579 felszólalás
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
HEGEDŰS LORÁNTNÉ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a 10 órás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 207 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 93 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 114 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 103 perc, az LMP képviselőcsoportjának 61 perc,…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondta, hogy az Orbán-kormány soha, semmilyen körülmények között külső nyomásnak nem engedne, és külföldi szervezetek diktátumait nem fogadná el. Tisztelettel jelentem, hogy 2008 óta, mióta a Gyurcs…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Mielőtt a megírt hozzászólásomba belekezdenék, hadd válaszoljak az előttem szólónak, illetve hadd reagáljak egy-két mondatban arra, amit elmondott. Azt mondta, hogy ez a költségvetés a keresztény…
T/4477 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Költségvetési bizottságban is elmondott kisebbségi véleményemet szeretném itt ismertetni a Házzal. Kezdeném ott, hogy az előterjesztő szinte az…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Neptun utcai általános iskola sorsáról szeretnénk önöknek most szólni ezen a késői órán, amely idén, április 24-én kezdődött azzal, hogy az iskola vezetése kapott egy levelet, ami arról szólt, hogy a Nep…
K/4797 Hol van az ésszerűtlen pazarlás határa?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Az M29-es autópálya-szakasz a korábbi tervek szerint kétszer két sávos lett volna, leállósávval, csomópontokkal és külön szintű kereszteződésekkel. Mindezt 110 milliárd forintból kívánták megvalósítani, azaz kilométerenként mintegy 4…
K/4596 Hulladékszállítás csődhelyzetben?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A közszolgáltatások árának befagyasztásával párhuzamosan a jogszabályváltozások az elmúlt években a hulladékgazdálkodási szektor szereplőire olyan terheket helyeztek, mint a kötelező béremelés, a hulladéklerakási járulék, az…
T/4477 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen elnök úrnak a szót. Tisztelt László Tamás! Kedves kollégám, mint építész, hadd jelentsem önnek, hogy le van maradva egy sóhajtásnyit, és megmondom őszintén, e tekintetben erre majd külön a beszédemben is ki fogok térni, hogy úgy érzem, kicsit a Nemzetgazdas…
T/4477 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott kezdeném, ami tulajdonképpen az egyik legkisebb eleme ennek az egész módosító csomagnak, és amivel kapcsolatban az előbb is pár mondat erejéig hozzászóltam, ez a Liget projekt kérdése. Elmondom, hogy miért ezzel kezdeném.…
K/4409 Mit ér az ember, ha magyar?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban arról a megdöbbentő hírről értesültek a XV. kerületi Neptun utcai általános iskola tanárai és tanulói, hogy a KLIK az illetékes önkormányzattal egyetértésben iskolájuk jogutód nélküli felszámolását terv…
I/4286 Mi lesz a sikondai bányász-szanatórium sorsa?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügy átalakításával kapcsolatos tervek kapcsán sok hír jelenik meg a médiában, s míg a kormányzati szereplők jórészt a párhuzamosságok megszüntetéséről, struktúraváltásról szólnak, addig a nemzeti elle…
T/4347 A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bevezetésképpen hadd mondjam el, hogy a kedves képviselőtársam által felolvasott általános indoklásban még van tovább két mondat, ezt sajnálatos módon nem hallhattuk tőle. Nem baj, el tudjuk olvasni a benyújtott törvényjavaslatból. De nem…
T/4026 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnézést, hogy zavarom a beszélgetésében (L. Simon László dr. Molnár Ágnessel beszélget.), de azért fordulnék önhöz mint előterjesztőhöz, mert amellett, hogy támogatjuk mi…
A/4115 A Kormány tényleg nem hagy senkit az út szélén?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt hetek-hónapok brókerbotrányai által okozott károk nyilván ön előtt is jól ismertek. Túl az erkölcsi káron, amely következményeképpen okkal és joggal ingott meg az egész magyar társadalom bizalma a pénzügyi szekt…
A/4115 A Kormány tényleg nem hagy senkit az út szélén?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Először is, azt szeretném mondani, hogy tisztelt miniszterelnök úr, ön miniszterelnökként nemcsak a minisztériumok pénzéért felelős, hanem 10 millió magyar emberért vállal felelősséget. Ön beszélt itt kártalanításról, de csak a magánszemélyek tekintetében, de az önkormányz…
A/3732 Mindenki annyit ér...?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Buda-Cash Brókerházhoz tartozó bankok csődje miatt 136 települési és nemzetiségi önkormányzat nem tud hozzájutni a pénzéhez, azaz mintegy 3-4 milliárd forint vesztesége van jelenleg ezen települések…
A/3732 Mindenki annyit ér...?
