1 645 felszólalás
T/14680 Egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is csak nagyon röviden szeretnék hozzászólni, szeretnék reagálni a vitában elhangzottakra. Aláhúznám a törvényjavaslat benyújtásának két fő célját. Egyrészt az uniós jogharmonizációs…
I/14702 Egyetért-e, hogy a Kormánynak cselekednie kell a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban felmerült anomáliák megszüntetése érdekében?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Belügyminisztérium képviseletében rendszeresen részt veszek a Nemzetbiztonsági bizottság ülésein, és nem emlékszem arra, tisztelt képviselő asszony, hogy…
I/14706 Milyen kihatással lehet a magyar határvédelemre az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodás esetleges felbomlása?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindjárt a legelején válaszolok a kérdésére: igen, ebben az esetben is meg tudjuk védeni határainkat, felkészültek vagyunk, hiszen a hármas védelem ‑ az élőerős védelem, a jogi és…
K/14174 Határszemle: Megfelelőek a feltételek az esetlegesen növekvő migrációs nyomás kezeléséhez?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Kormánya kezdettől fogva, a migrációs válság kirobbanásának kezdetétől fogva azt vallja, hogy meg kell védeni a külső határokat, minden országnak m…
A/14417 Ki védi meg Európát?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Európát ma Magyarország védi meg, Európát ma a magyar rendőrök, a magyar határvadászok és a magyar katonák védik meg. És hogy ezt milyen eredményesen teszik, en…
A/14417 Ki védi meg Európát?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Európai Tanács elmúlt hét végi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök úr ismertette a jogi határzár szigorításával kapcsolatos magyar intézkedéseket, és a tájéko…
I/14252 Indokolt-e még a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igen, indokolt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása a jövőben is. A Honvédelmi és rendészeti bizottság előtt március 1-jén adtunk tájékoztatás…
T/13976 A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen az elnök úr tájékoztatását. Nagy tisztelettel szeretném megköszönni azoknak a képviselőtársaimnak a hozzászólását az általános vitában, akik támogatták a törvényjavaslatot, és azt kérem a tisztelt Háztól, hogy a holnapi zárószavazáson t…
T/13976 A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt időszak terrortámadásai, így a berlini és az isztambuli merénylet is egyértelműen rámutatott a terrorizmus és a migráció összefüggésére. Míg korább…
T/13976 A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször is szeretném megköszönni a kormánypárti képviselőtársaim, a Fidesz-KDNP-frakció tagjainak a hozzászólását, amelyben támogatták a tisztelt Ház elő…
I/13989 Már a rendvédelmi szerveknél is trükköznek a béremelésekkel!
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is szeretném határozottan visszautasítani azt az állítását, amelyet az interpellációs címben megfogalmazott, konkrétan, hogy már a rendvédelmi szerve…
A/14083 Mit jelent valójában a jobbikos érpataki-modell?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország demokratikus jogállam, ahol senki nem állhat a törvények fölött, mindenkinek, minden embernek, aki a törvényeket megszegte, viselnie kell tetteinek…
A/14083 Mit jelent valójában a jobbikos érpataki-modell?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb általam elmondott és felsorolt büntetőeljárásokon túlmenően folyamatban van továbbá még eljárás becsületsértés, illetve rágalmazás gyanúja, valamint köz…
K/13123 Felvállalják-e?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség, a titkosszolgálatok és a TEK fellépésének köszönhetően az elmúlt napokban több rajtaütés történt a félkatonai szervezetek felderítése és felszámolá…
K/13146 Miért nem lép fel a magyar kormány egyértelműen és határozottan a magyarországi orosz befolyásszerzés ellen?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném biztosítani önt, hogy a magyar kormány határozottan megakadályoz minden, Magyarország ellen irányuló külföldi befolyásszerzést. Ez jöhet keletről…
T/12878 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a javaslatot támogatja. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazza meg a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
K/12872 Mikor zárják be végre a kiskunhalasi nyílt menekülttábort?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés nyilvánossága előtt is szeretném megköszönni a halasiaknak, a halasi önkormányzatnak, Halas polgármesterének, egyéni országgyűlési képviselőjének azt az együttműködést, me…
Napirend előtti felszólalások
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés előtt is részvétemet és együttérzésemet fejezem ki az elhunyt rendőrtiszt családjának és a teljes rendőri állománynak. A gyilkosság az elmúlt 25…
T/12714 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat jelentősen hozzájárul Magyarország biztonságához, valamint a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni fellépéshez. A benyújtott törvényj…
T/12714 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször is szeretném megköszönni azoknak a frakcióknak és azoknak a képviselőtársaimnak a hozzászólását, akik támogatásukról biztosították a javaslatot,…
I/12715 Hajlandó-e végre kiadni a nagyesztergári nyomozás során készített szakértői véleményt?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A törvényt védjük, képviselő úr. (Dr. Bárándy Gergely: A törvényt nem kell védeni! A törvény védi az embereket.) Előrebocsátom, hogy a rendőrség mindent megtesz a bűncsel…
T/12370 A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is, szeretném megköszönni a vitában felszólaló képviselőknek a javaslat támogatását. Szeretném továbbá megköszönni a Törvényalkotási bizottságnak és…
T/12174 Az egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslathoz három módosító javaslat került benyújtásra. Ezek közül egyet az előterjesztő nem támogatott, mivel az a szabályozási céllal és a jogharmonizációs…
I/12608 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Nem a pénztelen migránsokra, igen a terroristákat támogató nagyhalakra?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném pontosítani képviselő urat: Magyarország sem kétes hátterű, sem terrorgyanús személyekkel szemben nem nyitotta tágra a kapuit. Az ön á…
I/12606 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Önök szerint valódi befektető az a személy, aki még a letelepedési kötvényt is hitelből veszi?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném ismételten tájékoztatni önt arról, hogy a letelepedési kötvény rendszere egy olyan pénzügyi konstrukció, amelyet sok nyugat-európai orsz…
A/12640 A Jobbik elnökének nyilvánvaló kapcsolata a Szürke Farkasokkal
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felvetett kérdést a magyar hatóságok részletesen ki fogják vizsgálni, és a vizsgálat eredményéről a Nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatni fogják…
A/12640 A Jobbik elnökének nyilvánvaló kapcsolata a Szürke Farkasokkal
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ezt az ígéretet meg tudom tenni, hogy kellő alapossággal fognak eljárni a magyar hatóságok ebben a kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A/12641 Kiderül végre az igazság a Gyurcsány idején alkalmazott kifizetési módszerekről?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az iratok tanúsága szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben összesen bruttó 190 millió 4 ezer forintot fizetett ki a Political Capita…
A/12641 Kiderül végre az igazság a Gyurcsány idején alkalmazott kifizetési módszerekről?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzetbiztonsági Hivatal és a Political Capital cégcsoport közötti jogügyletekkel kapcsolatos valamennyi irat az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján 2016. ápri…
I/12381 A Belügyminisztérium miért nem hajlandó segítséget nyújtani a Honvéd Egészségpénztár csődje miatt kárt szenvedett rendőröknek és nemzetbiztonsági dolgozóknak?
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy, ahogy a Hszt és a Hjt. múlt szerdai vitájában a plenáris ülésen elhangzott képviselői hozzászólásokra válaszoltam, most is azt tudom megerősíteni, hog…