27 483 felszólalás
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak. Öné a szó, képviselő úr. (Taps az LMP, az MSZP és a Jobbik soraiban.)
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki a vitában felszólalni. Jelentkezőt nem látok. (Jelzésre:) Most már jelentkezőt látok, csak megkésett Schiffer képviselőtársam. Kettő percre megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak.
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretném tájékoztatni, hogy a vitában elhangzottakra Fónagy János képviselő úr az előterjesztők nevében válaszol. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csak előbb le kell zárni a vitát.) Megkérdezem ismételten, van-e további hozzászólás. (Nincs jelzés.) Nincs. Tehát…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úrnak a vitában elhangzottakra adott válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, napirend utáni felszólalásra nem kerül sor. Tisztelt…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm önöket. Folytatjuk munkánkat. Most az önkormányzati bizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Megadom a szót Rácz Róbert képviselőtársamnak, a bizottság előadójának. Parancsol…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Apáti István úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Parancsoljon, képviselő úr!
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Kovács Zoltánnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljo…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Botka Lászlónak, az MSZP-frakció vezérszónokának. Önt illeti a szó, képviselő úr.
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Hargitai János úrnak, a KDNP-frakció vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most következik Apáti István képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoport vezérszónoka. Megadom a szót, képviselő úr.
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most átadom az ülés vezetését Schmitt Pál elnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt folytatnánk a munkánkat, tájékoztatásul bejelentem, hogy ma már több határozathozatalra az Országgyűlésben nem kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Most folytatjuk a vezérszónoki hozzászólásokat. Megadom a szót Ivády Gábor úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszón…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A jegyzői bejelentés következik. Felkérem Erdős Norbert urat, hogy tegye meg bejelentését. Parancsoljon!
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Most pedig 30 perc szünet következik. Szünet után folytatjuk az ülést. Köszönöm. (Sz…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel és meghatottan köszöntöm valamennyi képviselőtársamat ezekben a történelmi órákban. Tisztelt Országgyűlés! Folytassuk munkánkat! Hiába, a meghatottság néha zavart okoz az embernél... Megadom a szót az LMP képviselőcsoportja képviseletében Mile Lajos képvise…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP-frakció álláspontját megosztva két vezérszónok ismerteti. Most megadom a szót Szabó Timea képviselő asszonynak. (21.50)
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Bejelentem, hogy további írásban előre jelentkezett felszólalók vannak: Hargitai János, KDNP; Gőgös Zoltán, MSZP; Kalmár Ferenc, KDNP; Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik; Szávay István, Jobbik; Zagyva…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétperces hozzászólás nincs, így megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportjából.
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm megtisztelő együttműködésüket, és átadom az ülés vezetését Latorcai János alelnök úrnak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Először vezetek ülést, és az első szó hadd legyen a köszöneté. Megköszönöm frakciótársaimnak, megköszönöm valamennyi képviselőtársamnak, aki a szavazatával segítette megválasztásomat. Egyetlen dolgot tehetek: tisztességgel szolgálom önöket. Kére…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak normál felszólalásra megadnám a szót, először kétperces felszólalásra adom meg a szót, parancsoljon, képviselő úr!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most következik az írásban előre bejelentett felszólalások sora. Gaudi-Nagy Tamás úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most folytatjuk az írásban előre bejelentett felszólalások sorát. Szűcs Erika képviselő asszonyt illeti a szó, az MSZP-frakcióból. (Zaj a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Parancsoljon, képviselő asszony!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettőperces hozzászólásra jelentkezett Erdős Norbert képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, parancsoljon, képviselő úr. (Erdős Norbert: Tévedés.) Ezek szerint - bár az én monitoromon jelezte - most következik az előre bejelentkezett h…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most az írásban előre bejelentkezettek sora következik. (Jelzésre:) Tisztelt Országgyűlés! Most viszont valóban van egy kétperces hozzászólásra jelentkező. Gaudi-Nagy Tamás urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Folytatjuk tehát, most következik az előre bejelentett felszólalók sorában Lendvai Ildikó képviselő asszony, az MSZP-frakcióból. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban.) Parancsoljon, képviselő asszony!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Navracsics Tibor képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Lendvai Ildikó képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony! (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Lemond!)
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következnek ismételten az írásban előre bejelentett képviselők felszólalásai. Gúr Nándor képviselő urat illeti a szó, az MSZP-frakcióból. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Normál felszólalásra jelentkezett Turi-Kovács Béla képviselőtársunk. Parancsoljon, képviselőtársam, megadom a szót.