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, ön elmondta, hogy mit kaptak eddig az önkormányzatok ez alatt a körülbelül két hét alatt, és ez mennyi sok munkával járt. Én meg elmondom önnek, hogy mit kaptak a fideszes haverok, amikor a Széchenyi Bank csődbe ment. Önök gyakorlatilag azo…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, engedjék meg, hogy különösen akkor, hogyha az államtitkár úr is már az előterjesztői minőségében rendkívül lírai hangvételben kezdte a beszédét, és hosszan idézte s…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy éppen most ment ki Ágh képviselő úr, mert neki szerettem volna válaszolni, de remélem, hogy önök majd átadják neki. Ő azt mondta, hogy az eredmény önmagáért beszél, nézzük meg a Kossuth teret. Nos, ennek…
T/3400 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Manninger képviselőtársamnak hadd válaszoljak röviden. Tehát azt tette kifogás tárgyává, hogy én a Facebook-oldalamon hirdettem egy kis népszavazást, hogy vajon kinek mi tetszik. Azt mondta, hogy jobbikos oldalon biztosan kizárólag organik…
Napirend utáni felszólalások
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A nemzeti vagyontörvény melléklete nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyonba tartozó vagyonelemek között említi Budapesten az V. kerületi Kossuth téren, azaz a 24 893. helyrajzi számú ingatlanon álló szobrok eg…
V/2956 Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az elmúlt órákban a kormánypárti képviselők rendkívül színes szavakkal és képekkel ecsetelték azt az egyébként valóban rettenetes helyzetet, amit a jelenlegi menekültügy ma Magyarországon fest.…
T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, vérfagyasztó volt hallani, amikor Vécsey László azzal érvelt, hogy az volt az egész törvény hibája, és azért lett ilyen hibásan elfogadva, mert annak idején mi nem szóltunk, és nem mutattunk rá az…
Napirend előtti felszólalások
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt a beszédem címében foglaltakról beszélnék, azaz a kormány legújabb rémálmáról, amivel a magyar társadalmat riogatja, előzetesen néhány szót szólnék mindazokról a történésekről, amelyek alapjául szolgálnak ennek az ötl…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): (Nem működik a mikrofonja.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház!
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormányzati megjegyzések kapcsán nekem egyetlenegy mondatom volna, hogy a legégetőbb magyar sorskérdésről szerintem csak őszintén és felelősen volna szabad beszélni, tisztelt államtitkár úr, ezt ajánlom figyelmébe. Amiről s…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Az előttünk fekvő törvényjavaslat valóban számtalan törvényt módosít, és itt most legelsősorban két olyan törvénymódosításról szeretnék beszélni, amelyet mi örömmel fogadtunk, és támogatni szeretnén…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, én is ? az előttem szólókhoz kapcsolódóan ? több olyan pontot találtam a jelen előterjesztésben, amit jó szívvel tudunk támogatni, ugyanakkor azt is el kell hogy…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon jól tette, hogy megemlítette az Álomsziget-beruházást és ennek kapcsán az MSZP bűneit. Kár, hogy elfelejtette hozzátenni, hogy minekutána az ottani beruházóról, Yuli Oferről kiderült, hogy odah…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, én nem kételkedem az ön jó szándékában, ugyanakkor visszaidézném azt a mondatot, amit már az előbb is felolvastam önnek. Itt két új bekezdésről van szó, ami szerint gazdasági társaság fenntartásában működik. Ezek alapján…