31 010 felszólalás
A/7954 Emelkedtek-e 25 %-kal novembertől az özvegyi nyugdíjak?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Országszerte százezrével szórólapok járták be a településeket, a Magyar Szocialista Párt szórólapjai. Ezen olvasható, idézem: Idén novembertől az özvegyi nyugdíj 25 százalékkal nő.ö Levélben, telefonon, képviselői…
A/7954 Emelkedtek-e 25 %-kal novembertől az özvegyi nyugdíjak?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A szórólap itt van a kezemben. Ezen az szerepel, hogy megbecsülés az idős embereknek, az MSZP vezette kormány teljesíti a nyugdíjasoknak tett ígéreteit. És itt olvassuk: Idén novembertől az özvegyi nyugdíj 25 száza…
K/6306 A kulturális értékek rombolóinak büntetéséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hírül adták az újságok, köztük a kecskeméti Petőfi Népe is, hogy Kalocsán súlyosan megsérültek az Árpád-kori székesegyház alapfalai, mert szabálytalan földmunkavégzés során csákánnyal verték szét a régészeti lelet…
H/6758 A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság. a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztárs
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeledik az Európai Unióba történő belépésünk napja, és az Országgyűlés, valamint a kormány együttes erőfeszítése eredményeként egyre több magyarországi jogszabály válik - mai divatos szóval kifejezve - eu…
K/6635 A gépjárművezetői jogosítvány közoktatás keretében történő megszerzésének csökkenő esélyei
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A reálértéken csökkenő állami támogatás miatt az oktatási intézmények keresik a működési költségeik csökkentésének a lehetőségeit. Ennek a kényszernek egyre több helyen áldozatává válik a gépjármű-vezetői jogosítvány köz…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önmérséklet jegyében mindössze két ajánlási pontról szeretnék röviden szólni, illetve indokolni Szászfalvi Lászlóval, Ékes József képviselőtársammal közösen beadott indítványunkat. Az egyik az ajánlás 4. pontjában található, és a 4. §-…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Úgy tűnik, a vitaigény nagy, de bennem az előző felszólalás, Béki Gabriella képviselőtársam azt erősítette meg, amit egyébként Szabó Erika elmondott: talán mégis vissza kellene vonni ezt a törvényjavaslatot, hiszen felmutatott egy vaskos paksa…
I/6636 A Csehszlovákiából kitelepített magyarok elhúzódó kárpótlása
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Alkotmánybíróság két határozatában arra hívta fel az országgyűlési képviselők figyelmét, hogy immáron egy évtizede mulasztásos alkotmánysértést követ el a tisztelt Ház, mert nem rendezi a Csehszlovákiából…
I/6636 A Csehszlovákiából kitelepített magyarok elhúzódó kárpótlása
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Államtitkár úr, nem fogadom el a választ. A költségvetésben már kellett volna jelezni, hogy dolgoznak a beneÜi dekrétumok okozta károkon. Ezeknek a dekrétumoknak az életbe lépését követően, 1945 és 1949 között aljas indokkal, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból végrehajtott…
T/6459 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kovács Zoltán képviselő úr módosító indítványára szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét. Az ajánlás 9. pontja alatt szerepel ez a módosító indítvány, s meggyőződésünk, hogy hatástalanít egy olyan veszélyt, am…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az ajánlás 10., 11. és 12. sorszám alatti módosító indítványainkról próbálok röviden beszélni. Bár reménytelennek tűnik, hogy meggyőzöm az államtitkár urat, mégis megkísérlem, ugyanis a 3. §-ban a filmalkotások besorolásán…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Keller Képviselő Úr! Arra kéri a kulturális bizottságot, hogy győzze meg a szakmai testületeket a gondolatairól, javaslatairól. Én viszont úgy gondolom, hogy előbb önnek kellene meggyőznie a frakcióját, illetve a frakción belül azo…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 18., 25. és 34. sorszáma alatt található, Balogh László képviselőtársammal közösen beadott módosító indítványokról szólok röviden. A filmtörvény súlyos hiányosságának tartottuk azt, hogy alig esett szó a határon túli magyar fil…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr figyelmét hívom föl arra, hogy az ajánlás 19. pontjával kapcsolatos részletes vita... - és mindazt, amit elmondtak Keller László, Kósa Ferenc és Halász képviselő urak, érdemes lesz fölidézni, amikor hasonló törvényt fogunk…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 43. sorszáma alatt szerepel a módosító indítványunk, amely a korhatárról szól, a filmalkotások besorolási kategóriáit rögzíti. Megmondom őszintén, kedves képviselőtársaim, hogy az egész filmtörvényből talán ez az a rész,…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Kósa Ferencnek köszönöm a fél mondatát, gondolatát, és amennyiben a bizottság elfogadja, akkor bizottsági módosító indítványként még meg tud jelenni az ellátjaö helyett segítiö. Köszönöm szépen.