31 010 felszólalás
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni két percben. (Nem érkezik jelzés.) Nyolcperces időkeretben? (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A részletes vitát lezárom. Megkérdezem Tátrai Miklós államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván v…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 19. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Török Zsolt és Móring József Attila jegyzők lesznek segítség…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelzést nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Latorcai János frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppár…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető-helyettes úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. Megadom a szót Kondorosi Ferenc államtitkár úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csáky András frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórum részéről: "A közfürdők működéséről" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány nevében Molnár Lajos miniszter úr kíván felszólalni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Farkas Flórián frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz részéről: "Esélyt az élhető élethez" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány nevében Kiss Péter miniszter úr kíván felszólalni. Öné a szó, miniszter úr.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/1302. sorszámon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/1302/2-3. sorszámokon kap…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. A foglalkoztatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a s…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Czomba Sándor képviselő úrnak.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Tukacs Istvánnak, a költségvetési bizottság előadójának.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szabóné Müller Timea képviselő asszonynak, az emberi jogi bizottság előadójának.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A gazdasági bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a szót Tompa Sándornak, a bizottság előadójának... (Jelzésre:) - aki nincsen jelen. A bizottságból más megfogalmazza-e a többségi véleményt? (Senki sem jelentkezik.) Akkor a kise…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Az az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája után kezdődik. Akkor valamilyen tévedés történt itt a leiratban. (Dr. Fónagy János: Bocsánatot kérek.) Akkor megadom a szót a kisebbségi vélemény ismertetésére Kuzma László képvisel…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság ülésén megfogalmazott véleményt szeretnénk hallani. Tompa Sándort jelezték itt a bizottság részéről, de a bizottság részéről nincsen jelen. Akkor ezek szerint a gazdasági bizottság többségi véleménye nem fog elhangozni. (Kiss Péter: Elnök úr, attól…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Kuzma László képviselő úrnak.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági vélemények ismertetésének végére értünk. Az előbb tévesen jeleztem, hogy a gazdasági bizottság is meg kíván szólalni. A forgatókönyv hibája volt ez, elnézésüket kérem. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Czomba Sándornak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Hankó Faragó Miklósnak, az SZDSZ képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Almássy Kornélnak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerinti 10-10 perces időkeretben; elsőként Rózsa Endre képviselő úrnak a Magyar Szocialista Párt részéről. Öné a…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Filló Pál képviselő úrnak, MSZP.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre szót kér Ékes József képviselő úr, Fidesz.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Több kétperces felszólalásra jelentkező nevét látom. Először megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Tóth Tiborné képviselő asszonynak, MSZP.
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre megadom a szót Kuzma László képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt.