27 483 felszólalás
politikai vita lefolytatása
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor a frakciók előzetesen, írásban történt bejelentésének megfelelően. Megadom a szót Pesti Imre képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő úr!
politikai vita lefolytatása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rónai Sándor képviselő úrnak, DK-képviselőcsoport. Parancsoljon!
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 8. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó, miniszterhelyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fónagy János miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Legalizált adósrabszolgaság Magyarországon?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Répássy Róbert miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm a miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vajda Zoltán képviselő úr, MSZP-képviselőcsoport: „Aktuális kérdésekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fónagy János miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó, miniszterhelyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony, DK-képviselőcsoport: „Aktuális ügyek” címmel. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fónagy János miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó. (9.50)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Simicskó István frakcióvezető úr, KDNP-képviselőcsoport: „A Tisza Párt megsarcoltatná a nyugdíjasokat is” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Zsigó Róbert miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Font Sándor képviselő úr, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke: „Aktuális ügyeink” címmel. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, köszönjük, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Nagy István agrárminiszter úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Miniszter úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Most Varga Szimeon, bolgár nemzetiségi szószóló, napirend előtti felszólalása következik ötperces időtartamban: „Október 19‑e a Magyar-Bolgár Barátság Napja” címmel. Megadom a szót Varga Szimeon úrnak, aki az első mondatokat nemzetiség…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm a szószóló úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Soltész Miklós államtitkár úr kíván válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm együttműködésüket. Az ülés vezetését átadom Latorcai János alelnök úrnak. (Rövid szünet.) (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, a Mi Hazánk képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kettőperces felszólalásra senki nem jelentkezett. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván‑e még valaki felszólalni az adott napirendi pont keretében. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. M…
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úrnak a válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására jövő héten hétfőn 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló törvényjavaslat általáno…
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Földi Judit képviselő asszonynak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hollik István képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kettőperces felszólalásra senki nem jelentkezett. Kíván‑e még valaki felszólalni az adott napirendünk keretében? (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem m…
T/12772 Az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm miniszterhelyettes úr válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására jövő héten hétfőn 16 óráig van lehetőség. (13.10) Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája…
T/12772 Az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Répássy Róbert miniszterhelyettes urat, kíván‑e a vita e szakaszában szólni. (Dr. Répássy Róbert: Igen.) Igen, öné a szó.
T/12772 Az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Pajtók Gábor képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!