1 141 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): „Egy ember addig él, ameddig emlékeznek rá.” Tisztelt Országgyűlés! Fekete István írta e sort, akinek halálának évfordulóját méltatlanul nagy hallgatás övezte. A Jobbik ifjúsági tagozat Facebook-oldalán, illetve aztán én magam is saját Facebook-oldalamon megemlékeztem, és nagy é…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A politikusbűnözés törvényesített formájának kell nevezzem továbbra is a politikusi álláshalmozást, még akkor is, hogyha tudom, hogy ez sokak számára ‑ ilyen politikusbűnözők számára természetesen ‑ sértő, de én mégis kérem, hogy…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Meglehetősen férfiatlannak tartom L. Simon Lászlónak azt a hozzáállását, hogy a vitában nem vett részt és csak zárszóként reagált, sok esetben valótlanul a hozzászólásunkra, így már arra érdemben nem nyílik módom reagálni. Amire viszont igen, az a nemc…
T/5051 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. E nagy ívű beszéd után engedjék meg, hogy azért némi kritikát is megfogalmazzak ellenzéki képviselőként, hiszen a hangzatos célok mögött nem látjuk mindig a garanciákat. Így az összegző módosító javaslatban örömmel olvastam, amikor azt láttam, hogy a 2…
T/5033 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Bárándy Gergely szavai némileg provokatívnak tűnhetnek (Dr. Staudt Gábor: Azok is voltak!), vagy fogalmazhatok úgy is, hogy felkérő keringőre. Nagyon örültem neki, hogy múltkor ilyen hosszan idézett, nem hiúsági okokból, hanem azért, mert elmondta azok…
T/5033 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Bárándy képviselő úr, én vállalom minden korábbi szavamat, nemhogy vállalom az akkor elhangzottakat, de egyet is értek azokkal a kritikákkal is, amelyeket akár még be is lehet nyújtani. (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Én azt gondolom, ennek volt most realitása, és nagy…
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendhagyó módon felolvashatom én is napirend utáni felszólalásom címét, mely megtalálható az Országgyűlés honlapján is, hiszen iktatásra került. Így szól: „A Legfelsőbb Bíróság 2010-es végzése szerint nem hallgattatható el a Jobb…
I/5360 Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik utcai és internetes aláírásgyűjtő akciójában már több százezren álltak ki az alapszintű internet-hozzáférés ingyenessé tétele mellett, de a kormány eddig többszöri kezdeményezésünkre sem támogatta azt, pedig Farkas Ger…
I/5360 Egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, mert bár bravúros volt a tekintetben, hogy képes volt még a Jobbikot hozni összefüggésbe azzal az internetadóval, amelyet ‑ az egész ország nagyon jól tudja ‑ önök kezdeményeztek, azonban a Jobbik nem kíván internetadót, sőt intern…
H/5139 A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kilenc módosító javaslat fekszik előttünk, abból egyet az LMP, egyet az MSZP, hetet pedig a Jobbik nyújtott be. Ezek mellett szeretnék szólni. (Korózs Lajos közbeszól.) A szavazati arányt persze ez nem tükrözi, mármint az sem, ho…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm. Természetesen ügyrendi, azért nyomtam, illetve egészen pontosan azon belül is személyes érintettség okán szeretnék reagálni, miután…
H/5139 A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadhatatlan ez a kormányzati pótcselekvés, miközben az elszámoltatással, főleg Gyurcsány Ferenc elszámoltatásával, továbbra is adós a jelenlegi kormányzat. 2010 márciusában, tehát a választásokat…
Napirend előtti felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztő az a kormányzati szemfényvesztés, amivel igyekszik magát antikommunista fényben, színben feltüntetni, miközben valójában a kettős mérce jegyében ennek a kommunista önkényuralmi rendszernek gátlástalanul falaznak. Elkép…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztő az a kormányzati szemfényvesztés, amely jelen törvényjavaslat címében az állami vezetői juttatások csökkentéséről szól, valójában azonban csak a felső korlát eltörlését foglalja magában. De…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik):Köszönöm a szót, elnök úr. Pócs János, azt gondolom, eléggé méltatlan választ adott arra az érdeksérelemre, ami bizonyára számára is fájó volt, hogy polgármester nem lehet a jövőben országgyűlési