13 324 felszólalás
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Házszabály szerint valóban így van. Ebből a pozícióból viszont természetesen nincs módon ellenőrizni azt, hogy ami itt elhangzott, az az adott bizottsági ülésen elhangzott-e. Ennek ellenére felhívom a tisztelt képviselő hölgyek és urak figyelmét arra, hogy amikor ismertetik…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Avarkeszi Dezső képviselő úrnak, az alkotmányügyi bizottság előadójának. (10.40)
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, az egészségügyi bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, a foglalkoztatási bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ügyrendi felszólalásra kért lehetőséget Őry Csaba, a Fidesz részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután továbbra sincs lehetőségem ebből a székből megítélni azt, hogy pontosan mi hangzott vagy mi nem hangzott el, ezért, ahogy az előzőekben sem tudtam figyelmeztetni, most sem tudom konkrétan figyelmeztetni az előadókat. Viszont azt kérném továbbra is önöktől, hogy a Házsz…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Keleti Györgynek, a honvédelmi bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, a képviselő úr.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Korózs Lajosnak, az idegenforgalmi bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a környezetvédelmi bizottság felszólalói következnek. Először megadom a szót Hegyi Gyulának, a bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményét ismerteti Parragh Dénes képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a mezőgazdasági bizottság felszólalói következnek. Először megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményét ismerteti Szabó József Andor képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, az önkormányzati bizottság előadójának. Parancsoljon!
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Következik a rendészeti bizottság előadója. Megadom a szót Gulyás László képviselő úrnak. (11.30)
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Farkas Imrének, a számvevőszéki bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most a szociális bizottság előadóinak felszólalására kerül sor. Először megadom a szót Török Zsolt Bernát képviselő úrnak, a bizottság előadójának.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A szociális bizottság kisebbségi véleményét ismerteti Szűcs Lajos képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendi felszólalásra kért lehetőséget Kárpáti Zsuzsa, a Magyar Szocialista Pártból. Parancsoljon, képviselő asszony!
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak ismételni tudnám önmagamat, amit már kétszer e tárgyban elmondtam. Nem tenném meg, tisztelt Ház, hanem ismét megerősíteném. (Derültség az MSZP soraiban.) Viszont egyúttal bejelentem, hogy a bizottsági álláspontok ismertetése ezennel véget ért. Most a vezérszónoki felszól…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a képviselő hölgyeket és urakat. Kétperces felszólalásra megadom a szót Mátrai Márta képviselő asszonynak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó!
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Horváth Jánosnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó!
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetségéből.
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Nyitray András képviselőnek, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Kárpáti Zsuzsa szocialista párti képviselő asszonynak. Parancsoljon!
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Mátrai Márta képviselő asszonynak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces fölszólalásra megadom a szót Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. Parancsoljon!
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Kökény Mihály politikai államtitkár úrnak. Parancsoljon, öné a szó.
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót a Horváth Jánosnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Vojnik Mária, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony.