6 517 felszólalás
I/476 Miért nő a hazai szén-dioxid kibocsátás, miért nem kibocsátás csökkentést szolgáló gazdaság politikát folytat a kormány?
ELNÖK: Megkérdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát.
I/476 Miért nő a hazai szén-dioxid kibocsátás, miért nem kibocsátás csökkentést szolgáló gazdaság politikát folytat a kormány?
ELNÖK: Képviselő asszony nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 114 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterh…
I/541 Mikor emelik végre az életpályamodellekből kimaradt közszolgálati dolgozók bérét?
ELNÖK: Az úgynevezett képviselő kérdésére (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.) Bodó Sándor államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon!
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 7. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűc…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Németh Szilárd államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! (Közbekiáltások a DK soraiból: Halljuk!)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan képviselő úr: „Bunda!” címmel. Parancsoljon, megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Völner Pál államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az LMP részéről Szabó Szabolcs képviselő úr kért szót napirend előtt: „Komolyan gondolják, hogy nem új Nemzeti Alaptantervre, hanem gyorsabban tanító tanárokra van szükség?” címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Ház! Most Hegedűs Lorántné képviselő asszony következik, a Jobbik részéről: „Újabb kormányzati játszótér” címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úr kapja meg a szót válaszadásra. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Nyugalom, nyugalom, képviselő urak, nyugalom!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A Párbeszéd részéről Tordai Bence következik: „O, IO, CIO, ORBANIZÁCIÓ” címmel. (Moraj.) Én se értettem.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Rétvári Bence államtitkár úrra vár a feladat, hogy válaszoljon. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Harrach Péter frakcióvezető úr, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője: „Megvédjük a családok otthonát és a nemzet otthonát, Magyarországot” címmel kért felszólalásra lehetőséget. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra ismét Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalások sorában utolsóként Kocsis Máté frakcióvezető úr kap szót, a Fidesz részéről: „Soros pénzéről!” címmel mondja el mondandóját. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérném szépen a hangot megerősíteni vagy helyreállítani!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Válaszadásra Dömötör Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat.
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most mandátumigazolás és képviselői eskütétel következik. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a Karácsony Gergely Szilveszter képviselő lemondásával megüresedett helyre a Párbeszéd Magyarországért Párt elnöke az országos listájáról Kocsis-Cake Oliviót jelölte, továbbá a…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumokat az Országgyűlés egyenként, vita nélkül igazolja.Most szavazni fogunk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja-e Kocsis-C…
B/322 Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2017. évi tevékenységéről
ELNÖK: Az eskütételt követően kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselőket pedig arra, hogy kézjegyükkel lássák el azokat. (Először Hohn Krisztina írja alá az esküokmányokat. Móring József Attila gratulál, és átadja az esküokmány…
S/516 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 5/2018. (V. 8.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Ház! Most határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az S/516. számú személyi javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) (14.30) A Ház a személyi előterjesztést 159 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Ház! A…
I/338 A "szabadságharcos" magyar kormány a magyar emberek pénzén szolgálja orosz barátait?
ELNÖK: Folytatódik a Ház napirend szerinti ülése 14 óra 37 perckor az interpellációkkal, azonnali kérdésekkel. Tisztelt Országgyűlés! Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „A „szabadságharcos” magyar kormány a magyar emberek pénzén s…
I/338 A "szabadságharcos" magyar kormány a magyar emberek pénzén szolgálja orosz barátait?
ELNÖK: Válaszadásra Magyar Levente államtitkár úré a szó. (14.40)
I/338 A "szabadságharcos" magyar kormány a magyar emberek pénzén szolgálja orosz barátait?
ELNÖK: Ismét Gyöngyösi Márton képviselőt illeti a szó.
I/338 A "szabadságharcos" magyar kormány a magyar emberek pénzén szolgálja orosz barátait?
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)A Ház a választ 115 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Gurmai Zita, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások…
I/475 Miért nem biztosítja a kormány a valódi esélyegyenlőséget? Mit tesz a kormány a nők és férfiak közötti bérkülönbségek csökkentése érdekében?
ELNÖK: Válaszadásra Tállai András államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
I/475 Miért nem biztosítja a kormány a valódi esélyegyenlőséget? Mit tesz a kormány a nők és férfiak közötti bérkülönbségek csökkentése érdekében?
ELNÖK: Viszonválaszra megadom a szót a képviselő asszonynak. Parancsoljon!