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Dr. Bőhm András képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban szeretném felhívni egy módosító indítványunkra a figyelmet. Ő megjelölte ennek a pontos helyét is. A tömegközlekedés támogatásáról van szó, és helyesen beszélt a helyközi tömegközlekedés tá…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottság szeptemberben megkezdte munkáját, december végéig a jelentését a Ház elé fogja terjeszteni. Ilyen szempontból is olvastuk végig a költségvetést, a módosító indítványokat, és sok-sok kapcsolód…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint három órával ezelőtt, még a kétpercesek kezdete előtt Varga Mihály képviselõ úr részletesen beszélt a mezőgazdaságot ért hátrányos költségvetési számadatokról, a nehéz helyzetről, a gazdálkodók támogatásának ellentmondásairól, f…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen Toller László bejelentését, jelzését. Nyilván a Duna-Tisza közén örömmel hallgatták ezeket a mondatokat. És azt is jól tudják a Duna-Tisza közén, hogy Balogh László szocialista képviselő, Endre Sándor fideszes képviselő, Török Gusztáv SZDSZ-es megyei önkormányzat…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Font Sándor és Varga Mihály képviselőtársaim lassan már négy órája hozzászólásukban beszéltek a gyermekes családok támogatásának csökkenéséről, s ezzel kapcsolatban szeretném fölhívni a figyelmüket a 2760. sorszámú módosító indítványomra,…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Tatai-Tóth András együttérző gondolatait és fölvetését. Valóban, családbarát költségvetés kell ahhoz, hogy a kismamák ne tehernek érezzék a jövevényt. Nyelvében él a nemzet, szoktuk mondani, és talán egyre többször fogjuk egy jó, cs…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum álláspontját Font Sándor képviselőtársam az általános vita kezdetén nagyon határozottan rögzítette: elutasítjuk ezt a törvényjavaslatot. Rendkívül rossz előjelnek tekintjük, hogy az uniós csatlakoz…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt államtitkár úr, nem győzött meg, egyáltalán. Angliában háromszáz esztendeje demokrácia van; nálunk egy jó negyven esztendő tönkretette mindazt, amit korábban felépítettek itt, a Kárpát-medencében a demokratikus joggyakorlat terül…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Éppen ez a gondom, kedves államtitkár úr, amit tetszett mondani, hogy meg lehet próbálni. Ne a kisbefektetők területén próbálkozzon a kormányzat; próbálkozzon más olyan területen, ahol netán ennek a kísérletnek a következményei nem éppen a kisembereket fogják sú…
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 808, azaz nyolcszáznyolc köztisztviselő. Ez gyakran ismételt szám ma a vám- és pénzügyőrség dolgozói között. Ennyi képzett dolgozót kell ugyanis ezekben a hetekben elbocsátani a VPOP kötelékéből. Hová tud menni ez…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam és hallgatom Kovács Ferenc fideszes képviselőtársam felszólalását az ágyas pálinka érdekében. Magam is sok receptet tanultam nagymamámtól, és akár Szatmárban, akár a csongrádi tanyavilágban, de akár a Tisza mentén…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Font Sándor képviselőtársam a Gyümölcspálinka-főzők Országos Egyesületének az elnöke, és gondolom, nemcsak ilyen minőségben, de a szakmát is értő képviselő, aki szakmai érvelését miután elmondta - figyeltem államtitkár urat -, úgy tűnik s…
T/6232 A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 3. pontja alatt szerepel módosító javaslatom, amelyre szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét. Annak érdekében nyújtottam be ezt a módosító javaslatot, hogy némileg egyszerûbbé váljon az MRP…
T/6234 Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Pap János képviselőtársam felidézte a bizottsági ülés egy mondatát, az előterjesztő fogalmazott úgy a nyelvhelyességi módosító javaslatokkal kapcsolatban, hogy ez csak szépítés. Kis Zoltán államtitkár úrnak jó nyelvérzéke van, ezt ta…