510 felszólalás
A/5501 Kérem, válaszoljon, Miniszter Úr!
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Nem tudom, a miskolciak megköszönik‑e önnek, budai polgártársunknak, hogy nevükben szólal fel, azt viszont tudom mondani, hogy Magyarországon az M43-as autópálya például elkerülő útként funkcionál Szegeden, mint ahogy az M5-ös is elkerülő útként funkcion…
K/5493 Migránsmunkásokkal történő lecserélés helyett, miért nem adnak inkább normális béreket a magyar közlekedési vállalatok dolgozóinak?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen a kérdést. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már azt hittem, hogy kimaradok abból a migránsmunkáshullámból, amivel itt össze-migránsmunkásozzák az egész kormányt. Az igazság az, hogy eddig még nem jutott eszembe, hogy ha esetl…
K/5498 Bezárják-e azonnali hatállyal a törvénysértően, környezetvédelmi engedély nélkül működő Liszt Ferihegyi repülőteret?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Mindenekelőtt szeretném megköszönni, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, Bakos Bernadett képviselőtársamnak a kérdését, és szeretném megerősíteni tárcám elkötelezettségét az önnel való esetleges közös munka iránt is annak érdek…
K/5505 Mikor kezdődhet meg a 8-as 82-es főút összekötő, Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakaszának tervezése?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen képviselőtársamnak a kérdést. Először is arról szeretném biztosítani az Országgyűlést a kormány nevében, hogy Magyarország Kormánya továbbra is elkötelezett a magyar gyorsforgalmi úthálózat, autópálya-hálózat és az ehhez kapcsolódó elkerü…
H/5380 A Magyar Építészet Napjáról
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem az Országgyűlést egyéni képviselői indítványban, hogy december 16-át, Kós Károly idén 140. születésnapját nyilvánítsa a magyar építészet napjává, tekintettel arra, hogy…
H/5380 A Magyar Építészet Napjáról
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok visszaélni a 30 perces időkeret adta lehetőséggel, ellenben szeretném megköszönni a kormánynak a támogatást, illetve államtitkár úrnak a hozzászól…
T/4252 A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nevében ma kérem a T/4252. számú törvényjavaslat megvitatását a tisztelt Országgyűléstől, és attól félek, hogy az expozémban azt a fajta perzselő intellek…
T/4252 A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Szeretném megköszönni a vezérszónoki körben részt vevő képviselőtársaimnak a hozzászólásokat, még akkor is, ha némely hozzászólás indulattúlfűtött és személyeskedő jellegű volt. Sokat változott a Ház hangula…
I/4242 Mikor várható előrelépés a Budakeszi úti forgalmi káoszban?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a kérdését. Bár információhiánnyal nem vádolható képviselőtársam, illetve azzal, hogy a kormány nem adna információt, hiszen január 23-án a minisztérium munkatársai álltak…
K/4291 Kap-e segítséget az idei különösen csapadékos időjárásra tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az út menti növényzet kaszálási és egyéb közútkezelési munkálataihoz?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Azzal kezdeném, hogy azt gondolom, azt föltételezem ‑ talán nem alaptalanul, mint egyéni országgyűlési képviselő immár húsz éve és tíz évig regnáló polgármester ‑, hogy a mai parlamenti nap vitáiból a rendezettsé…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Látva ellenzéki képviselőtársaim aktív részvételét a parlamenti munkában, azt gondolom, hogy mérsékelten élek vissza a türelmükkel, és megpróbálom együttesen teljesíten…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Elég nagy időkerete van a Fidesznek a választók jóvoltából. Tisztelt elnök úr, nem szeretnék visszaélni sem a Ház, sem képviselőtársaim türelmével, csak azt gondolom, hogy azon képviselőtársaimnak az ellenzéki padsorokból, akik megtiszteltek azzal, hogy…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ígérem, hogy a mentelmi ügyekhez fölérő és azokhoz méltó előterjesztéssel tudom szórakoztatni a Házat a mai ülésnap alkalmával. Jelentem a tisztelt O…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni a vezérszónoki körben a frakciók részéről megszólaló képviselőtársaim hol jó szándékú, hol rossz szándékú hozzászólását. Az igazság az, hogy mi…
I/4034 Hogyan értékeli az ország- és vármegyebérletek bevezetésének sikerességét?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Köszönöm szépen Mihálffy Béla képviselőtársamnak, Csongrád megyei képviselőtársamnak a megtisztelő kérdést. Megragadom az alkalmat, hogy tájékoztassam az Országgyűlést a megyebérlet és az országbérlet jelenl…
I/3093 Tényleg annyira fontos még 175 yachtot bezsúfolni a Balatonba, hogy megéri miatta tönkretenni a balatonföldváriak strandját?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Képviselő asszony igen nehéz feladat elé állított, mert arra kényszerített, hogy a kormány nevében egy konkrét hatósági ügy engedélyezési folyamatát végignézzem, úgy, hogy tárcámhoz ennek…
I/3095 Mit tesznek annak érdekében, hogy a reptér környezetében és a távolabb eső területeken javuljon az emberek életminősége?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az előbbi sikertelen kísérletem után most megpróbálom legalább az ön elfogadó válaszát megszerezni a miniszterelnök úr megbízásából ahhoz a célunkhoz és törekvésünkhöz, hogy az ön által is jól jellemzett…
K/2220 Mikor vezetik be a klímabérletet?
LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a kérdést, illetve a lehetőséget, hogy néhány rövid másodperc erejéig néhány kérdésre néhány mondatban válaszolhatok. De szeretném tájékoztatni a képviselő urat és…
I/1222 Mennyivel tolódik ki a megszorítások miatt a Csepeli és a Ráckevei hév felújítása?
LÁZÁR JÁNOS építési és beruházási miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, amelyben alkalmat biztosít arra, hogy a kormány képviseletében megnyugtassam minden budapesti választópolgártársamat, hogy a rosszindulatú hírekkel ellentétbe…
I/625 Mit kíván tenni a Club Aliga területén készülő beruházás megkezdése ellen?
LÁZÁR JÁNOS építési és beruházási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném megköszönni az immár sokadik kérdést a Balaton-part ügyében. Azt gondolom, legutóbb is egyetértettünk minden képviselőtársammal abban, hogy a Balaton a legfontosabb nemzeti, t…
I/428 Mi lesz a Baltonnal? Miért teszik tönkre az aligai magaspartot?
LÁZÁR JÁNOS építési és beruházási miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a lehetőséget, hogy így miniszterként első alkalommal önnek válaszolhatok, főleg egy olyan fontos kérdésben, amely a Balatonra vonatkozik. Nyugodtan mondhatom mindannyiunk nevében, hogy Európa eg…
T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról T/15711 A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról T/15712 A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Nem azért nem a helyemről beszélek, mert vissza akarok élni a türelmükkel, vagy a hangerőmet akarom erősíteni, hanem az oszlop mögé kerültem a pandémia hatására ‑ és lehet, hogy a politikában is ‑, így onnan nehezebben lennék látható és…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! T/6576. számon nyújtottam be azt az előterjesztést, amelyben arra kérem a képviselőtársaimat, hogy járuljanak hozzá a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohán…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a hozzászólásokat. Köszönöm szépen képviselőtársaimnak a korrekt hozzászólásokat, különösen azoknak, akik a Fideszben és a KDNP-ben politizálnak. És semmiféleképpen nem veszem sértésnek ellenzéki képviselőtársaim hoz…
A/18693 Mi lesz a Balatonnal?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm szépen a kérdését, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az országos területrendezési terv változásairól röviden tájékoztassam az Országgyűlést azért, mert a kormány t…
A/18693 Mi lesz a Balatonnal?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Képviselőtársam! Szeretném először is aláhúzni, hogy a kormány szándéka és terve szerint a kempingből nem lesz sem szálloda, sem lakópark. Erre teszünk világos és egyértelmű szabályozási javaslatot. Úgy gondolom, hog…
A/18696 Rogán Antal újra lebukott: offshore cégen keresztül intéztette a népszavazási kampányt! Avagy, mi lesz a következménye az ODEX Kft ügyének?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kormány üdvözli az új ügyrendi szabályokat, mert a képviselő úr azt mondta, hogy abban az esetben fogadja el, hogy én válaszoljak, ha tudok válaszolni, ha kielégítő választ tudok adni. Ez egy új ügyrendi,…
A/18696 Rogán Antal újra lebukott: offshore cégen keresztül intéztette a népszavazási kampányt! Avagy, mi lesz a következménye az ODEX Kft ügyének?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Én csak röviden annyit erősítenék meg képviselőtársaimnak, hogy az Európai Unióban az Európai Unióban honos gazdasági társaságok szabadon vállalkozhatnak. Én úgy tudom, a Szocialista Párt még nem tűzte zászlajára, hogy az Európai…
A/18700 Hogyan kívánja megoldani a kormány a munkaerőhiányt?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Volner képviselőtársam, akinek a munkáját nagyra becsülöm, fölkészültségét, ami a magyar magán nagyvállalati szektor és a magyar oligarchavilág pénzügyeit és álláspontját illeti, sajnos nem tudom a magaménak tudni, én nem rendelke…
A/18700 Hogyan kívánja megoldani a kormány a munkaerőhiányt?
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen, hogy megelőlegezi, hogy a választások után nekünk lesz lehetőségünk erre a kérdésre válaszolni. (Dr. Rétvári Bence: A próféta szóljon belőle.) Ez talán túlzott önbizalomhiányra is vall egy ellenzéki frakcióvezetőtől. Ha arra az es…