatjuk ezt a törvénymódosító javaslatot, és örülünk, hogy alapvetően csak technikai jellegű módosításról van szó. Emlékezhetünk rá, sokat beszéltek a szocialisták arról, hogy át kell gondolni ezen törvény alapvető mó…
H/2273 A közszolgálati műsorszolgáltatók és a nemzeti hírügynökség uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatási feladatainak költségvetési többlettámogatásáról
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Az a baj, az a nagy baj (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Hogy felszólaltál!), hogy a szocialistáknak az értékek helyett, az értékes műsorok helyett a nézettségi mutatók a fontosak. (Zaj, felzúdulás az MSZP soraiban, taps a…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
HALÁSZ JÁNOS, a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalmi szervezetek bizottságának ellenzéki tagjai is fontosnak tartották-tartják ezt a törvényt, de ebben a formájában inkább egy szocialista választási ígér…
I/2058 Ki a Nagy Testvér, akinek az utasítását követi Magyarország kulturális minisztere?
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Látom, államtitkár úr van itt, de interpellációmat, ha megengedi, miniszter úrhoz intézem. Tisztelt Miniszter Úr! A Big Brother - a minisztérium illetékese szerint - nemcsak a televízióban, de a Medgyessy-kormányban is figyel. Min…
I/2058 Ki a Nagy Testvér, akinek az utasítását követi Magyarország kulturális minisztere?
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Államtitkár úr derekasan küzd a miniszter úr helyett, de még az időkeretet sem tudja betartani. (Derültség az ellenzéki padsorokban. - Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Ráadásul szakmai munka helyett politikai akaratot hajtanak végre a minisztériumban, és…
Napirend előtti felszólalások
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A történelmet nem lehet meg nem történtté tenni. Méltó és igazságos, hogy a fasizmus és a kommunizmus emléke ne merüljön a feledés homályába, hogy a felnövekvő nemzedékek emlékezhessenek mindenkire, akik jobb magyar sorsot vártak, azonban halál…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőinek elsősorban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fejezetéhez és más kulturális természetű kiadásokhoz benyújtott módosító indítványairól szóljak, és kérjem a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is úgy vélem, fontos, hogy az állam, a gazdaság és a civil szféra háromszögében keressük a kultúra legjobb támogatási rendszerének lehetőségeit, és ebben nyilván partnerek vagyunk, de ebben a keresésben és ebben a…