LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Tatai-Tóth András együttérző gondolatait és fölvetését. Valóban, családbarát költségvetés kell ahhoz, hogy a kismamák ne tehernek érezzék a jövevényt. Nyelvében él a nemzet, szoktuk mondani, és talán egyre többször fogjuk egy jó, családbarát, gyermekbarát költségvetés esetén használni a „
várandósö kifejezést, vagy arról beszélünk, hogy áldott állapotban van a kismama.
Egy másik túltervezettnek tűnő tételre szeretném Tatai-Tóth András, illetve a szocialista képviselőtársak figyelmét fölhívni. Erről ugyan már szóltam, de semmifajta reagálást nem kaptam. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium fejezetében szerepel a polgári szolgálat címszónál a 2,3 milliárdos összeg. Ezt túlzott mértékűnek tartjuk, különösen annak függvényében, hogy a sorkatonai szolgálatra behívottak száma 2004-ben a felére csökken, és 2005-ben már teljesen megszűnik.
Mindenképpen szükséges lenne - és Balogh Lászlóval ezt javasoljuk -, hogy a Nemzeti Felnőttképzési Intézetnek növeljük az összegét, hiszen nemcsak családbarát költségvetésre van szükség, hanem olyan költségvetésre, amely segíti a munkahelyteremtést, illetve a képzést is. Talán ebben az esetben lesz pénz a kisebb összegekre is; mert itt százmilliókat meg milliárdokat mondanak képviselőtársaim, ugyanakkor, mondjuk, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak vagy a Pro Hungaris Értékközvetítő Alapítványnak, és sorolhatnám tovább, bizony néhány millió forint is szükséges lenne ahhoz, hogy feladatát el tudja látni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés