991 felszólalás
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem egyszerű mindarra reagálni, amit önök itt elmondtak, sokszor a valósággal semmilyen élő kapcsolatban nem álló dolgokat próbáltak itt a Ház előtt ‑ Mesterházy képviselő urat idézem ‑ hangulatkeltésből idehozni a Ház elé. Meste…
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
NACSA LŐRINC (KDNP): Azért, mert hangosan mondja Gyüre Csaba, még nem lesz igaz! (Z. Kárpát Dániel közbeszól. ‑ Az elnök csenget.) Tehát önök, amikor a kettőharmadunk nem volt meg, és szükség lett volna rá, nem támogatták a betelepítést megtiltó alkotmánymódosítást, amikor már megvolt a kettőharmadu…
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az ideológiai árkok betemetése megtörtént. Ha átváltjuk, akkor az ideológiai árkok betemetését a pénz oldotta meg, bedobáltak ilyen pénzeszsákokat az ideológiai árkokba, és most már az antiszemitizmus is rendben van. Szerencsen például rendben…
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Értem, hogy Szilágyi képviselő úr feszültebb, amióta betiltottuk a szerencsejáték-automatákat, így már nem tud belőle a családja üzletet csinálni. (Derültség az ellenzéki sorokból. ‑ Dr. Varga-Damm Andrea: Ez már annyira elkopott! ‑ Az elnök csenget.) Képvise…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmosolyogtató, amikor Varju László vagy Molnár Gyula beszél állami vagyon magánvagyonná válásáról, hiszen a mostani módosítás célja is, ahogy egyébként államtitkár úrtól, fideszes ké…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az önök tevékenységéről nem is kell keresni a leírást, mert ott van, Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi frakcióülésükön, hogy hogyan kormányoztak, hogy nem csináltak semmit két évig, és hogy hazudtak reggel, éjjel meg este, de ha mégis megírn…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mesterházy képviselő úrnak reagálnék. Akkor leszögezhetjük, hogy ha az előző gazdasági válság 2008-2009-ben volt, az ön szavait idézem, akkor arra biztos magyarázatot tud adni a képviselő úr, hiszen fél évig államtitkár, fél évig frakcióvezető-helyette…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Mesterházy képviselő úrnak és Varju képviselő úrnak mondanám, hogy egyszer régen volt egy olyan teológiai vita, amely egy i betűről szólt. Önök most is csak egy i betűt hibáztak, az embereikre költöttek 2002-2010 között, nem az emberekre, hane…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönjük szépen, elnök úr, és a figyelmeztetést is megfogadjuk. Azt hittem, hogy Varju képviselő úr majd arról beszél, hogy hova tűnt a 4-es metróból 166 milliárd az ő baloldali köreibe; arról hallgatott. És arról sem büszkélkedik Varju képviselő úr, hogy az M5-ös és az M6-os a…
T/13648 Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat nagy részéről, a jogi részekről beszélt már államtitkár úr is, illetve fideszes-KDNP-s képviselőtársaim, de mégiscsak kibontakozott itt egy vita, és elhangzottak olyan képtelen állítások ellenzéki képvi…
T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Riasztó állapotban lehet az MSZP, ha Tóth Bertalan az őszi ülésszak egyik legfontosabb járványügyi vitájára beküldte a Németh Attila tanácsaival megtámogatott járványügyi szakértőjüket, Korózs Lajost, aki a dicstelen pro…
A/13614 Mik a tanulságai az elmúlt hetek Európát ért terrortámadásainak?
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen elfogadom a válaszadó személyét, és innen kívánunk jobbulást a miniszter úrnak. Az elmúlt hetekben több, egészen riasztó és véres terrortámadás történt Európában: lefejeztek egy francia tanárt, Nizzá…
A/13614 Mik a tanulságai az elmúlt hetek Európát ért terrortámadásainak?
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Azt gondolom, a felsoroltak miatt is felelőtlen az a magyar baloldali viselkedés, amikor annak örömködnek, hogyha Magyarországot elítélik Brüsszelben, egy terrorhullám és egy koronavírus-válság kellő…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok mindent hallhattunk itt az elmúlt másfél órában, a valósággal nem sokszor találkozó állításokat itt Z. Kárpát Dánieltől, Varju Lászlótól vagy éppen Csárdi Antaltól. Termelési jelenté…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Többen felvetik itt, hogy mi lenne, ha az otthonteremtési programról is vitatkoznánk. Az a helyzet, hogy ha önök alapvető számokat és statisztikákat tagadnak el, akkor nehéz erről úgy vitatkozni, ahogy önök kérik. Z. Kárpát Dániel azt állított…
T/13469 A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat legfőbb célja a létrehozandó kormányzati személyügyi döntéstámogatási rendszer, a KSZDR törvényi alapjainak megteremtése. A többi ap…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván nem egy hosszú törvényjavaslattal állunk itt szemben, de ha már a képviselő asszony egy kicsit kitágította a vitát a Siófokról és Balaton partról szóló…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Igyekszem figyelemmel kísérni az ország ügyeit. Hívtam Witzmann képviselő urat, de nem vette fel, úgyhogy sajnos nem tudtam vele beszélni. Ettől függetlenül megértettem a felvetett kérdéseimre a választ. Magyarázkodás van, eredmény nincs. Nem sikerült megvalósít…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szilágyi képviselő úrra most nem reagálnék, mert egyrészt nem is érdemes, meg stílusban, meg tartalmában is egyszerűen eléggé ‑ hogy mondjam ‑ elégtelen volt a felszólalása. De ez az ő saját problémája. Pontosan mi újítottuk föl azokat…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Már én sem akartam hozzászólni, csak egy mondat. Teljesen világos, hogy Szilágyi György mit gondol a vidéki emberekről, amikor azt mondja, hogy „ön menjen le oda”, és nem azt mondja, hogy „menjen oda”. Ez a különbség köztünk, képviselő úr, hogy ön pontosan így van a vidéki ember…
T/10660 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én önökkel ellentétben megnéztem, hogy mit csinált az NMHH 2019-ben, mert a 2019-es zárszámadásról szól ez a mostani vita. Értékes programokat indítottak el vagy folytattak. Erről is f…
T/13331 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetéséről
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tavaly sem volt ez másképp, folytatjuk az előző vitát, nyilvánvalóan összefügg a téma, ezt önök is elmondták többször. Kicsit sajnálom, hogy Varju képviselő úr elmondta, hogy mondjam,…
T/13331 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetéséről
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Csak azért kértem szót, mert szerintem Mesterházy Attilának nem kéne betegségekkel viccelnie (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!), nem kéne, azt gondolom, amikor egy országban több tízezer, akár százezer ember szenved az ön által felsorolt és itt aljas p…
T/13468 A Magyarország és a Kirgiz Köztársaság között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás és adóelkerülés megakadályozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-KDNP-kormány 2010 óta a minél nagyobb mértékben megvalósuló nemzeti függetlenséget és a magyar érdekek képviseletét választotta és választja mind az államadósság devizakitetts…
T/13467 Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról T/13471 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a NAV mai szervezeti rendszere 2011-ben jött létre a korábbi adóhivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség integrációjából. Az azót…
T/13478 Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-KDNP-kormány 2010 óta elkötelezett a magyar emberek, a magyar családok, a magyar dolgozók és a magyar nyugdíjasok életkörülményeinek a javítása iránt, a nemz…
T/13478 Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, és köszönjük szépen Balczó képviselő úr támogatását is. Sajnálom, hogy Varju képviselő úr kiment a teremből, mert azt hittem a felszólalása alapján, hogy nála van a bölcsek köve, hogy hogyan kell a szélenergiát megregulázni, és hogyan kell azt…
T/13478 Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt mondtam, hogy egyszeri. Hitem szerint minden ember egyszeri és megismételhetetlen, úgyhogy másképp nem is tudnék fogalmazni. Keresztes képviselő úrnak mondanám, hogy én minden vitára nyitott vagyok, nem is szoktam elfutni a viták elől, ezt s…
T/13480 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom nem meghallani azokat a kiszólásokat, amelyek jelen voltak mind Varga-Damm Andrea képviselő asszony, mind Varju László képviselő úr felszólalásában, amikor azt mondják, hogy nem a mi pénzünk, adománypénz, Brüss…
T/13480 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról
NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Balczó képviselő úrnak én is egy idézettel válaszolnék: „Magyarország jól használja fel az európai uniós forrásokat. Az emberek jólétének érdekében használja fel az európai uniós forrásokat”. Tudja, képviselő úr, ki mondta ezt? Angela Merkel ném…