képviselő, illetve már az előző önkormányzati választástól kezdve sem lehetett. (Póc…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha az állami rezsicsökkentésről beszélő kormánypárti felszólalók valóban komolyan hisznek is ebben, és nem csak valamiféle újabb szemfényvesztés ez, akkor hadd ajánljam figyelmükbe az ingyenes internetet, mint önmagában is rezsic…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Boldog István Törökszentmiklóson szeretne ingyen internetezni. E választási ígéretünket kérte számon, és örömmel tájékoztathatom, hogy ha ellátogat a Kossuth térre, talán nem ért erre rá főállású országgyűlési képviselői teendői mellett ‑ abszolút megé…
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásom címe, hogy kezdeményezésünkre a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításának ügyében Tarlós István főpolgármester úr a kormányhoz fordult. Itt tart most ez az ügy, de idézzük fel, hogy hol kezdődött…
T/4787 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedden lényegében betiltotta a reklámügynökségeket az Országgyűlés, ellehetetlenítette a működésüket, és most úgy néz ki, a Fidesz teljesen átalakítja ezt a szektort is, ami itt napirenden van. Tehát…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A házszabály adta keretek között egy percben szeretnék két ügyrendi javaslatot is tenni. A bekiabálás parlamenti műfaj ‑ mondta Harrach Péter, az Országgyűlés volt, korábbi KDNP-s alelnöke, az Országgyűlésbe jutásunk első ülésnapján, és mi ehhez tartva…
T/5051 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, egy kis infrastruktúra-fejlesztés elkelne az ülésteremben is, mert áramforrásnak híján vagyunk, amikor ilyen sokórás, a laptopunkat többszörösen lemerítő üléseken kell részt vennünk. Tisztelt Országgyűlés! A Jobb…
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás kisiklatásának, az elszámoltatás hiányának legelképesztőbb példája a mai másodfokú, jogerős végzés, amit a Fővárosi Ítélőtábla hirdetett ki a Biszku Béla elleni büntetőperben. Ez tulajdonképpen kimondta, hogy éle…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztőnek tartom, hogy míg az egykori besúgókat, állambiztonsági ügynököket védi a kormány, addig hadat üzen a reklámügynököknek. A reklámügynökségeket, a kis- és középvállalkozásokat szeretnék ellehetetleníteni, lényegében s…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnos, ismételten egy úgymond XX. századi költségvetés fekszik előttünk, amely nem hajlandó szembenézni a kor kihívásaival. A Jobbikban viszont volt annyi bátorság, hogy kimondtuk, hogy mi a legnagyobb probléma, és hogy mi ezzel…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nagyon örülök, hogy Czomba Sándor államtitkár úr - ő is - felhívta a figyelmet a demográfiai problémákra, sőt mi nemcsak a bevándorlás problematikájáról beszélünk, hogy több bevándorló érkezik már adott esetben hazánkba, mint ahány magyar gyermek sz…
Napirend előtti felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A brókerbotrányba belesüppedt Fidesz lemondott a korrupt szocialista politikusok, köztük Simon Gábor elszámoltatásáról, aki ezért a kormánypárti Napi Gazdaság információi szerint várhatóan szabadon távozhat, mi több, meg is tarth…
T/4900 A reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy míg a Jobbik kritikáját ‑ mint a reklámadót eredetileg és elsőként indítványozó pártnak a kritikáját ‑, semmiféle szakmai kritikáját nem fogadták el, egyetlen módo…
T/4900 A reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kövér László sokat emlegeti az Országgyűlés méltóságát, amit szerintem egyébként leginkább az sért, hogy nemhogy ellehetetlenítették az érdemi vitát, de most már a látszatra sem adva egy parlamenti frakcióval rendelkező párt, amilyen elvileg, ugyebár,…
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy öt perccel megtoldjam a Jobbik időkeretét a költségvetéssel kapcsolatban, hiszen kicsit fájó, hogy az év legfontosabb törvényét mindig időkeretbe szorítják, pedig így az éjszakai órákban, akinek fontos, azért a…
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Corvin köz legendás parancsnoka 2005. május 18-án szívinfarktusban, Kiskunmajsán hunyt el az általa önerőből létrehozott kiskunmajsai 56-os Múzeum udvarán. A fővárosi Bazilikában búcsúztatták örmény katolikus szertartás szerint…