230 felszólalás
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kérdést feltennék még itt a vitával kapcsolatosan. Három kiemelt fejlesztési területről beszélünk, és ha minden szép és jó, akkor a másik kettőnél miért nem vezetik be a társelnöki rendszert? Mi…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Volt egy kérdés, hogy hol voltam 2002-2003-2004 körül: a gyermekeimmel otthon gyesen. Akkor még nem foglalkoztam politikával, aztán úgy gondoltam, hogy tehetek az emberekért azzal, ha a magyar Országgyűlésben a balatoniak, a siófokiak és a…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség, az önök kebelbarátja nyilatkozta ezt, hogy a kiváltságosoké lesz majd a Balaton. Tehát nem kell odamenni majd azoknak, akik ezt nem tehetik meg. És visszautasítom, én soha nem mondtam azt, ho…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hoffmann Henrik 2019 júliusában nyilatkozta azt, amit én innen felolvastam. Tehát ne haragudjanak, azért ez akkor az országos sajtót bejárta, hogy hogy nézte le a szegény embereket Hoffmann Henrik, és hogy mit terveznek önök a Balatonnál.…
T/13474 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzési törvény valóban az átláthatóságot, a közpénzek elköltését és egyébként a jogszabályban meghatározott témákban a gazdasági társaságoknál a…
T/10660 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Költségvetési bizottsági ülésen tárgyaltuk ezt a javaslatot, az alelnök úr ismertette is az ottani szavazási eredményeket. Nyilván nem kérdés, hogy az ellenzéki k…
T/10660 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nacsa képviselőtársamnak az expozéjára szeretnék reagálni, amit itt előadott. Ön keveri a szezont a fazonnal, amikor azt mondja, hogy kereskedelmi médiatermékeknél nézzük meg, hogy mire költenek meg hogyan. Elnézést, itt a közszolgálati mé…
T/13331 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetéséről
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szűcs Lajos alelnök úrnak szeretnék reagálni a korábbi vitában elmondottakra, mert akkor már nem volt lehetőségem erre. Ő azt mondta, hogy ebben a témában 2010-et…
T/13468 A Magyarország és a Kirgiz Köztársaság között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás és adóelkerülés megakadályozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden egyes olyan nemzetközi egyezmény, amely az adóelkerülést támogatja (sic!), és egyébként pedig a kettős adóztatás elkerülését céloz…
T/13467 Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról T/13471 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A NAV-törvény változásáról már azért hónapok óta lehetett hallani, és az előttünk levő két törvény, amelyről most összevont általános vit…
T/13258 Egyes adótörvények módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgattuk az expozét, fideszes vezérszónok képviselőtársam előadását, és nagyon fontos elemek maradtak ki ezekből a beszámolókból, úgyhogy én leginkább…
T/13260 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor állami vagyonról beszélünk, azért nyilván maradva a törvényjavaslatnál, majd ki fogok térni a felszólalásom egy részében egy olyan kérdés…
Napirend utáni felszólalások
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap lesz egy éve, hogy 2019. október 13-án fellélegezhettünk sok városban, Budapesten és sok nagyvárosban is, több millió embernek lett ellenzéki vezetésű önkormányzata, képviselő-testület…
A/13164 Miért húzzák ki az önkormányzatok lába alól a talajt?
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök akárhogy is próbálják másként magyarázni, nem túlzás azt állítani, hogy az önök kormányzása óta, 2010 óta az önkormányzatiság szisztematikus leépítése folyik. Ke…
A/13164 Miért húzzák ki az önkormányzatok lába alól a talajt?
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm. Válaszából is látszik, hogy államtitkár úr valamilyen alternatív valóságban él. Nem kell olyan messzire menni, csak pár száz kilométerre, Borsodba, ott zajlik most egy választás. Ott, abban a választókerületben önök azzal riogatják a választókat ‑ ami egyé…
T/12869 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi egységes költségvetéséről szóló 2019. évi XCV. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szikár tények ‑ ezzel indította Szűcs Lajos képviselőtársam azt a felszólalást előterjesztőként, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz. Akkor nézzük a szikár tényeket!…
Napirend utáni felszólalások
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! „Viszlát nyár, viszlát Balaton!” ‑ ezt a címet adtam mai napirend utáni felszólalásomnak, és nem véletlenül, hiszen egy rendkívüli nyár volt a 2020-as. Nagyon sokan választották a Balatont pihenésül…
Napirend utáni felszólalások
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. században alapvető elvárásunk, hogy kinyitjuk a vízcsapot, és onnan iható víz folyik. Igen ám, de egy hete, múlt hét hétfőn, Siófok Kiliti városrészében egy olyan üzenetet kaptak az ott lakók…
B/10466 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2019. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/10624 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2019. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Vitathatatlan, hogy az év legfontosabb vitája, törvényjavaslata a költségvetés tárgyalása. Azt gondolom, hogy ez, ami most zajlik, a második legfontosabb, hiszen a költs…
Napirend utáni felszólalások
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! „A vidék hangja”, ezt a címet adtam mai napirend utáni felszólalásomnak, és tettem ezt azért, mert a koronavírus-járvány után végre lehetőség van ismételten ellátogatni vidékre, beszélgetni a…
Napirend előtti felszólalások
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi történik megint a Balatonnál, a Balatonnal? ‑ tehetjük fel ezt a kérdést. Az elmúlt időszakban, az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Balaton partján kempingfejlesztések, olyan beruh…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, a kisebbségi vélemények összesített értékelésekor azért érdemes visszatekinteni az elmúlt pár hét eseményeire, amelyek itt az által…
T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozni szeretnék ellenzéki képviselőtársaimhoz, akik kihangsúlyozták ‑ mind Bangóné Borbély Ildikó, mind pedig Hohn Krisztina ‑, hogy mennyire fontos, hogy a kötelező tanfolyam maradjon kötelez…
T/10527 A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vitában már részletesen kifejtettük az aggályainkat ezen törvényjavaslat kapcsán. Az elmúlt időszakban, de különösen október 13-a óta önök hadjáratot indítottak…
T/10527 A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nacsa képviselőtársamnak egy félmondatára szeretnék reagálni az arányosság és az igazságosság jegyében. Volt itt egy nagyon jó intézkedés 1988-tól egészen 2013-ig, amikor is a települési önkormányzatok a településen élő állandó lako…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Költségvetési bizottságban számtalanszor megfogalmaztuk már azon kisebbségi véleményünket, amely az önkormányzatok megvédése mellett sz…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tegnapi vezérszónoki felszólalásomban általánosságban érintettem a 2021. évi központi költségvetést, különös tekintettel az önkormányzatokat érintő változásokra, a megvoná…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A kormányzat ‑ nem szakítva a hagyománnyal ‑ ismét a tavaszi ülésszakban nyújtotta be a következő évi költségvetést. Fontosabb volt önöknek fenn…
A/10911 Önök megkötötték, de vajon betartják?
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Alig egy hónap telt el azóta, hogy elfogadták a Balatoni Hajózási Zrt. nagy port kavart reorganizációs tervét, azonban most egy újabb fejlemény került a felszínre. Ugyanis e…
A/10911 Önök megkötötték, de vajon betartják?
POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. A választ köszönöm, és mindenképpen írásban is be fogjuk nyújtani ezt a kérdést, hiszen nem mindegy, hogy a felügyelőbizottság tárgyalta‑e ezt az előterjesztést vagy nem. Természetesen ez további vizsgálatot is igényel. Az, hogy önök egyébkén…