853 felszólalás
T/5645 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A rendszerváltást követően alapvető változás állt be a határokon túli magyarok életében. Mindannyian emlékszünk azokra az esztendőkre és évtizedekre, amikor szinte szót sem volt szabad ejteni azokról a nemzetrészekről, amelyek 1920, a trianoni bé…
T/5645 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szent-Iványi képviselő úrnak mondom, hogy én ki nem ejtettem a kettős állampolgárság jogintézményének fogalmát a számon. Én a magyar állampolgárságról beszéltem, a törvénymódosítás ennek a megszerzését cél…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közel egy esztendeje indultak a négypárti egyeztető tárgyalások, hogy az európai képviselők választásáról szóló törvényt alkossuk meg és fogadjuk el. Bizony, ez az egy esztendő nem volt szerencsés, nem hoz…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány nappal ezelőtt, vagy másfél hete sor került egy vitanapra, amikor a kormány szinte teljes létszámban felvonult. Én tegnap napirend előtt arról beszéltem, hogy a kommunikációs teljesítmény és a valós teljesítmény között a kormány e…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehetett volna a címe ennek a mai napirend előttinek az is, hogy kísért a múlt, hiszen számos olyan kommunikációs elemet lehet felfedezni a kormány kommunikációjában, amely a '90-es rendszerváltás előtti é…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ellentétben az előzőekben hallottakkal, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése és az esélyegyenlőség előmozdítása a magyar jogi szabályozásban nem előzmények nélküli, hisz…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Szerintem ezzel a futballpályás példával egy kicsit félrevisszük a dolgot. Oda tényleg van megoldás, és számos nyugat-európai példa van, hogy hogyan tudták ezt megoldani, egy olyan beléptető rendszer alkalmazásával, ami szóba került, és ami most leker…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szocialista barátaink rendkívül kitartó emberek, úgy átlag hétévente nekiugranak a Btk. módosításának ebben a tárgykörben, ahogy előttem már néhányan elmondták. Az első kísérlet 1989-re tehető,…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A magyar nemzet fogalom szerepeltetése egy magyar törvényben, azt hiszem, nem egy olyan elvárás, amit ne lehetne teljesíteni, mert természetesen szerepelhet a törvényben az, hogy: és más nemzetre vagy kisebbségre, népcsoportra vonatkozó negatív…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kezdünk itt belecsúszni egy olyan helyzetbe, amit jó lett volna elkerülni ebben a vitában. De mindegy, ha már így van, akkor beszéljünk erről is. Itt arról van szó, hogy ki fogja megmondani, vagy ki fogja meghatározni pontosan, hogy mi az a kör…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs képviselő úr hozzászólásában azt mondta, hogy nem jó a jelenlegi törvényi háttér. Ezzel részben egyetértenék, de azzal egészíteném ki, hogy nem tudjuk, milyen, hiszen nincs betartva. Ha be lenne tart…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Csákabonyi képviselő úr azt mondja, hogy nincs javaslat. Én is tettem egyet-kettőt a magam hozzászólásában, de mondanék egy olyat, ami talán egy egészen más síkra vagy mezőbe terelné a megoldási kísérletek sorát. Ha a gyűlöletbeszéd fogalmát, meghatározását, ke…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először is, szeretnék élni egy bejelentéssel: az általános vita megkezdése óta egy rendkívül pozitív fejleménynek lehettünk tanúi és részesei, hiszen az előző vitanapon elhangzott megfogalmazásoknak megfelelően a…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb nem voltam elég gyors, pedig reagálni szerettem volna Salamon képviselőtársam észrevételére. Részben jogos az ő észrevétele, de én azt gondolom, hogy azért van különbség a köztársasági elnök úr jogállása és a miáltalunk kezdeményezett törvény…
T/5086 Egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szellemi tulajdon megfelelő és hatékony védelme az innováció, a technikai haladás elengedhetetlen feltétele, ami nemcsak a gazdaság versenyképességét növeli, hanem az egész társadalom fe…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum is csak üdvözölni tudja ezt a törekvést; Európa kulturális sokszínűségének akkor van számunkra értelme, ha ebben a magyar kultúra hangsúlyozottan, hangsúlyosan és határozottan megjelen…
