31 010 felszólalás
K/9706 Aszályos idők, elapadt támogatás?
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A következő napirendi pontunk a határozathozatalok előtt: 16 óra 55 percig szünetet rendelek el. (Szünet: 16.37 - 17.00 Elnök: dr. Világosi Gábor Jegyzők: Móring József Attila és Podolák György)
H/9338 A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Harmincegy képviselőtársammal együtt nyújtottuk be a tanyák védelméről és megőrzéséről szóló országgyűlési határozati javaslatunkat. Mindannyian átérezzük, hogy a tanya megőrzésre méltó hungar…
T/9637 Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket. Szavazások következnek. Először sürgős tárgyalásba vételi kérelemről határozunk. A kormány kezdeményezte az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/9637. számú t…
T/9254 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő kétperces időtartamban felszólalhat. Elsőként megadom a szót Hörcsik Richardnak, a Fidesz képviselőcsoportja részéről.
T/9254 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja részéről. Öné a szó, képviselő úr.
T/9254 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A független képviselők közül két percre Pettkó András képviselő urat illeti a szó.
T/9254 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Több hozzászólásra jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Balog Zoltán képviselő urat, kíván-e válaszolni az elhangzottakra, szintén két percben. (Balog Zoltán jelzi, hogy nem kíván.) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Több felszólalásra jelentkező nevét nem látom a képernyőn. Megkérdezem Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a felvetésre. (Dr. Katona Tamás nemet int.) Jelzi, hogy nem. (17.30) Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom. Most a mó…
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérünk a tévedésért. Megkérdezem, van-e, aki nem hallotta a nevét, és jelen volt. (Nincs jelzés.) Nincsen. Köszönöm szépen. (Móring József Attilát a jegyzői székben Gulyás József váltja fel.) Tisztelt Országgyűlés! A szavazatok összeszámlálásának időtartama ala…
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Molnár Béla képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Kiss Ferenc képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium politikai államtitkárának, Oláh Lajos államtitkár úrnak.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes v…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló tö…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta. Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként hat perc. Tisztelt Országgyűlés!…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Hoppál képviselő úr. A vitaszakasz megjelölése nélkül jelentkezett szólásra Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszony. Megkérdezem, hogy az első vitaszakaszban kíván-e szólni.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Igen, akkor megadom a szót az első vitaszakaszhoz.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Akkor azt majd a következőben.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem Hoppál Péter képviselő urat, hogy ügyrendben vagy két percben kér szót. (Dr. Hoppál Péter: Ügyrendben.) Megadom a szót, képviselő úr.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen a javaslatot, hozzájárulok, tehát az ülésnap végéig lehet módosító indítványokat benyújtani e napirendhez. Két percre Vidorné dr. Szabó Györgyi képviselő asszonyt illeti a szó.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces hozzászólások következnek, elsőként Hoppál Péter képviselő úr, Fidesz.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre Kovács Zoltán képviselő urat illeti a szó.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hatperces időkeretben megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a részletes vita első szakaszában kíván-e még valaki hozzászólni, felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 25-39. pontjaira. (A fideszes képviselő…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre Vojnik Mária képviselő asszonyt illeti a szó.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. További kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a...
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A háromszori bocsánatkérést elfogadja a képviselő asszony? De előtte Soltész Miklós képviselő úr kétpercese következik, Kereszténydemokrata Néppárt.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hoppál Péter képviselő urat illeti a szó, kettő percben.