251 felszólalás
T/3065 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Én úgy emlékszem, hogy Szabó Timea arról beszélt, hogy az a rossz hír, ha leépül a magyar egészségügy. Azt gondolom, ez tényleg rossz hír, ezért kell ez ellen tenni. Én szeretném államtitkár úrnak megköszönni azt, hogy ennek a konfliktusnak a formáit i…
T/3065 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Pont ezt szerettem volna kiemelni, hogy mintha azért ez a javaslat egyértelműen arra játszana, hogy minél kevesebb tagja maradjon a kamarának, hiszen pontosan miért kellett ezt a passzust beletenni, hogy jelenleg az orvosoknak 30 napjuk lesz a törvény hatályb…
T/3065 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm. Én ismét arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása után ‑ felnőttként kezelik az orvosokat, mert most már ezt is megtudtuk Selmeczi Gabriellától, hogy ez az orvosok felnőttként kezelésének az egyik legújabb törvénye ‑, vagy miután biz…
T/3065 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Egyébként most Selmeczi Gabriella egy újabb gondolatot ébresztett bennem az egyeztetésekkel kapcsolatban, mert nyilvánvaló, hogy magánszemélyként tényleg óriási teljesítmény eljutni egy miniszterhez, és ott két órát tárgyalni, ha ez így történt. De pontosan e…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném külön köszönteni a tisztelt kormánypárti képviselőket. Mi egy héttel ezelőtt is itt voltunk a parlament rendkívüli ülésén, de a kormányzati padsorok üresen voltak, nem jöttek el erre a vitára, pedig egy nagyon fontos…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgattam a felszólalásokat, és végeztem egy szókereső játékot; én kimondottan arra a szóra voltam kíváncsi, ami egyébként a miniszterelnök úr beszédében érdekes módon egyáltalán nem hangzot…
K/3044 Mi folyik Recsken?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Gőzerővel folynak Recsken az andezitbánya előkészítő munkálatai, egy andezitbányát nyitnak közvetlenül a település közigazgatási határán belül, a házak mellé. Nekem az elmúlt hetekben több alkalom…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hallgatva itt a fideszes és KDNP-s hozzászólásokat, azért mégiscsak összeállt itt egy manuál, ez tulajdonképpen annak az útmutatója, hogy hogyan legyünk kínai akkumulátorgyarmat, de azt az alcímet is viselhetné, ho…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mondhatnám azt is, hogy tisztelt kormánypárti képviselők, csakhogy sajnos egy sem jött el közülük erre a rendkívüli ülésre, holott nagyon fontos témáról lett volna szó, ez Magyarországon az akkumulátorgyárak témája. A helyzet…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Hát, Matolcsy György valóban arról beszélt, hogy válságban van Magyarország, és a magyar kormánynak nagyon komoly a felelőssége abban, hogy ebbe a válságba bejutottunk, és nagyon komoly a felelőssége abban,…
K/2220 Mikor vezetik be a klímabérletet?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kormánypártok! A kormány az elmúlt 12 évben elhibázott, autóközpontú közlekedéspolitikát folytatott. A közúti közlekedést túlzottan támogatta, a közösségi közlekedés számára viszont nem nyújtott megfelelő forrásokat. Vasútvonalak k…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Volt szerencsém követni a vitát eddig online formában, ahol elhangzott ‑ talán a KDNP részéről, Nacsa képviselő úr részéről ‑, hogy egy egyeztetés is lezajlott a mai vita előtt. Ez való igaz, volt s…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Szeretném Selmeczi Gabriellának megköszönni a dicséretet, és Nacsa Lőrincnek is. (Nacsa Lőrinc: Én nem dicsértelek!) Szeretném arra kérni képviselő asszonyt és képviselő urat, hogy ha már megtörtént ez a változás, hogy ezeknek az egyeztetéseknek ilyen nagy tá…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Szintén az ápolási területhez szólnék hozzá. Egy laza öt órával ezelőtt a vezérszónoki felszólalásomban úgy fogalmaztam, hogy ami történik, az tulajdonképpen nem egy reform. Én azt értékelném vagy azt tartanám reformnak ‑ és szerintem szükség van az eg…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Én Barkóczi Balázs hozzászólása után nyomtam gombot, és szintén a szakrendelők védelmében emelnék szót. Csatlakoznék képviselőtársamhoz. Én az újpesti szakrendelőről tudnék hosszasan mesélni. Most ebben a rövid felszólalásban két szempontot hoznék elő. Az egy…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Azt mindenképpen pozitívan értékelem, hogy államtitkár úrral érdemi szakmai vitát lehet folytatni. Amikor legutóbb itt egy éjszakai vitán voltam a szociális törvény módosítása kapcsán ‑ bár ilyen sokan nem voltunk ‑, ilyen érdemi vitát ott sokkal kevésbé tudt…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A legfontosabb üzenettel kezdem: ma 18 órára mindenkit várunk a Kossuth tér elé (sic!), aki tiltakozna a szociális törvény módosítása ellen, márpedig azt gondoljuk, hogy tiltakozni kell, és mindenkit erre a tiltakozásra szeret…
