13 324 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, a kormány nevében Jauernik István államtitkár úr kért szót. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a napirend utáni felszólalásoknak is a végére értünk. Az Országgyűlés következő, várhatóan egynapos ülését 2009. június 15-én, azaz hétfőn 12 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat. A mai nap hátralévő részére most már jó p…
T/9555 A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A KDNP és az SZDSZ képviselőcsoportja egyaránt jelezte, nem kívánnak vezérszónokot állítani. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron…
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmányügyi bizottság álláspont-ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Balogh László képviselő úrnak, aki ismerteti a bizottsági álláspontot. Parancsoljon!
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, a napirendi pontnak megfelelően 20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Először megadom a szót Balogh Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportj…
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Kontrát Károlynak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A KDNP képviselőcsoportja jelezte, hogy nem kíván vezérszónokot állítani. Viszont állított vezérszónokot a Szabad Demokraták Szövetsége, Hankó Faragó Miklós képviselő úr személyében. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módos…
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmányügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 5 perces időkeretben. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon!
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek, 20-20 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Most megadom a szót Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! (12.10…
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz vezérszónoka következik, Répássy Róbert. Parancsoljon!
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, a KDNP-képviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9554 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A napirend utolsó vezérszónokához érkeztünk: Hankó Faragó Miklós, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka, parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a képviselőtársaimat. A vita következik. Írásban két képviselő jelezte felszólalási igényét, helyben pedig már ketten jelentkeztek szólásra. Először természetesen az írásban jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, 15 perces időkeretben…
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében kétperces felszólalást kért Arató Gergely államtitkár úr. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Két percre kért szót Bókay Endre, az MSZP képviselője. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. És most felszólalásra következik Velkey Gábor, az SZDSZ képviselője. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében kétperces felszólalást kért Arató Gergely államtitkár úr. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most két percre megadom a szót Velkey Gábor képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most két percre megadom a szót Mohácsi Józsefnek, az MSZP képviselőjének.
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Tatai-Tóth András, az MSZP képviselője.
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Velkey Gábor képviselő úr rögtön kért kettő percet. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Bókay Endre, az MSZP képviselője. Parancsoljon, képviselő úr!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Velkey Gábornak, az SZDSZ képviselőjének.
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Arató Gergely államtitkár úré a szó két percben. Parancsoljon!
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Felszólalásra következik Rózsa Endre, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Akkor megadom a szót Tatai-Tóth Andrásnak mint előterjesztőnek, hogy mondjon zárszót, illetve válaszoljon a vitában elhangzottakra.
T/9417 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének…
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Akkor ennyiben kérem módosítani a jegyzőkönyvet. Köszönöm szépen. (Derültség.) Parancsoljon!
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Bókay Endre képviselő úrnak, MSZP. Parancsoljon!