13 324 felszólalás
H/9989 A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásáról (dr. Baka András)
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A szavazási idő alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködők tartózkodhatnak. Bejelentem, hogy a szavazatok leadására 35 perc áll rendelkezésre, tehát erre 16 óra 20 percig van mindannyiuknak…
H/9877 A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásáról (dr. Baka András)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket. Folytatjuk munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a szavazatszámláló bizottság befejezte munkáját. A szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy a titkos szavazásban 359 képviselő a szavazóla…
H/9877 A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásáról (dr. Baka András)
ELNÖK: Egy pillanat türelmet kérnék! Frakcióvezető Úr! Még mielőtt elhagyják a termet, fel kell hívnom a figyelmet, hogy nem tett ügyrendi javaslatot, hanem politikai bejelentést tett. Kénytelen vagyok figyelmeztetni önt arra, hogy nem lehet visszaélni ennek intézményével, hiszen amikor szót adok, n…
H/9877 A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásáról (dr. Baka András)
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Volt egy javaslat, ami elhangzott. A képviselőcsoportnak joga van kérni a házbizottság összehívását, ezt meg is fogom tenni természetesen. Úgyhogy most kérem, hogy a frakcióvezetők, a képviselőcsoportok vezetői a mostani információim szerint a Delegációs ter…
T/9329 A nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításá
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket. Ellenőrizzék, hogy a képviselői kártyáik el vannak-e helyezve a kártyaolvasó berendezésben! Mielőtt a határozathozatalokra térnénk, egy jelenlét-ellenőrzést fogunk tenni természetesen. Látom, még vannak képviselők, aki…
J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységé
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Most kérdezem, hogy a honvédelmi bizottság részéről kíván-e valaki szólni mint előadó. (Keleti György jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. (Közbeszólások az MSZP soraiból: De van! Van!) Ó, mégiscsak, Keleti György képviselő úr a honvédelmi bizott…
J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységé
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Kárpáti Tibor úrnak, a külügyi bizottság előadójának, 15 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységé
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalások következnek, 15-15 perces időkeretben. Aki szólni kíván, kérem, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő, így nyilván az előterjesztőknek sincs mire válaszolni…
T/9873 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről T/9874 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határokat á
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, 15-15 perces időkeretben. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Ha igen, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Az együtt…
T/6767 Az elektronikus közszolgáltatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A nagy sikerre való tekintettel azért meg kell jegyezzem, hogy itt a részletes vita szabályai szerint kell persze felszólalni, és e tekintetben lehetne vitatkozni rajta, hogy megfelelt-e minden mértékben ennek. Csak jelzem, hogy a további felszólaló, aki részt k…
T/6767 Az elektronikus közszolgáltatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom. Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a benyújtott módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)…
T/9024 A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi pontunknak megfelelően elfogadott 5-5 perces időkeretekben. Kérdezem, hogy az érintett bizottságok kívánnak-e álláspontot ismertetni. Kérem, gombnyomással jelezze az a ké…
T/9876 A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendünk szerint 6-6 perces időkeretben. A költségvetési bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a…
T/9876 A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem, hogy kívánja-e valaki ismertetni a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt. Gombnyomással jelentkezzék! Vécsi István, az MSZP képviselője kért szót. (Jelzésre:) Nem, tévedés volt; akkor senki nem kívánja ismertetni. Köszönöm szépen. Az…
T/9876 A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kisebbségi vélemény ismertetésére vállalkozik-e valaki. Kérem, gombnyomással jelentkezzen! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok nevében felszólalni kívánó képviselők, valamin…
H/9925 Dr. Karsai József országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem Karsai József képviselő urat, hogy kíván-e szólni. (Jelzésre:) Nem kíván szólni. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűl…
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság A…
T/9796 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9797 Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Avarkeszi Dezső államtitkár úr jelezte, 15 percben megadom önnek a szót. Parancsoljon, államtitkár úr!
T/9796 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9797 Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Kérdezem, hogy a költségvetési bizottság nevében kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. Viszont úgy látom, hogy Géczi József Alajos e…
T/9796 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9797 Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen kérem, hogy gombnyomással ezt jelezze, azon túlmenően, hogy fejemben regisztráltam a felszólalási igényét. Most az írásban előre jelentkezett felszólaló fogja megkapni a szót a Házszabály rendelkezésének megfelelően, aki nem más, mint Répássy Róbert, a…
T/9796 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9797 Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót - ahogy már jelezte is felszólalási igényét - Géczi József Alajos képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/9796 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9797 Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Göndör István előterjesztőt kérdezem. (Göndör István nemet int.) Ő sem kíván szólni. Köszönöm szépen. Az általános vitát ezennel lezárom. Tisztelt Orsz…
T/9700 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Jauernik István államtitkár úr kért szót, 15 perces időkeretben meg is adom önnek. Parancsoljon!
T/9700 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Legelőször megadom a szót az írásban jelentkezett képviselő úrnak, Szakács Imrének, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, 15 perces időkeretben.
T/9700 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Kékesi Tibor, az MSZP képviselője. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9700 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e valaki szólni a vitában. (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Kérdezem az előterjesztőt, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen? Parancsoljon! Filló Pál képviselő úr, öné a szó, parancsoljon!
T/9700 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a környezetvédel…
T/9233 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság írásban nyújtotta be ajánlását, tájékoztatom önöket. Tisztelt Országgyűlés! Írásban senki nem jelezte előre felszólalási igényét. Kérdezem, hogy van-e képviselő, aki kíván szólni ebben a vitában (Senki sem jelentk…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Még egyszer nem kérdezem meg, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra reagálni. Így az általános vitát most le is zárom. Köszönöm szépen. (20.50) Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára így nem is kerül sor…