T/5482 Az adózás rendjéről
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Az adózás rendjéről szóló törvény tervezete lényegét tekintve összefoglalja a korábbi nagy számú változást, és egységes szerkezetben, új törvényként jeleníti meg 2004. január 1-jét…
A/5770 Támogatja-e a kormány a turizmus fejlesztését?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úrhoz, illetve a tárcához fordulok, hiszen a gazdasági tárca felel a turizmus, az idegenforgalom helyzetéért. A kérdésem az, egyetért-e azzal a pénzügyminisztériumi törekvéssel, amely az általános…
A/5770 Támogatja-e a kormány a turizmus fejlesztését?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm. Államtitkár úr, ön vagy téved, vagy nem kellőképpen tájékozott. Az európai uniós csatlakozás különleges feladat elé állít minket. Az Európai Bizottság 77/388/EEC irányelve javasolja a szálláshelyi szolgáltatások, éttermi szolgáltatások, vendéglátás területén a legkedv…
J/2175 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2002. évi tevékenységéről H/5426 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Igyekszem olyan ötperces beszámolót vagy értékelést tartani, ami a politikától mentes, hiszen alapvetően szakmai szempontok alapján kell megítélni az ORTT működését, és azt hiszem, a mi felhatalmazásunk e…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy észrevételt szeretnék tenni, és egy ügyrendi javaslatom lenne. Ha megnézzük, a kiküldött napirend szerint a legnagyobb témához, az alkotmánymódosításhoz odarendelt vezérszónoki idő tizenöt perc, ami meglehetősen rövid, és az utána következő törvén…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is meg kell követnem az elnök urat, hiszen reggel én álltam elő azzal az ügyrendi javaslattal, hogy a vita időtartamát némiképpen alakítsuk át, de be kell látnom, hogy ros…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egy nagy kérdés, hogy ki akar itt vizsgálóbizottságot, és ki akarja kideríteni az igazságot és ki nem, mert az MSZP által beadott módosító javaslatok nagyon rafinált és nagyon ügyes obstrukciós technikák. Tehát ha ezzel a 61 kérdéssel kiegészítjük…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF). Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Valóban, az elhúzódó házbizottsági ülés akadályozott meg abban, hogy szólításra jelen legyek. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Botrányoktól hangos az ország, botrányoktól hangos a közélet. A rádió, a televíz…
H/5253 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválas
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Göndör Képviselőtársam! - igen, itt van benn a teremben. A konstruktív ellenzéki magatartás nem azt jelenti, hogy a rendetlenséghez, a kormányzati előkészítetlenséghez járulunk hozzá, mert sajnos ebben a kérdésben az érdemi részhe…
A/5502 Tudunk-e valamit tenni az éjszakai füst és sötétség ellen?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Mint tudjuk, jó néhány hete roppant kellemetlen helyzetben vannak Fonyód és Fenyves lakói, hiszen több mint két hete egy tőzegtűz történt, és ennek az elfojtása azóta sem járt sikerrel. Két feltétele van a tűz elfojtásának: az egyik, ho…
A/5502 Tudunk-e valamit tenni az éjszakai füst és sötétség ellen?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Azért annyi élcelődést engedjen meg, miniszter asszony, hogy nincs politikai nézetkülönbség, de azért nem a polgári kormány idején gyulladt ki ez a tőzeg. (Derültség.) Komolyra fordítva a szót, a Közútkezelő Kht. minden lehetőségét megvizsgáltuk, és sajnos ninc…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azt mondhatjuk, ennek a törvénynek az előkészítése, miután rendkívül fontos és bizonyos értelemben úttörő törvényről van szó - nálunk ilyen még nem volt, először lesz európai parla…
T/4146 Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Azokat a módosító javaslatokat, amelyek jobbító szándékkal születtek, és amelyeket Salamon László képviselőtársunk ismertetett, a Magyar Demokrata Fórum természetesen támogatni fogja. Néhány szót azonban a külképviseleteken történő szavazásról hadd ej…
I/5176 Miért nem épül a kőröshegyi völgyhíd?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M7-es autópálya országhatárig történő megépítését valamennyi, a rendszerváltás óta megválasztott kormány egyik legfőbb céljaként jelölte meg. A Balaton déli partján élő polgárok mindannyiszor bizakodtak i…