A/2094 Most akkor honnan fúj a szél?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Politikai Igazgató Úr! Kétségbeesett kéréssel fordulok az ön irányába, illetve a kormány irányába. Kérem, segítsen nekem tisztázni a helyzetet. Most akkor a kormányon belül honnan fúj a szél? Honnan fúj a szél Palkovics László távo…
A/2094 Most akkor honnan fúj a szél?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Úgy látszik, akkor nem követi eléggé az LMP megszólalásait, hiszen a napenergiáról is nagyon sokat szoktunk beszélni. Ugye, ez az az energiaforrás, amit eddig is megadóztattak, büntetőadóval illették, majd ‑ az elmúlt hetek fejleménye ez is ‑ megtiltják a ren…
A/1918 Mikor ismeri el a kormány, hogy a neoliberális politika legnagyobb rajongója?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képzeljünk el egy lakmuszpapírt, ami a neoliberális kormányzást méri, ezek után vegyünk egy kémcsövet, ebbe öntsük bele a kormány intézkedéseit, majd rakjuk bele a kémcsőbe ezt a lakmuszpapírt. Hát, kérem szépen, ez a l…
A/1918 Mikor ismeri el a kormány, hogy a neoliberális politika legnagyobb rajongója?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr nem volt itt a szociális törvény vitájánál, amikor volt szerencsénk közel egy teljes napon keresztül vitatkozni. Ott ezt a közkeletű kormányzati félreértést már tisztáztuk Rétvári Bence államtitkár úrral egyébként, ami a szociális ellát…
Napirend előtti felszólalások
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évtizedekben a kockázatok és a bizonytalanságok korszakát éltük. Ez sajnos egyértelműen átcsapott a válságok időszakába. Az energiaválság, a klímaválság, a szociális válság és a háborús válság időszakát…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valóban az oktatás problémáit nézzük, akkor, azt gondolom, két dimenzióba lehet ezeket csoportosítani: először is vannak az akut, illetve heveny problémák, és vannak a hosszú távú, k…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Államtitkár asszonytól, illetve uraktól szeretném kérdezni, pontosan mennyi pénzt várnak Brüsszeltől pedagógusbérre, adóra és járulékra. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Az LMP részéről a záró felszólalásunkban egy olyan összefüggésre szeretnék rávilágítani, ami itt a vitában azért már sorra került, ez a társadalmi egyenlőtlenségek, szociális helyzet kérdése. Tisztáztuk azt a helyzetet, hogy Magyarországon az otthonról…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok dologban rabszolga az emberi természet, üzeni Arisztotelész Hollik Istvánnak, de nemcsak Arisztotelész, hanem Platón, de akár Spinoza, Descartes, Kant, Karl Marx, Hege…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen. Valóban, az önkormányzatok tudnak segíteni és segítenének is, hogyha erre minél több lehetőségük lenne. Akkor nyilván képviselő úr felszólalása azt jelenti, lehet, hogy tud már valamit, amit mi még nem, hogy visszaadják az önkormányzatoknak az iparűzési adót,…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. A felszólalásom címe „Hollik István és a neoliberálisok”, ugyanis láttam, hogy amikor Margaret Thatcherről beszéltem, akkor Hollik István érdeklődve figyelt, így ezt a témát szeretném egy picit jobban kibontani. Kezdjük előbb a neoliberálisokkal, utána…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Hollik István sajnos nincs itt, úgyhogy „Hollik István és a neoliberálisok II.” című felszólalásomat most elhalasztom. Viszont Rétvári Bence államtitkárhoz lenne egy kérdésem, már órák óta motoszkál bennem. Most akkor tulajdonképpen mi lesz? Tehát itt folyamatosan tagadják a…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Az előző gondolatomat szeretném folytatni, Rétvári Bencéhez fordulok: tehát milyen változást eredményezhet ez a törvénymódosítás, hogy az állam az ötödik helyre szorul vissza? Most kicsit konkrétabban közelítek: az, hogy az állam az ötödik helyre szoru…