3 809 felszólalás
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Azt elfelejtette hozzátenni a képviselő asszony, hogy az Országos Mentőszolgálat és a helikopteres mentés költségvetési tételei nagymértékben bővülnek, az egyik 500, a másik 400 millió forinttal, tehát jóval töb…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nem először mondom önnek e Ház falai között, de lehet, hogy egy másik képviselőtársának mondtam a Jobbikból, hogy néha az önök fels…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Csak röviden szeretnék reflektálni az előbb elhangzottakra. Képviselő asszony is nagyon jól összefoglalta, hogy az elmúlt időszakban pontosan mik történtek az egészségügyben. Elég csak arra célozni, hogy 400 hel…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ebből a felszólalásból is megtanulhattuk, hogy nincs az a szám, aminél egy másik szocialista ne tudna nagyobb számot mondani. Úgy látom, hogy itt eg…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő asszony lelkesedését abszolút tisztelem. Mással általában egyetérteni nem tudok, de ez az, amit mesterien művel, hogy három perc al…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, hogy pár, főleg az oktatással, neveléssel kapcsolatos felvetésére itt reagáljak, ha tetszik, helyreigazítsam. Bár, ha figyeltünk, akkor…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Csak két mondatra rabolnám a tisztelt Ház idejét. Azt hiszem, Farkas Gergely hozzászólása eldöntötte az oktatás területén a mai vitát, hiszen azt mondta, arról vitatkozunk, hogy most a pedagógusoknak 38 milliárd…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Inkább csak két adatot igazítanék helyre. Körülbelül az idei évben ebből a szocpol típusú támogatásból, ami jövőre lesz családi otthonteremtési kedvezmény, 700-750 millió forint körüli értéket fognak lehívni a f…
K/1922 Mikor veszik komolyan végre valójában a szakképzést?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha valamikor, úgy érzem, hogy ezekben az években vettük komolyan a szakképzést, annak megújítását és komollyá tételét. Ön is tudja talán, hogy a hár…
K/2044 Mikor fogunk végre világosan látni óvoda ügyben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön néha összefüggés nélküli dolgokat tett egymás után, néha rosszindulattal, ezért érdemes az elejétől elindulnunk. A kormány azért vezette be jövő…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön valótlan vádakkal illette ezt a kormányt, tisztelt képviselő úr, és amikor ezeket a szavakat elmondta, akkor nyilván elfeledkezett arról, hogy am…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Ennek a 25 éves emléknapnak, november 9-ének egy nagyon pozitív üzenete, hogy egyetlen fal sem maradhat örökké állva, amelyik elválaszt népeket,…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ami ellentmond a képviselő úr mondatainak, az a 2015. évi költségvetés és azok a számok, amelyeket ebbe beleterveztünk, hiszen minden területen, ami…
I/1898 Képes-e a Kormány az Ebola vírus rohamos terjedésével járó egészségügyi krízishelyzet kezelésére?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Értem az ön aggodalmát a magyar állampolgárok biztonsága iránt, de biztosíthatom arról, hogy Magyarországra nézve az ebolavírus továbbra is csak nag…
I/1887 Milyen eredményeket ért el a kormány a családbarát intézkedéseivel, és mik a jövőbeni tervek?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy ön is mondta, az a kormányzat célja, hogy aki gyermeket szeretne vállalni, ott az állam ne akadályokat gördítsen ez elé, hanem s…
I/1892 Miért okoznak szándékos tudásválságot?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Volt egy mondat az ön felszólalásában, amivel egyet tudtam érteni, föl is írtam magamnak: a számok nem hazudnak. Ezután ön azt mondta, hogy a k…
I/1883 Klebelsberg Képzési Ösztöndíj
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a Klebelsberg képzési ösztöndíj egy nagyon fontos problémát igyekszik orvosolni. Közkeletűek voltak korábban azok a városi legendák, h…
K/1894 Mi a kormány szándéka a korkedvezményes nyugdíjazással?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ön is említette, a korkedvezményes rendszer 2012. január 1-je óta nem a nyugdíjrendszer része, tekintettel arra, hogy fő szabályként csak a ny…
K/1824 Mikor rendezik már végre a gyógypedagógiai asszisztensek bérét és adják vissza a megérdemelt illetménypótlékokat?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány ? ahogy azt néha önök kicsit pongyolán mondják ? nem pedagógusbér-emelést tervezett és vezetett be pusztán, hanem pedagógus-előmeneteli re…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan javaslatról beszélünk, amelyben a kormány még döntést nem hozott, de valóban előkészítése folyik egy ilyesfajta javaslatnak, és a korm…
I/1781 Rossz koncepció, alacsony színvonal, hibás pedagógia - hogy lesz ebből jó tankönyv?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy kinek-kinek néha át is kell gondolni praktikusan és eszmeileg is, hogy melyik politikai oldalon áll, melyik politikai oldalo…
K/1759 Mikorra és miképp tervezi a Kormány a cukorbeteg gyermekek óvodai és általános iskolai ellátásának részletes szabályozását?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A köznevelési törvény kicsit bővebben fogalmaz, mint ahogy arra utalt képviselő úr, hiszen kimondja, hogy az intézményekben az egyenlő bánásmód köve…
K/1816 Soha nem látott fejlesztések az egészségügy területén?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Semmelweis-tervben is megfogalmazottak alapján a kormány az elmúlt négy évben úgy alakította át az egészségügyi ellátórendszert, hogy messzemenőki…
K/1711 Újabb bástyája eshet el a pszichiátriai ellátásnak?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném önt is és a közvéleményt is megnyugtatni, hogy az ön állításával ellentétben az intézmény jövőbeni működése semmilyen módon nincs veszélyben. Csö…
K/1712 Választás után már nem számítanak az ígéretek?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerintem azt mindenki elismeri, hogy azok az emberek, akik a szociális ágazatban dolgoznak, ezen öt szakszervezet által képviselt területeken tevék…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Erről a kérdésről már sokat beszéltünk szerintem itt, a Parlament falai között is, és képviselő úrtól különösebb újdonságot nem hallhattunk ezzel ka…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezek az ünnepségek valóban egy közös, kollektív identitásképzésnek a fontos elemei, hiszen a gyermekek többsége itt gyűjti be azokat a nemzettu…
A/1667 Milyen eredménnyel zárult a kötelezően felajánlandó HPV elleni védőoltás őszi bevezetése?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azért értékeljük rendkívül sikeresnek ezt a programot, hiszen a korábban kitűzött 80 százalékos oltási arányt sikerült 83 százalékon teljesíten…
A/1667 Milyen eredménnyel zárult a kötelezően felajánlandó HPV elleni védőoltás őszi bevezetése?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Itt is láthatjuk, hogy igencsak hosszú távú a kormánynak ez a megelőző tevékenysége, hiszen a mostani hetedikes lányok 40-45 éves korukban szembesülnek ezzel. Ahogy arra utaltunk, 1000-1300 hölgy jelentkezik ezz…
K/1613 Hajlandóak-e intézkedéseket hozni a területi nemzetiségi önkormányzatok megerősítése érdekében?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön is nagyon jól tudja, hogy az Országgyűlés 2011 decemberében fogadta el a nemzetiségek jogairól szóló törvényt, amely bővítette a nemzetiségi önko…