13 324 felszólalás
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincsen ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! So…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére, illetve a környezetvédelmi bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 5-5 perces időkeretben. Először a környezetvédelmi bizottság…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt kívánja-e valaki ismertetni. Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Imre Zsolt a szociális bizottság előadója. Kérdezem, hogy itt tartózkodik-e a teremben vagy sem. Úgy látom, hogy ő sincs jelen. Akkor viszon…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ismét megadom a szót Devánszkiné Molnár Katalinnak, aki most az alkotmányügyi bizottság előadójaként ismerteti az álláspontot. Parancsoljon!
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Legelőször megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, az MSZP-képviselőcsop…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Mikes Évának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak. Parancsoljon! Öné a szó, képviselő asszony.
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Gulyás Józsefnek, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások legvégén következik Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő. Parancsoljon, öné a szó. (13.00)
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, és Pettkó András azonnal kettőperces fölszólalást jelzett. Megadom neki a szót. Parancsoljon, két percben!
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Mikes Évának, a Fidesz képviselő asszonyának. Parancsoljon!
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vitában; gombnyomással jelezze! Igen, megadom a szót Juhász Gábornak, a Belügyminisztérium államtitkárának. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Mikes Éva képviselő asszonynak, Fidesz-képviselő.
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután ezt is tisztáztuk, ismét megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országg…
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Juhász Gábor államtitkár urat, hogy a kormány nevében fel kíván-e szólalni. (Juhász Gábor: Igen.) Jelzi, hogy igen. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Rövid, ám frappáns reakció volt. Most megadom a szót Fogarasiné Deák Valériának, a foglalkoztatási bizottság előadójának, ötperces időkeretben. Öné a szó, képviselő asszony, parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, hogy az emberi jogi bizottság nevében kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőnek adom meg a szót, ötperces időkeretben. Egy ilyen…
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Cserébe egy kétpercesről lemondott a képviselő asszony, gondolom. Én is késve vettem észre, hogy túllépte az időt. Felszólalásra jelentkezett három képviselő. Mikes Éva képviselő asszonynak adom meg először a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából, ötperces időkeretben. Öné a…
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Devánszkiné Molnár Katalin MSZP-s képviselőnek.
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra következik Pettkó András, a Demokrata Fórum képviselője, ötperces időkertben. Öné a szó, parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ötperces felszólalásra következik Borkó Károly, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Juhász Gábor, a Belügyminisztérium államtitkára, parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra Borkó Károly Fidesz-képviselő következik, parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismét Juhász Gábor, a Belügyminisztérium államtitkára következik, két percben. Öné a szó, parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tatai-Tóth András! (Jelzésre.) Visszalépett. Göndör István képviselő úr, ötperces időkeretben öné a szó.
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra ketten is jelentkeztek, mindketten a Fidesz képviselőcsoportjából. Borkó Károlynak adom meg a szót két percben. Parancsoljon!
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Tatai-Tóth András, az MSZP képviselője.
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Igen, természetesen.
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Picit emelje meg, képviselő úr, a mikrofont, hogy a rádióhallgatók és a tévénézők is hallják. (Tatai-Tóth András hordozható mikrofont kap.)
T/16283 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Domokos László, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!